Helyben könyvel a Facebook

  • Értesítő a rovat cikkeiről

A Facebook helyben, a tevékenysége szerinti országokban fogja könyvelni reklámbevételeit ahelyett, hogy dublini székhelyén venné nyilvántartásba azokat - jelentette be a közösségi médiaportál kedden.

Dave Wehner, a cég pénzügyi vezetője blogbejegyzésében tudatta, hogy a Facebook vezetése úgy döntött, a jövőben helyi értékesítési struktúrára áll át azokban az országokban, amelyekben irodája támogatja a helyi hirdetőknek történő értékesítést.

Mint elmondta, ez azt jelenti, hogy a reklámokból keletkező bevételeket a továbbiakban nem a dublini nemzetközi székhely rögzíti majd, hanem a cég helyi irodái tartják nyilván azokat. 

 

A Facebook úgy hiszi, hogy ez az értékesítési struktúrára nagyobb átláthatóságot biztosít majd.

Wehner tájékoztatása szerint a közösségi médiaportál 2018-ban hajtja végre a változtatást, és 2019 első felében kívánja befejezni az új értékesítési struktúráját.

Az Európai Bizottság várhatóan márciusban terjeszti elő jogalkotási javaslatát azon multinacionális digitális vállalatok megadóztatásáról, amelyeket azzal vádol, hogy a nyereségük után fizetendő járulékukat alacsony adókulcsú uniós tagországokban róják le, például Írországban, vagy Luxemburgban.

(MTI)

  • Értesítő a rovat cikkeiről
Az irányítópulton gyorsan elérhetőek az új funkciók Irányítópult

Az ado.hu új funkciói itt elérhetőek az Ön számára, a megjelenéshez kérjük regisztráljon vagy jelentkezzen be!

Újdonságok

  • nő

    Közalkalmazotti jogviszonyban álló olvasónk 1954. decemberében született, így 2018. júniusában a 63. életév betöltését követő 183. napon be fogja tölteni öregségi nyugdíjkorhatárát. Személyes körülményeiben nemrég olyan változás következett be, amely feltétlenül szükségessé teszi a lehető legközelebbi időpontban történő nyugdíjba vonulást. Mivel az idő elég rövid eddig az időpontig, tanácsot kér a megoldáshoz.

  • nyakkendő és munkavédelmi sisak

    A kereskedelmi ágazatban tavaly november 10. és december 10. között lezajlott országos szintű munkavédelmi ellenőrzéseknél a vizsgált 1013 munkáltató közül 893 esetében találtak munkavédelmi, illetve munkaegészségügyi hiányosságokat - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztályának jelentésében.

  • pénz

    A Magyar Iparszövetség (OKISZ) a vállalkozások versenyképességének javítását, a bérfelzárkóztatás folytatását, a munkaadói közterhek további mérséklését tartja szükségesnek - mondta Vadász György ügyvezető elnök az MTI-nek, miután az érdekképviselet elnöksége foglalkozott a kkv-k helyzetével.

  • személyszállítás

    Július elsejétől drágább lehet Budapesten taxival utazni, ugyanis a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedhet, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nőhet, ha a Fővárosi Közgyűlés jövő szerdai ülésére benyújtott  előterjesztést megszavazzák a képviselők.

  • törzstőke

    A gazdasági társaságok tagjaiktól elkülönült, saját vagyonnal rendelkeznek, amely kiemelt jelentőséggel bír a szervezetek életében. Annak a meghatározásához, hogy a vagyon milyen szerepet tölt be a gazdasági társaságok életében, el kell határolni egymástól a jegyzett tőkét és a saját tőkét, a két fogalom és az általuk megjelölt vagyon ugyanis nem azonos, így az általuk betöltött funkciók is eltérnek egymástól. A tanulmányban bemutatjuk a gazdasági társaságok jegyzett és saját tőkéjének vélt és valós funkcióit, valamint kitérünk a gazdasági társaságok egy speciális csoportjára, a közfeladatot ellátó, állami részvétellel működő gazdasági társaságokra.