Százezernyi NAV-ellenőrzés Közép-Magyarországon


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A NAV nemrégiben megjelent statisztikája szerint a több mint félmillió működő adóalanyt felvonultató közép-magyarországi régióban csaknem százezer adóllenőrzést végeztek 2011-ben. Az InfoTandem heti infografikájából az is kiderül, hogy a feltárt hiányosságokat és problémákat összesen 117 milliárd forintnyi szankcióval büntették.


Összesen 96,5 ezer ellenőrzést végeztek 2011-ben a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságának munkatársai. Ez a szám 11 százalékkal haladja meg az előző évit. Az ezek kapcsán megállapított szankciók együttes összege 117 milliárd forintra rúg. Ennek 60 százalékát az adóbírságok teszik ki. Különösen az utólagos átfogó és egyes adókötelezettségek teljesítésére irányuló ellenőrzésekben kiszabott bírság összege nőtt, több mint 8 milliárd forinttal.

(Infografika – InfoTandem)

A teljes vizsgálati körön belül 19 ezer adóellenőrzés történt, ami ugyan kevesebb, mint volt 2010-ben, ám – részben annak köszönhetően, hogy egyharmaddal több kiutalás előtti revíziót végeztek – a hatékonyság javult. A megállapítással zárt vizsgálatok aránya 70 százalék felett volt, ez 5 százalékponttal magasabb az országos átlagnál. Az adóellenőrzésekkel feltárt 164 milliárd forintnyi nettó adókülönbözet az országos megállapítások 40 százalékát teszi ki. A 18,8 ezer kiutalás előtti ellenőrzés révén 8,4 milliárd forint jogosulatlan visszaigénylést – főként áfát –, illetve támogatást tartottak vissza.

Őszi Adó-konferenciák

2012. 11. 26. Adómozaik 2013.
2012. 12. 06. Adónap 2013. – ART, SZJA, ÁFA, JÁRULÉKOK, TAO

A helyszíni ellenőrzések felpörgetése nem utolsósorban az adózási morál javítását célozta. Operatív ellenőrzésre különösen a frekventált üdülőhelyeken, a strandokon, nagyobb fesztiválokon és vásárokon kellett számítani, de a jól menő orvosi magánpraxisok és luxusszolgáltatásokat végző vállalkozások is kiemelt figyelmet „élvezhettek”.

A három budapesti adóigazgatóságot, illetve Pest megyét magában foglaló Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság nyilvántartásában 2011 végén 566 ezer működő – azaz gazdálkodási tevékenységet folytató – adóalany szerepelt, 27,5 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Az országosan működő adóalanyok egyharmada, a gazdasági társaságok fele tevékenykedik e régióban.

Korábbi infografikáink:


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.