Változások a személyi jövedelemadó rendszerében – az adóbevallási tervezet

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Az Art. módosítása a 2016-os adóévtől bevezette az adóbevallási tervezet jogintézményét. Az új szabályozás lehetőséget teremtett az állami adó- és vámhatóság közreműködésének növekedése mellett az adózókra nehezedő adminisztrációs terhek mérséklésére.

Évek óta folyamatos elvárás az adózók részéről, hogy minél egyszerűbben tudjanak eleget tenni szja-bevallási kötelezettségüknek. A bevallás kitöltése azért is okoz sokaknak nehézséget, mert a bonyolult jogi szabályozás mellett csupán évente egy alkalommal kerülnek kapcsolatba az adóhatósággal és az adózás szabályaival. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény és egyes adótörvények módosításáról szóló 2015. évi CLXXXVII. törvény bevezette a bevallási nyilatkozatot (adóhatósági adómegállapítást), majd a 2016-os adóévtől az adóbevallási tervezet jogintézményét. Az új szabályozás lehetőséget teremtett az állami adó- és vámhatóság közreműködésének növekedése mellett az adózókra nehezedő adminisztrációs terhek mérséklésére.

1. A személyi jövedelemadózás reformja

A személyijövedelemadó-bevallás rendszerének változása már 2016-ban elkezdődött, amelynek elsődleges célja, hogy a magánszemélyek bevallási kötelezettségének teljesítése egyszerűbbé váljon.

A 2015. adóévi személyijövedelemadó-bevallások kitöltése során az adózók még öt különböző alternatíva közül választhattak, attól függően, hogy milyen típusú jövedelmekkel rendelkeztek. A magánszemélyek az önadózás keretében adónyilatkozat, az adóhatóság közreműködésével készült egyszerűsített bevallás, valamint az adóhatóság közreműködése nélkül elkészített (teljes vagy a sokak által közkedvelt csökkentett adattartalmú) bevallás benyújtásával, illetve önadózás helyett – a törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén – munkáltatói adómegállapítás útján tehettek eleget bevallási és adófizetési kötelezettségüknek. A személyi jövedelemadó reformjának kezdeti lépéseként a tavalyi évben először mindazon magánszemélyeknek lehetőségük volt bevallási nyilatkozat megtételére, akik kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet és megfeleltek a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényben (a továbbiakban: Szja tv.) meghatározott feltételeknek.

Az egyszerűsített bevallás, valamint az adóhatósági adómegállapítás elkészítéséhez a magánszemélyeknek nyilatkozniuk kellett. Ez alapján kapott felhatalmazást az állami adó- és vámhatóság arra, hogy a nyilvántartásaiban szereplő adatok alapján összeállítsa a magánszemélyek adóévi személyijövedelemadó-bevallását.

A jogalkotók szándéka az adózóknak történő segítségnyújtás mellett egy könnyebben átlátható és egyszerűbben kezelhető személyijövedelemadó-bevallási rendszer kialakítása volt. A módosítások alapján az új szabályozás a 2016-os adóévre vonatkozóan a személyijövedelemadó-bevallási kötelezettség teljesítésére háromféle lehetőséget biztosít. A magánszemélyek továbbra is kérhetik – amennyiben a munkáltató vállalja, és megfelelnek a munkáltatói adómegállapítás feltételeinek – a bevallás munkáltató általi elkészítését, illetve nyújthatnak be az adóhatóság közreműködése nélkül elkészített adóbevallást. A nyomtatvány a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a továbbiakban: NAV) honlapján – www.nav.gov.hu – 16SZJA néven érhető el. A személyijövedelemadó-bevallási rendszer új eleme az adóhatóság által elkészített adóbevallási tervezet, amely első ízben a 2016. adóévről készített elszámolási formaként használható.

A személyi jövedelemadó reformja által bevezetett új lehetőség háttérbe szorította a sokak által csak „söralátét-bevallásként” emlegetett adónyilatkozat, az adóhatóság közreműködésével készített egyszerűsített bevallás és a magánszemély bevallási nyilatkozata alapján ugyancsak az adóhatóság közreműködésével elkészített adóhatósági adómegállapítás jogintézményét. Ezek a bevallási módok a 2015. adóévre vonatkozóan voltak utoljára igénybe vehetők.

2. Az adózók tájékoztatása

Az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező adózók 2017 januárjában értesítési tárhelyükre egy, a személyijövedelemadó-bevallási rendszer átalakítását, valamint az adóbevallási tervezet legfontosabb tudnivalóit ismertető rövid tájékoztató levelet kapnak. Azok a magánszemélyek, akik még nem rendelkeznek ügyfélkapus hozzáféréssel, postai kézbesítés útján kapják meg a tájékoztató levelet, amely mellett a borítékban a személyi jövedelemadó 1 + 1 százalékának felajánlására szolgáló nyomtatvány is megtalálható. Az adóhatóság a nyomtatvány megküldésével biztosítja a rendelkezés megtételének lehetőségét. A rendelkező nyilatkozatot 2017. május 22-éig kell eljuttatni az állami adó- és vámhatósághoz.

Azoknak, akik nem rendelkeznek megfelelő számítástechnikai eszközzel, informatikai háttérrel és papír alapon kívánják a személyijövedelemadó-bevallást benyújtani, az adóhatóság a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is biztosítja a 16SZJA jelű bizonylat és a kitöltési útmutató honlapról való elérését, kinyomtatását. Emellett a nyomtatványok az ügyfélszolgálatokon is beszerezhetők.

[htmlbox adokodex]

 

3. Az adóbevallási tervezet mint új elem

Az adóbevallási tervezettel összefüggő eljárásra vonatkozó szabályokat az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 26/B. §-a határozza meg (2017. január 1-jétől hatályos szöveg).

Az szja-rendszer új eleme az adóbevallási tervezet, amelyet – ellentétben az adóhatósági adómegállapítással vagy az évekig népszerű egyszerűsített bevallással – már adózói interakció, nyilatkozat megtétele nélkül is elkészít a NAV. Az adóbevallási tervezetet az állami adó- és vámhatóság azon adatszolgáltatások alapján készíti el, amelyeket a magánszemélyeknek kifizetéseket teljesítő személyek, szervezetek (pl. magyar munkáltató, osztalékot kifizető magyar társaság) szolgáltatnak.

3.1. Az érintett adózói körök

2017-ben az állami adó- és vámhatóság valamennyi magánszemély adóbevallásának tervezetét elkészíti a munkáltatók, kifizetők által benyújtott adatszolgáltatások alapján. Nem tartoznak ebbe a körbe az egyéni vállalkozók, a mezőgazdasági őstermelők, továbbá az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyek. Nekik önállóan, az adóhatóság közreműködése nélkül kell elkészíteniük és beküldeniük a 16SZJA jelű bevallást. Az egyéni vállalkozók és az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyek számára a bevallás benyújtási határideje 2017. február 27-e. A mezőgazdasági őstermelőknek, ha általános forgalmi adó fizetésére nem kötelezettek, akkor a személyijövedelemadó-bevallást 2017. május 22-éig kell benyújtaniuk.

Ezzel kapcsolatban kívánom megjegyezni, hogy amennyiben az egyéni vállalkozó a vállalkozói tevékenységét egész évben szüneteltette, tehát az adóév során egyetlen napon sem folytatott vállalkozói tevékenységet, akkor részére az állami adó- és vámhatóság készít tervezetet.

A magánszemélyek 2017. január 31-éig továbbra is nyilatkozhatnak munkahelyükön arról, hogy munkáltatójuk állapítsa meg a 2016. adóévre a személyi jövedelemadójukat, ha megfelelnek a munkáltatói adómegállapítás feltételeinek, és a munkáltató vállalja a bevallás elkészítését.

A személyijövedelemadó-bevallás új rendszerében a foglalkoztatók feladatává vált a munkavállalók adóbevallási tervezettel kapcsolatos tájékoztatása. Az Szja tv. 27. § (1) bekezdésében foglaltak szerint, amennyiben a munkáltató nem vállalja a magánszemélyek adójának megállapítását, a kiadott összesített igazoláson köteles tájékoztatni a magánszemélyt arról, hogy részére az állami adó- és vámhatóság adóbevallási tervezetet készít. Az összesített igazolás kiállítására vonatkozó törvényi kötelezettség a NAV által elkészített, és a NAV honlapján közzétett 16M30 jelű nyomtatvány (A munkáltató, kifizető összesített igazolása a 2016. évi személyi jövedelemadó bevallásához) felhasználásával teljesíthető. A nyomtatványt nem kötelező változatlan formában alkalmazni, de az adóbevallási tervezettel összefüggő tájékoztatás kötelező tartalmi elem.

Az adóbevallási tervezet bevezetésével vélelmezhető, hogy azon munkáltatóknak, akik egyébként vállalják a munkáltatói adómegállapítás elkészítését, kevesebb számú magánszemély részére kell azt elkészíteniük, ezzel adminisztrációs terheik is jelentősen csökkennek. Az új rendszerben kiemelten fontossá vált a havi adó- és járulékbevallási kötelezettség határidőben történő teljesítése. A hibás bevallások adóhatósági kiértesítését követő haladéktalan kijavítása elengedhetetlen feltétele az adóbevallási tervezetek megfelelő adattartalommal történő elkészítésének.

Az Art. 26/B. § (1) bekezdése szerint azon adózók részére, akik az Szja tv.-ben meghatározott feltételek alapján munkáltatói adómegállapítást nem kértek, vagy az adó megállapítását a munkáltató nem vállalta, az állami adó- és vámhatóság elkészíti a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Elkerülve azt az esetet, ha az adózók munkáltatója valamilyen oknál fogva eltéveszti a január havi járulékbevalláson a munkáltatói adómegállapítás választásának jelölését, és így a munkáltató hibájából nem készülne részükre bevallás, az állami adó- és vámhatóság a munkáltatói adómegállapítást kérő magánszemélyek adóbevallási tervezetét is elkészíti. Ez kizárólag abban az esetben minősül az adózók érvényes bevallásának, ha 2017. május 22-éig nem érkezik be a NAV-hoz a munkáltatói adómegállapítás. (Az ügyfélkapu regisztrációval rendelkező adózók az adóbevallási tervezetet az online felületen megtekinthetik, azonban az adatokat nem módosíthatják. A járulékbevallásokban feltüntetett adatok alapján munkáltatói adómegállapítást kérők részére kérelemre nem küldik meg postai úton az adóbevallási tervezetet.)

3.2. Adatforrások

Az adóbevallási tervezet tulajdonképpen a 2016-ban megszerzett jövedelmekre vonatkozó kimutatás, melyet a kifizetőktől, munkáltatóktól beérkező adatszolgáltatások alapján állít össze az adóhatóság. A magánszemélyeknek a birtokukban lévő igazolások, a személyi jövedelemadó elszámoláshoz szükséges bizonylatok (pl. adókedvezményre jogosító igazolás) adataival kell összevetniük az adóbevallási tervezet kiajánlott adatait.

A magánszemélyek adókötelezettségének megállapítása és ellenőrzése céljából az állami adó- és vámhatósághoz adatot kell szolgáltatni az arra kötelezett körnek. Ezen kontroll-adatszolgáltatások a bevallások utólagos ellenőrzése mellett, az önadózás keretében érvényesíthető kedvezmények érvényesítésének feltételei. Az egyes adatszolgáltatásokat főként a kifizetésekről, illetve igazolások kiadásáról, visszavonásáról, módosításáról kell teljesíteni. A NAV a rendelkezésére álló személyijövedelemadó-bevallást érintő 16 féle kontroll adatszolgáltatás (16K51, 16K59, 16K71, 16K72, 16K73, 16K75, 16K84, 16K86, 16K90, 16K91, 16K92, 16K95, 16K97, 16K103, K55, K70) adatait figyelembe véve készíti el az adóbevallási tervezeteket, felhasználva az adózók korábbi években benyújtott személyijövedelemadó-bevallásait, valamint az adózókra benyújtott havi járulékbevallásokból elérhető adatokat.

Az adóbevallási tervezet tartalmazza az állami adó- és vámhatóság nyilvántartásaiban szereplő, a magánszemélyek által az adóévben megszerzett, az Szja tv. és az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló törvény hatálya alá tartozó jövedelmeket és azok adóját, az egyszerűsített foglalkoztatásból származó, mentesített keretösszeget meghaladó jövedelmet, a különadó-alapot képező bevételt és annak adóját, valamint az egészségügyi hozzájárulás alapját képező jövedelmet és az utána fizetendő egészségügyi hozzájárulás összegét.

Fontos tudnivaló, hogy az adóbevallási tervezet kizárólag a kifizetők, munkáltatók által beadott adatszolgáltatásokban feltüntetett adatokat tartalmazza. Tehát, ha a magánszemély például eladta ingatlanát, mellyel bevallásköteles jövedelmet szerzett, akkor a költségek feltüntetésével önálló személyijövedelemadó-bevallás benyújtási kötelezettség terheli, így az ezzel kapcsolatos adatokat az adóbevallási tervezetben nem tüntetik fel.

A személyijövedelemadó-bevallásban igénybe vehető adóalap-kedvezmények tekintetében az adóhatóság mindössze a járulékbevallásokban szerepeltetett, az év közben érvényesített első házas és családi kedvezményről rendelkezik információval. Vagyis, ha az adóelőleg-nyilatkozat megtételének hiányában az adózók év közben nem vették igénybe az említett kedvezményeket, akkor az ehhez kapcsolódó bevallási sorokat sem tartalmazza az adóbevallási tervezet, így azok érvényesítéséről a 16SZJA jelű bevallás kitöltésével rendelkezhetnek a magánszemélyek.

A súlyos fogyatékosokat megillető kedvezményről a járulékbevallásokon kívül a 16K59 jelű kontroll adatszolgáltatás útján is kap tájékoztatást a NAV. A határozat alapján megállapított súlyos fogyatékos kedvezménnyel kapcsolatban azonban a 2016. adóév vonatkozásában az adóbevallási tervezet elkészítésekor még nem rendelkezik ismerettel, arról csak a jövő évi adóbevallási tervezet elkészítésekor lesz adata. Ilyen esetben, ha a magánszemélyek a kedvezményt bevallásukban érvényesíteni kívánják, akkor az erre vonatkozó adatok feltüntetésével önállóan kell benyújtaniuk a 16SZJA jelű bevallást.

[htmlbox adokodex_2]

 

3.3. Az adóbevallási tervezettel összefüggő eljárás

A NAV minden olyan magánszemély (ide nem értve az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemélyeket) részére készít adóbevallási tervezetet, akikre vonatkozóan érkezett olyan munkáltatói, kifizetői adatszolgáltatás, amely alapjául szolgál a 2016. évi személyijövedelemadó-bevallás elkészítéséhez. Ezt előzetes nyilatkozat megtétele nélkül, a NAV nyilvántartott adataiból, továbbá a személyijövedelemadó-bevallást érintő kontroll adatokból állítja össze, melyet 2017. március 15. napjától az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező adózók számára egy újonnan kialakított elektronikus felületen tesz elérhetővé.

3.3.1. Adóbevallási tervezet az online felületen és az új webes kitöltő program

Hazánkban az elektronikus eszközök és az internet használata évről évre nő, egyre többen választják a bevallások elektronikus benyújtását. A tavalyi év tekintetében figyelemre méltó előrelépés, hogy az adózók jelentős hányada informatikai eszköz használatával, a bevalláskitöltő- és ellenőrző program segítségével töltötte ki a személyijövedelemadó-bevallást. Az adózók közel fele azonban a nyomtatást követően papír alapon juttatta el 2015. évi személyijövedelemadó-bevallását az állami adó- és vámhatósághoz. Ezt a tendenciát megváltoztathatja az újonnan kialakított rendszer, hiszen a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott és megszűrt információk alapján elkészülő adóbevallási tervezetet a legkönnyebben ügyfélkapus regisztrációval lehet megtekinteni, szükség esetén az adatokat módosítani. A bevallási kötelezettség egyszerűbb teljesítéséhez nyújtotta plusz szolgáltatásnak köszönhetően az idei évtől az ügyfélkaput használók számában jelentős növekedés várható.

Az elektronikus ügyfélkapcsolatra rendszeresített ügyfélkapun keresztül az állampolgárok egyedi azonosítással biztonságosan léphetnek kapcsolatba a közigazgatási szervekkel és hivatali ügyeiket könnyebben, gyorsabban, személyes utánjárás nélkül intézhetik. Az ügyfélkapun keresztül biztosított a felhasználók egyedi és titkos azonosítása, amely garantálja az adótitok védelmét is. Ezt szem előtt tartva a személyi jövedelemadó új rendszerében az ügyfélkapus hozzáféréssel rendelkező magánszemélyek a NAV honlapjáról és a www.magyarorszag.hu oldalról elérhető online felületen 2017. március 15-étől megtekinthetik az adóbevallási tervezetet. A lehetőség azok számára is biztosított, akik 2017. március 15-e után nyitnak ügyfélkaput, hiszen a regisztrációt követően az online felületen ők is megismerhetik az adóhatóság által összeállított tervezet adatait.

Amennyiben a magánszemély a személyijövedelemadó-bevallásának elkészítésére más személynek állandó meghatalmazást adott, és ezt a meghatalmazást a képviselője a NAV-hoz bejelentette, akkor a magánszemély adóbevallási tervezetét állandó meghatalmazottja is megtekintheti, kiegészítheti és jóváhagyhatja.

Az internetes társadalom és a technológiai eszközök robbanásszerű fejlődése, valamint az adózók internetes elérésének folyamatos növekedése egyre nagyobb igényt támasztott abba az irányba, hogy a magánszemélyek a személyijövedelemadó-bevallási kötelezettségüknek egy korszerű, ugyanakkor egyszerűen kezelhető, online felületen tehessenek eleget. A NAV az adózói elvárásokra tekintettel olyan könnyedén használható internetes felületet alakított ki (WebNYK), amely lépést tart az informatikai fejlődéssel, ugyanakkor azokra a magánszemélyekre is figyelemmel van, akik idegenkednek a modern technika által nyújtott lehetőségektől.

Az eddigi gyakorlattól eltérően a felhasználók gépére nem kell a nyomtatványkitöltő és ellenőrző programot külön telepíteni, hiszen az interneten keresztül közvetlenül elérhető a személyijövedelemadó-bevallások kitöltésére szolgáló platform. Az új webes felület kialakításánál ugyancsak követelmény volt, hogy a hagyományos asztali számítógépek, laptopok mellett az új technológiai eszközökön (tablet, okostelefon) is alkalmazható legyen. A reszponzív megjelenítésnek köszönhetően az oldal tökéletesen igazodik a megjelenítő eszközhöz, könnyű olvashatóságot, egyszerű navigációt biztosítva a lehető legkevesebb görgetéssel.

A program használatának nem feltétele, hogy az új lehetőséget alkalmazni kívánó magánszemélyek rendelkezzenek aktív ügyfélkapus regisztrációval, azonban az elkészített bevallás NAV-hoz történő beküldéséhez elengedhetetlen az ügyfélkapus hozzáférés megléte, hiszen ezzel biztosítható az egyértelmű azonosítás és az adótitok védelme.

Ügyfélkapuval nem rendelkező adózók számára az online webes kitöltő- és ellenőrző programban üres nyomtatvány áll rendelkezésre. Ők a kitöltött bevallást nyomtatást követően papír alapon küldhetik be az állami adó- és vámhatósághoz.

Az ügyfélkapura történő bejelentkezés teljeskörűen azonosítja a magánszemélyeket, ezért a felületre ilyen módon történő belépéssel az érintett adózók valamennyi, az adóhatóságnál nyilvántartott és a bevallás kitöltéséhez szükséges azonosító és jövedelemadata megjelenik. Ha a magánszemélyekre vonatkozóan nem érkeztek munkáltatói, kifizetői adatok a 2016. adóévre, úgy a személyes adataikkal feltöltött üres bevallás kitöltésére van lehetőségük.

Az új webes kitöltő program – az előző években használt általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK) programhoz hasonlóan – használatával egyszerűbb a személyijövedelemadó-bevallás kitöltése. Az aktív felületen működő tartalmi ellenőrzések és számszaki vizsgálatok segítséget nyújtanak az adózóknak a bevallás kitöltése során. A program az adózók helyett elvégzi a számításokat, továbbá folyamatosan jelzi, ha a beírt adatok korrigálásra szorulnak.

Az új platformon a személyi jövedelemadó 1 + 1 százalékos rendelkező nyilatkozat megtételén túl az adókötelezettség azonnali online bankkártyás fizetéssel történő teljesítésére is van lehetőség.

Három Navigátor adózási, számviteli témában,

15% kedvezménnyel

A csomag tartalmazza az Art. Navigátort, az Áfa Navigátort, és a Számviteli Navigátort, amelyek a csomagkedvezménytől függetlenül külön is rendelhetőek!

Megrendelés >>

 

 

3.3.2 Adóbevallási tervezet papír alapon

A jogalkotó azokra is gondolt, akik nem rendelkeznek ügyfélkapus hozzáféréssel. Ők az adóbevallási tervezet papír alapon, postai kézbesítéssel történő megküldését kérhetik a NAV-tól. A magánszemélyek erre irányuló szándékukat 2017. március 15-éig jelezhetik az állami adó- és vámhatóságnak.

a) Az adóbevallási tervezet papír alapú igénylése

Az adóbevallási tervezet papír alapon történő biztosításával azon adózók is megismerhetik, hogy a NAV milyen adatokat tart róluk nyilván, akik nem rendelkeznek ügyfélkapus regisztrációval. Ezzel lehetőségük nyílik arra is, hogy leellenőrizhessék az adóhatósághoz beérkezett munkáltatói, kifizetői adatszolgáltatások meglétét és adattartalmát.

A kérelem többféleképpen terjeszthető elő, figyelembe véve az adózók eltérő kommunikációs igényeit.

A kérelem benyújtásának formái:

–   telekommunikációs eszközön küldött rövid szöveges üzenetben (SMS);

–   a NAV honlapján található, kizárólag papíron előterjeszthető „Kérelem az adóbevallási tervezet papír alapon történő átvételéhez” elnevezésű formanyomtatványon;

–   elektronikusan, a www.nav.gov.hu honlapon elérhető webes űrlapon;

–   írásban, kötetlen formában megküldött levélben,

–   telefonon, a NAV telefonos tájékoztató rendszerén keresztül.

A kérelemnek minden esetben tartalmaznia kell a magánszemélyek születési dátumát és az adóazonosító jelét. A webes űrlapon ezen adatokon túl e-mail cím megadását is kéri az adóhatóság.

A 06-70/717-7878 telefonszámra küldhető rövid szöveges üzenetben meghatározott formában (SZJAszóközadóazonosítójelszóközééééhhnn) kell az adatokat megadni.

Az elektronikus úton vagy rövid szöveges üzenetben benyújtott kérelmek nyilvántartásba vételéről az állami adó- és vámhatóság az adózók által a kérelem benyújtására választott kapcsolattartási formában küld tájékoztatást. A kérelem fogadásakor értesíti az adózókat arról, hogy kérelme beérkezett és annak feldolgozását a NAV megkezdte. Az adóhatóság az adóbevallási tervezet papír alapon történő megküldésére irányuló kérelmek elutasításáról (ide értve azt az esetet is, ha az adóazonosító jelet és születési időt a magánszemély helytelenül adta meg) ugyancsak minden esetben tájékoztatást küld a magánszemélyeknek.

2017. március 15-ét követően az adóbevallási tervezet postán történő megküldésére irányuló kérelem az előzőekben felsorolt csatornákon keresztül már nem nyújtható be, az erre vonatkozó igényeket az adóhatóság nem fogadja be. Azonban a határidő leteltét követően továbbra is biztosított az ügyfélkapus hozzáféréssel nem rendelkező magánszemélyek számára az adóbevallási tervezet papír alapú igénylése. Erre a kérelem benyújtására nyitva álló határidőt követően – 2017. március 15-e és május 22-e között – személyesen eljárva vagy törvényes képviselő, illetve meghatalmazott útján van lehetőség. Ilyen esetben az adóbevallási tervezet kinyomtatott példányát az ügyfélszolgálatokon, kirendeltségeken kérhetik, vehetik át az említett személyek.

b) Az adóbevallási tervezet postázása

Az adótitok védelme érdekében a kérelmek alapján kiküldött adóbevallási tervezeteket az állami adó- és vámhatóság az általa nyilvántartott lakcímre, tértivevényes levélként postázza, elkerülendő azt az esetet, hogy a tervezet adatait illetéktelen személyek megismerjék. Az adóbevallási tervezeteket legkésőbb 2017. május 2-áig küldik meg.

Az adóhatóság kérelem benyújtása nélkül is kiküldi azon ügyfélkapus regisztrációval nem rendelkező magánszemélyek részére 2017. május 2-ig az adóbevallási tervezetet, akik nem nyújtottak be 16SZJA jelű bevallást, nem érkezett rájuk vonatkozóan munkáltatói adómegállapítás, és az elkészített adóbevallási tervezet adókülönbözetet tartalmaz. Ugyancsak megkapják az adózók a tervezetet, ha a rájuk vonatkozóan benyújtott kifizetői, munkáltatói adatszolgáltatások alapján a NAV rendelkezésére álló adatok hiányosak vagy azokban ellentmondás felezhető fel.

Az adóbevallási tervezettel együtt megküldött kiértesítő levél az általános tudnivalókon kívül a tervezet adattartalmával, a teendőkkel kapcsolatban is tájékoztatást nyújt a magánszemélyeknek. Az adózók itt kapnak információt arról is, ha a tervezet adatai kiegészítésre, módosításra szorulnak. Az adóbevallási tervezet kivonatolt képének végén az elkészítéshez felhasznált forrásadatok is megtekinthetők (jövedelemadatok és adókedvezmények), amelyek segítségével az adózók egyszerűen összevethetik a kifizetőktől, munkáltatóktól kapott igazolások adatait a tervezetben feltüntetett értékekkel.

Fontos, hogy a papír alapon megküldött adóbevallási tervezet adatai nem módosíthatóak. Ha a tervezetben foglaltakkal a magánszemélyek nem értenek egyet, akkor az adóbevallási tervezet adatait felhasználva 16SZJA jelű bevallás benyújtásával teljesíthetik személyijövedelemadó-bevallási kötelezettségüket.

Felismerve azt, hogy számos magánszemély esetében – akik nem élnek az ügyfélkapu által nyújtott többletszolgáltatás igénybevételével – adminisztrációnövekedést jelentene, ha kisebb kiegészítés (pl. részletfizetés igénylése, kiutalásról való rendelkezés) okán egy komplett személyijövedelemadó-bevallás kitöltésére lennének kötelezve, a NAV az adózókat segítve néhány esetben lehetőséget biztosít arra, hogy a 16SZJA jelű bevallás benyújtása helyett az adóbevallási tervezettel együtt kiküldendő nyilatkozat kitöltésével és visszaküldésével teljesítsék adóbevallási kötelezettségüket. A nyomtatványt csak akkor küldi meg az adóhatóság, ha az adóbevallási tervezet adataiban nincs ellentmondás, és a lapon bekérhető információkon túl nem szükséges további adatok adózók általi kiegészítése.

Az „Adóbevallási tervezetet kiegészítő nyilatkozat” elnevezésű nyomtatványon adózónként specifikált tartalommal a következő kiegészítő információk szerepelhetnek:

–   Visszaigénylés esetén utalási adatok – cím vagy számlaszám kitöltése: Ha az adóbevallási tervezet visszaigényelhető személyi jövedelemadót, egészségügyi hozzájárulást vagy különadót tartalmaz, akkor a magánszemélyeknek lehetőségük van az összeget belföldi postai utalási címre vagy bankszámlaszámra visszakérni, illetve az összegek egy részét vagy teljes egészét más adónemre átvezetni.

     A visszaigényelhető adó kiutalására a kitöltött nyilatkozat NAV-hoz történő beérkezésétől számított 30 napon belül kerül sor. Amennyiben a magánszemélyek az utalási adatokkal kiegészített nyilatkozatot nem küldik vissza, úgy a visszaigényelhető adó az adószámlájukon marad, és csak a ’17 számú átvezetési és kiutalási kérelem benyújtásával tudják kikérni vagy átvezetni más adónemre az összeget.

–   Befizetendő adót tartalmazó tervezet – részletfizetés igénylése: Ha az adóbevallási tervezet befizetendő adót tartalmaz, és a magánszemélyek megfelelnek a pótlékmentes részletfizetés feltételeinek, továbbá a tervezet adataival egyetértenek, azon nem kívánnak módosítani, akkor a külön lapon a részletfizetés választásáról nyilatkozatot tehetnek. Az együttesen 200 ezer forintot meg nem haladó személyijövedelemadó- és egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettség részletekben történő megfizetésének lehetőségéről a választott időtartam (2–6 hónap) jelölésével nyilatkozhatnak. Az első részlet megfizetésének határideje a személyi jövedelemadó megfizetésének határideje, azaz 2017. május 22-e. Az esedékes részletek befizetésének elmaradása esetén az adózók a kedvezményt elveszítik, és a tartozást egy összegben kell megfizetniük.

–   Rendelkezés több önkéntes kölcsönös pénztárba történő befizetés alapján: A magánszemélyek akkor sem veszítik el az adóról való rendelkezés jogát önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási számlára történő befizetéseik után, ha az adóbevallási tervezetet választják. A számlavezetők, pénzintézetek az adóévet követő január 31-éig adatot szolgáltatnak az állami adó- és vámhatóság részére, a NAV pedig ezeket felhasználva készíti el a tervezetet. Amennyiben több önkéntes kölcsönös pénztárhoz történő befizetés után jogosultak rendelkezni a magánszemélyek, akkor a 16SZJA jelű bevallás kitöltése helyett a külön lapon nyilatkozhatnak, hogy melyikhez kívánják a rendelkezés összegét utaltatni. Az Art. 44/F. §-a alapján, miszerint a magánszemélyek adó feletti rendelkezésének minősül az adóhatóság által elkészített és az adóbevallási tervezetben feltüntetett nyilatkozat is, ha a magánszemély az adóbevallási tervezetet az adóévet követő év május 20-áig nem egészíti ki, nem javítja, bevallási kötelezettségét más módon nem teljesíti, amennyiben a kontroll adatszolgáltatásokat figyelembe véve csak egy helyre rendelkezhetnek az adózók, úgy a nyilatkozatot az adóbevallási tervezetben az adóhatóság kitölti.

Az adózók által visszaküldött kiegészítő lap aláírás nélkül érvénytelen.

Az adóbevallási tervezet mellett bérmentesített borítékot is biztosít a NAV a magánszemélyek részére, mellyel az adóbevallási tervezetet kiegészítő nyilatkozatot vagy szükség esetén a 16SZJA jelű bevallásukat ingyenesen tudják visszaküldeni.

Amennyiben az adóhatóság a tervezet összeállítása során a kifizetői, munkáltatói adatszolgáltatások alapján hiányosságot vagy ellentmondást állapít meg, akkor erről az adózókat értesíti. Ilyen eset lehet például, ha

–   az érintett adózó több azonos havi járulékbevallásban is házastársként szerepel, tehát a beérkezett adatok alapján az adott hónap tekintetében több házastárssal rendelkezik;

–   egy adott hónapban a családi kedvezménynél figyelembe vett eltartottat több adózónál is feltüntették (ide nem értve a kedvezmény év közbeni közös érvényesítését), így az érintett magánszemélyek esetében a családi kedvezmény jogszerűtlen igénybevételének esete áll fenn;

–   előző évi személyijövedelemadó-bevallások alapján az adózó még jogosult az Összefogás az Államadósság Ellen Alapba történő 2012–2015. évek befizetései után rendelkezni, melyről a nyilatkozatot az összeg megadásával saját magának kell a 16SZJA jelű bevallásban megtennie.

A leírtak alapján kijelenthető, hogy az adózók számára az ügyfélkapu használatával a legegyszerűbb az új rendszerben a személyijövedelemadó-kötelezettség teljesítése, az adóbevallási tervezet megismerése, kezelése, az adatok kiegészítése. Ha az adatszolgáltatások alapján a magánszemélyeknek a tervezetet módosítaniuk szükséges, akkor ügyfélkapu hiányában azt kizárólag egy önállóan kitöltött 16SZJA jelű bevallással tehetik meg.


 

Mérey Ágnes Judit Az Adó szaklap 2017/3. számában megjelent cikkéből mindent megtudhat a megtekintett adóbevallási tervezettel kapcsolatos teendőkről és arról is, hogyan teljesíthető a bevallási kötelezettség adóbevallási tervezet nélkül.

  • Értesítő a rovat cikkeiről

Kapcsolódó cikkek

Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • kereszt, katolikus

    A munkavállaló a munkaviszonyban egész személyiségével van jelen, így vallási meggyőződését sem hagyhatja kint az öltözőben. Bizonyos esetekben konfliktus alakulhat ki a munkaköri kötelezettségek és a munkavállaló vallása vagy más meggyőződése között. A munkajog általános szabályokkal próbál iránymutatást adni ezekre a helyzetekre, amelyek a bírói gyakorlatban is megjelentek.

  • nyíl

    A magyarországi nagyvállalatok 75 százaléka rövid és középtávon egyaránt a mostani, kedvező növekedési ütem szinten maradását várja a gazdaság teljesítményében, saját helyzetüket tekintve ugyanakkor az eddiginél valamelyest alacsonyabb pénzügyi eredményekkel és beruházási aktivitással terveznek a következő egy évben - közölte a K&H hétfőn. 

  • Európai Unió

    Az irányelv megszilárdítja az érvényben lévő szabályokat és hatékonyabbá teszi a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet, az adóelkerülés megelőzésének érdekében pedig növeli az átláthatóságot - közölte az Európai Bizottság hétfőn.

  • bank

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20,45 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Budapest Bank csoportot a tevékenységét érintő egyes hiányosságok miatt, a feltárt jogsértések nem veszélyeztetik a bankcsoport megbízható működését - közölte a jegybank hétfőn.

  • építkezés

    Csaknem négy év után megállt a működő vállalkozások számának csökkenése Magyarországon, a legtöbb új cég az építőiparban jött létre - közölte a Bisnode Magyarország Kft.