Törvényessé teheti-e az adózás a bűnt? – 2. rész

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A cikk első részében bemutattuk a szimónia és a búcsúcédulák tartalmát, kialakulásukat, alkalmazásukat az első ezredfordulót követő évszázadokban. A történet folytatódott még a középkorban is, de nem téved az, aki jelenkorunk eseményeiben is hasonlóságokat vél felfedezni. A bűn, bűnhődés és az adózás ma is szoros kapcsolatban áll egymással, ahogyan erről írásunk második felében beszámolunk.

Magyarországon a kitüntetéseket
nem kapják, hanem adják.

Mielőtt rátérnénk a szimónia világi „feltámadására”, néhány, a témához tartozó furcsa adót mutatunk be a középkorból.

Sikertelenségi adó

Az orvos akkor végzi jól a tevékenységét, ha a páciensei egészségesek. Ezt a megállapítást már az ókori Rómában is alkalmazták az orvosok díjazására: akkor kapott fizetést az orvos, ha azok, akiknek az egészségükért felelős volt, nem betegedtek meg. A beteg páciensek után nem járt fizetség. Ez nyilvánvalóan érdekeltté tette a doktort, hogy a páciensei minél tovább maradjanak egészségesek.

Az elvet a franciaországi Dijon városának tanácsosai adóvá alakították át 1386-ban, ez volt az ún. sikertelenségi adó, amelyet a sikertelen tevékenységekre kívántak alkalmazni. Az adó első áldozata egy orvos volt, akinek jelentős összeget, 50 livre adót kellett fizetnie, mert nem sikerült a betegeit meggyógyítania.

Elgondolkodtató, hogy milyen tevékenységekre lehetne ezt ma is alkalmazni, ösztönözve az eredményességet.

Adó a boszorkányvadászatra

Közismert Könyves Kálmán törvénye, amely szerint „boszorkányok márpedig nincsenek”. Kálmán király eredeti szövege egy kicsit más volt: a strigákról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék (latinul: de strigis vero quae non sunt, nulla quaestio fiat). A strigák az akkori hit szerint varázserővel bíró, repülő, vámpírszerű lények lettek volna.

Kálmán király egy másik törvénye szerint: A bűbájosokat a főesperes meg az ispán emberei keressék fel és vigyék törvény eleibe. A bűbájosok természetfeletti erővel bíró emberek voltak (férfiak és nők is lehettek), azaz Könyves Kálmán egyáltalán nem tagadta a boszorkányságot.

A boszorkányság az inkvizíció egyik fő célpontja lett, de nem csak a katolikusok, hanem a protestáns vallásúak is sok ezer embert (főleg nőket, de kisebb számban férfiakat, köztük papokat, sőt gyermekeket is) kivégeztek.

Boszorkányok kínzása és égetése

Boszorkányok kínzása és égetése (XIV. századi miniatúra)

 

A boszorkányság vádjával rengeteg embert ítéltek el, sokszor máglyahalálra, de az akasztás, a vízbe fojtás és a lefejezés is alkalmazott kivégzési módszer volt. A boszorkányperek közül nevezetesek az amerikai Salem városában tartott perek, a XVII. század végén húsz embert végeztek ki (köztük 6 férfit), végül 1693-ban fejeződött be a boszorkányüldözés az Egyesült Államokban.

Magyarországon a legnevezetesebbek a szegedi boszorkányperek voltak, három évtizeddel a salemi esetek után. Szegeden 1728. július 23-án 12 boszorkányt égettek meg, de a boszorkányüldözés ezt követően is folyt (halálos áldozatok is voltak), egészen 1755-ig, amikor Mária Terézia az egész monarchiában betiltotta a boszorkánypereket, ennek ellenére az utolsó boszorkányper 1756-ban volt Magyarországon.

A boszorkányüldözésnek egészen sajátos módszerei alakultak ki a XVII. század első felében Angliában. Nagy lendületet adott a boszorkánykeresésnek I. Erzsébet törvénye, amely szerint a boszorkányság főbenjáró bűn, és akasztással kell büntetni. Hivatásos boszorkányvadászok keresték a településeken az áldozatokat, sokszor a település vezetésének megbízása alapján, és – természetesen – az eredményes vadászatot meg is fizették.

A leghíresebb boszorkányvadász egy Matthew Hopkins nevű ügyvéd volt, aki néhány éves tevékenysége alatt (1644-től 1647-ben bekövetkezett haláláig „űzte az ipart”) 300-nál is több boszorkányt juttatott hóhérkézre. Ez több volt, mint amennyi boszorkányt a megelőző másfél évszázadban kivégeztek Angliában. Hopkins még szakkönyvet is írt az eredményes felderítés módszereiről (The Discovery Witches, megjelent 1647-ben).

Bár a kínzással történő vallatás ekkoriban már tiltott volt Angliában, de Hopkins (segédeivel) alvásmegvonással, valamint különböző boszorkányságra utaló jelek keresése közben bizony megkínozta a megvádolt szerencsétleneket (anyajegyek szurkálása, vízbe merítés stb.).

Középkori vízpróba

Középkori vízpróba

 

Hopkins híressé vált, a települések kézről-kézre adták, hogy tisztítsa meg őket is az ártó személyektől. Díjazásként megtérítették a költségeit, ezen felül minden eredményes felderítés után fejpénzt kapott (szóval érdekelt volt abban, hogy minél több boszorkányt találjon).

És itt jelenik meg az adózás! Ipswich városában annyira eredményes volt a tevékenysége, hogy kiürült a város kasszája, és 1645-ben különadót kellett kivetni a boszorkánykeresés finanszírozása érdekében.

Hopkins 1647-ben bekövetkezett halála sem vetett véget a boszorkányüldözésnek, a következő száz évben is még számos áldozata volt az emberi butaságnak. Végül 1735-ben tiltották be a boszorkányüldözést Angliában.

Az inkvizíció tevékenysége Napóleonnak köszönhetően a XIX. századtól háttérbe szorult, de nem szűnt meg. A jogutód szervezet ma is létezik, Hittani Kongregációnak hívják. Embereket ugyan már nem ítélnek halálra, a kiközösítést viszont a mai napig alkalmazzák, az üldözöttek között vannak a Harry Potter könyvek vagy a Da Vinci kód című bestseller is.

Adó a hivatalviselésre, a kitüntetésekre és a kegyelemre

Az egyházi gyakorlatot lemásolva több középkori uralkodó gyakorolta azt, hogy trónra lépésekor a hadsereg tisztjeitől, a hivatalnokoktól (parlamenti képviselők, bírák, pénzügyi hivatalnokok stb.) adót szedett a tisztség, a hivatal megtartása fejében. Szintén gyakorlat volt, hogy a kitüntetésben részesítettek, rangot, címet elnyertek, vagy a kegyelmet kapott személyek az uralkodói méltányosságért fizettek adót. Ezeket a sajátos adófajtákat alkalmazták a francia és a porosz uralkodók is. Természetesen voltak olyan jogászok (erre valóban sor került több alkalommal), akik megmagyarázták, hogy ezek az adók nincsenek ellentmondásban a Bibliával, az egyházi tanításokkal és a hatályos jogszabályokkal.

A kitüntetés, cím nem csak rangot jelentett, hanem a rang megszerzésével jövedelemforrássá is vált, hiszen az ilyen érdemes embereket már meg lehetett bízni hivatalok viselésével, testületekbe be lehetett választani. Egyes hivatali pozíciók hosszú ideig tartó viselése automatikusan nemesi címet is eredményezett. Volt tehát mit adóztatni. Az adó hatékonyságát bizonyítja, hogy a XV-XVI. században kiterjesztették azt a címek örökölhetőségére is. Ez egyrészt megerősítette a királyi hatalmat, másrészt a szimónia mind szélesebb körű alkalmazását eredményezte.

rendjelek

Rendjelek

 

A kegyelmi adó kicsit érdekesebb: a nagy vagyonnal rendelkező személyeket, sőt szervezeteket sokszor fogták perbe annak érdekében, hogy elítélésüket követően az uralkodó rátehesse kezét a vagyonra. Ilyen per áldozataivá váltak a keresztes lovagok, sőt maga keresztes lovagrend is, de a zsidóüldözések mögött is megtalálható ez a motívum. A kegyelmi adó a direkt elkobzásnak így már egy méltányosabb formáját jelenthette, hiszen a kegyelemben részesített megmenekült a sokszor biztosnak tekinthető haláltól, vagyoni javait is megtarthatta, feltéve, hogy annak nem kis részét kegyelmi adóként átengedte az uralkodónak. A kegyelmi adót Magyarországon nem alkalmazták, az uralkodók egyszerűbbnek látták a rebellis nemeseket elítélni és teljes vagyonuktól megfosztani.

A hivatali tisztséggel kapcsolatos adófizetést a XII-XIII. századtól kezdve alkalmazták a francia uralkodók, sőt 1467-ben még törvényt hoztak a hivatali tisztség életfogytig való viseléséről. Ezen is túlment XI. Lajos 1483-ban, aki a pénzügyi hivatalok pénzért való megvásárlásáról rendelkezett, I. Ferenc 1522-ben már önálló hivatalt is felállított a hivatali tisztségek kiárusítására. Ezt egészítette ki egy 1568-as jogszabály, amely már a hivatalt viselő számára is lehetővé tette a hivatal kiárusítását, feltéve, hogy a szerző fél további adófizetést is magára vállal.

A hivatalviseléssel kapcsolatos egyik legismertebb adó az ún. Paulette-adó volt. Ezt IV. Henrik francia király (uralkodott: 1589-1610) vezette be, elnevezése a neves pénzember, Charles Paulet nevét örökíti meg, mivel ő javasolta a bevezetését. Az adót már nem csak a hivatal megszerzése vagy öröklése esetén kellett megfizetni, hanem rendszeresen, évente kellett a hivatalt viselőknek adózniuk. Ebben a formájában tulajdonképpen ez már egy sajátos jövedelemadó volt. A Paulette-adó szedését IV. Henrik halála után négy évvel, 1614-ben szüntették be.

A hivatali és tiszti arisztokrácia kialakulása a XVII. századtól már nem erősítette a királyi hatalmat, hanem inkább kiszolgáltatottá tette az uralkodót ennek a rétegnek. Visszavehette ugyan az uralkodó a hivatalokat, de akkor ki kellett fizetni a hivatalt viselő részére az egyösszegű megváltást. Voltak erre vonatkozó lépések (például Colbertt is próbálkozott ezzel), de ezek kevés eredménnyel jártak. Ez a rendszer lényegében az 1789-es francia forradalomig fennmaradt.

Ha már a rang- és címkórságról van szó, álljon itt egy idézet adóztatásának XX. századi bevezetéséről:

Franciaország be fogja hozni a cím-adót s ez némiképpen fáj – a demokráciának. Azt állítják sokan, hogy a cím-adó valóságos kodifikálása lesz a nemességnek. S ez méltatlan volna a harmadik köztársasághoz s egy kicsit komikus is. Szerencse, hogy nem így van s hogy a kutya-adó sem tette a kutya-világot házi állataink arisztokráciájává. Nyugodt lehet a demokrata Európa: a mai Franciaország nem csinál ostobaságot. Egészen okos gondolat ez a cím-adó s bár ott tartanánk, hogy Magyarország is tervbe vehetné. Valaki megkülönböztető címet kíván az egyszerű nevűek milliói között. Igazolja, hogy ehhez történelmi jussa van neki és főképpen a nevének. Tekintettel a mai társadalom nagyobb felének máról holnapra meg nem változtatható együgyűségére, valaki e címnek hasznát veszi. Megtisztelésben, rangban, anyagiakban, az életet megkönnyítő gőgben, talán karrierben is. Hát ez szomorú, ha ma is így lehet még, de ha így van, hát fizessen az a valaki. Ráfér a francia költségvetésre bizony, melyet deficit fenyeget s egy kis rend sem fog itt ártani.

A Haza és a Köztársaság veszedelemben van, jajgatják a tőkés radikálisok. Persze, persze, a Haza nagyon kipróbált bunda a záporeső ellen. De tíz hónappal ezelőtt a francia Tőke azzal fenyegetőzött, hogy kivándorol külföldre, ha meg merik becsületesen adóztatni. A derék burzsoák ugyanakkor azt üzenték Clemenceau-nak, hogy ők mind királypártiak lesznek, ha a Köztársaság meg nem védi őket a szocialistáktól.

Tulajdonképpen csak Clemenceau neve árulkodó, a cikk akár manapság is születhetett volna. Valójában a Párizsból tudósító Ady Endre írta (Ady: Adó a nemességre, Budapesti Napló 1906. december 27., A megszállott Párizs, Budapesti Napló 1907. április 17.).

Illegális drogok, lopott dolgok adóztatása

Az Egyesült Államok jó példa a sokszor értelmetlennek vagy érthetetlennek tűnő adók bevezetésére. Ennek fő oka a többszintű jogalkotási és adózási rendszer, a szövetségi kormányzattól függetlenül az államok és a városok is vezethetnek be adókat. Persze be kell tartaniuk az USA Alkotmányát és a szövetési törvényeket, de hát ez nem mindig sikerül.

Tennessee államban 2005. január 1-jén vezették be az illegálisdrog-adót, amelynek értelmében mindazoknak, akik drogot vásároltak, 48 órán belül fel kellett keresniük a helyi adóhatóságot, és a megszerzett mennyiségnek megfelelő adót kellett befizetniük a marihuána, a kokain és a crack után. A vásárlók erről adóbefizetési bizonylatot kaptak, de személyazonosságul titokban maradt, és még az adóhatóság emberei sem tehettek róluk jelentést. Az adófajtát másfél év után megszüntették. Nyilvánvaló ellentmondás volt aközött, hogy az USA erőteljesen üldözi a kábítószer-kereskedelmet, ugyanakkor egy tagállam a vásárlást adófizetéssel legalizálja.

Mindegy csak adózzon

Mindegy csak adózzon?

 

Szövetségi szinten is van azonban anomália. Az IRS (az USA adóhivatala) utasítást adott ki a lopott tulajdon adókötelezettségével kapcsolatban. Értelmezésük szerint ez is adóköteles, és be kell vallani, azonban az Alkotmány szerint az önvád nem várható el, így a jövedelmet az „egyéb jövedelem” soron kell bevallani.

A jelenlegi magyar szabályozás

Ha azt gondolnánk, hogy a bemutatott adófajták Magyarországon nem fordulhatnak elő, hát tévedünk.

Az önkormányzatok adóztatási jogát kiszélesítette az Országgyűlés, így már eddig is több olyan adófajtát vezettek be, amelyeket közigazgatási hivatal, a Kúria vagy az Alkotmánybíróság az enyészet martalékává tett. De az ötletelés továbbra is lehetséges, így bizton számíthatunk a jövőben is érdekes adófajtákra.

Szintén ilyen érdekességet takar a rejtélyes nevű Stabilitási Megtakarítási Számla (2011. évi CXCIV. tv. 39/A-C.§), amely a jogellenesen, az adózás elől külföldre menekített, de utólag hazahozott pénzekre mond ki (feltételes) adómentességet, illetve az elkövetők részére biztosítja az anonimitást és a mentességet mindenfajta felelősségre vonás alól. A szabályok törvényessé ugyan nem teszik a cselekményeket, de a teljes körű amnesztia nem a jogkövető magatartást folytatók bizalmát erősíti.

A hatályos adótörvények is tartalmaznak érdekességeket!

Az adózás rendjéről szóló törvény (Art.) 1.§ (7) bekezdése szerint az érvénytelen szerződésnek vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben gazdasági eredménye kimutatható. Ez azt jelenti, hogy a jogellenes cselekmények is adókötelesek, ha azok gazdasági eredménnyel rendelkeznek. Ebbe a körbe beletartozik a lopás, a rablás, a kábítószer-kereskedelem, a csempészet, a korrupció, hogy csak néhányat említsek. Erre még rá is erősít az Art. 1.§ (9) bekezdése, amely szerint az adókötelezettséget nem befolyásolja az, hogy a magatartás (cselekmény, mulasztás) törvényi rendelkezésbe ütközik, vagy sérti a jó erkölcsöt.

További bűncselekményekkel kapcsolatos érdekes szabályok találhatóak az Szja törvényben is (1.§ (7)-(8) bekezdések, 7.§ (1) bekezdés f) pont, 7.§ (2) bekezdés a)-b) pontok, 1. sz. melléklet 6. fejezet 6.1. pont d)-e) alpontok). A részletes ismertetést most mellőzzük, de a lényegük az, hogy a bűncselekményből származó bevétel adóköteles (hacsak nem vonták el), a bűncselekménnyel összefüggő kiadások költségként nem érvényesíthetőek, az áldozat támogatása kártalanítása viszont mentesül az adózás alól.

Néhány évvel ezelőtt volt téma a magyar sajtóban is a prostituáltak adózása. A kormányzati tárgyalások nem vezettek eredményre, a New York-i egyezmény miatt nem lehetett külön adó- és járulékfizetési szabályokat erre a tevékenységre bevezetni, ettől függetlenül a fenti szabályok szerint e tevékenység is adóköteles.

Toulouse-Lautrec: A Rue des Moulins szalonjában

Henri de Toulouse-Lautrec: A Rue des Moulins szalonjában

 

&&&&&

Összességében megállapítható, hogy az adózás nem teszi törvényessé a törvénytelenséget, de a jogellenes tevékenység is az adózás alá tartozik, ha annak van kimutatható gazdasági eredménye, kivételes esetekben viszont a hatalom képes a jogkövetkezmények alól mentesíteni az elkövetőt.

Irodalom:

Ráth-Végh István: Hatalom és pénz (Gondolat Kiadó, 1977, Budapest)

Poór János: A kora újkor története (Osiris Kiadó, 2009, Budapest)

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

  • A szimóniát elkövetők bűnhődése

    Az adózás történetének több olyan eseménye is volt, amelyekben a bűn, a bűnhődés és az adózás szoros kapcsolatban álltak egymással, sőt jelen korunkban is találunk erre példákat. Volt, amikor a bűn elkövetését semlegesítette egy pénzbeli fizetési kötelezettség, más esetekben viszont az adózással lehetett mentesülni egyéb következmények alól. Először a régmúlt sajátos egyházi eseteiről szólunk, majd – a cikk második részében –világi példákat ismertetünk, valamint a jelenlegi magyar adótörvények bűncselekményekre vonatkozó sajátos szabályait is bemutatjuk.

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok