Állások tízezreit ígéri az USA-nak a Foxconn


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hétmilliárd dollárt ruházna be az Egyesült Államokban a kínai Foxconn, az Apple beszállítója, 30-50 ezer munkahelyet teremtve ezzel – írja a CNBC.


A Foxconn évek óta tervezi az amerikai beuházást a vállalat szóvivője, Terry Gou nyilatkozata szerint. Nyilvánvaló azonban, hogy az újonnan megválasztott s már be is iktatott amerikai elnök, Donald Trump protekcionista politikát ígérő megszólalásainak is köze lehet a Foxconn döntéséhez.

A Foxconn tavaly azzal hívta fel magára a világsajtó figyelmét, hogy állítása szerint 60 ezer munkavállalót küld el, mivel robotokkal képes helyettesíteni őket.

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 7.

Munkajogi kisokos a túlóra szabályairól

Alighanem mindenki számára ismerősen cseng az a kifejezés, hogy túlóra. Ez nem meglepő, hiszen a legtöbb munkahelyen előfordul, hogy tovább bent kell maradni, vagy végül akkor is be kell menni dolgozni, amikor eredetileg pihenőidő telt volna. Gyakorisága ellenére a túlmunka, vagyis a rendkívüli munkavégzés elrendelésének, díjazásának szabályaival sokszor mégis kevésbé vannak tisztában – nemcsak a munkáltatók, sokszor maguk a munkavállalók is. Az alábbiakban ezért összeszedjük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.