Nagy értékű szerszámok számviteli kezelése (x)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érdekes, releváns számviteli eseteket dolgoz fel a 2 férfi 57 eset című könyv, és bizonyítja: a számvitel sem nem unalmas, sem nem száraz. Alább részletet közlünk a könyvből, amely itt rendelhető meg.

A számviteli törvény előírásait követve azon nagy értékű szerszámok és egyéb anyagi eszközök bekerülési értéke, amelyek fizikai elhasználódása egy éven belül megtörténik, anyagköltségként kerül be a beszámolóba, azonban ez egyes esetekben torzíthatja a megbízható és valós összképet.

A számviteli törvény a vállalkozás mérlegében kimutatandó eszközöket alapvetően két csoportba sorolja: befektetett eszközök és forgóeszközök. A két csoportba történő besorolást az eszközök rendeltetése és használata alapján kell megtenni. Egy anyagi eszköz beszerzésekor el kell végezni a fentiek szerinti minősítést, és ha a vásárolt eszköznek az a rendeltetése, hogy a tevékenységet, a működést tartósan, legalább egy éven túl szolgálja, akkor a befektetett eszközök között tárgyi eszközként kell nyilvántartásba venni, ellenkező esetben a forgóeszközök között készletként.

Ez a döntés az esetek egy részében könnyen meghozható, azonban – mint gyakran – itt is vannak olyan határterületek, ahol már nehezebb a minősítés. Ez azért is kényes kérdés, mert nemcsak az adott eszközmérlegben történő bemutatásának sorát határozza meg a válasz, hanem a hozzá kapcsolódó költségelszámolás módját, idejét is.

Termelő vállalkozások esetén a fenti elméleti kérdés jellemzően a szerszámok, kisgépek, műszerek számviteli kezelésénél jelentkezik a gyakorlatban. Abban az esetben, ha egy nagy értékű termelőgép várhatóan sok éven keresztül a termelésben történő részvételével fogja a vállalkozási érdekeket szolgálni, akkor a döntés egyértelmű. A gépet tárgyi eszközként kell kimutatni, míg a bekerülési értéke a használat évei alatt terv szerinti értékcsökkenés formájában kerül be a költségek közé, jól meghatározott értékcsökkenési mód mellett várhatóan a gép használatával elért bevételek realizálásával időben párhuzamosan, azzal arányosan.

A döntési helyzet másik véglete nyilvánvalóan egy gyors elhasználódású, a tárgyi eszközök értékéhez viszonyítottan elenyésző egyedi értékű eszköz beszerzése lenne, ahol egyértelműen azt a döntést kellene hozni, hogy az adott eszközt anyagként kell kezelni, és a bekerülési értéke az anyagköltségkénti elszámoláson keresztül rontja az eredményt a felhasználás évében. Technikailag itt a költségelszámolásra két mód is lehetséges. Az egyik szerint év közben létezik mennyiségi és értékbeni nyilvántartás az anyagkészletet illetően. Ebben az esetben az adott eszközt a beszerzéskor az anyagok között kell aktiválni, míg a dokumentált felhasználásakor kell az értékét anyagköltségként elszámolni. A másik változatban az anyagkészletnek nincsen évközi folyamatos mennyiségi és értékbeni nyilvántartása, így az anyagfelhasználást és azon keresztül az anyagköltséget az év eleji nyitókészlet, az év közbeni beszerzés és az év végi zárókészlet adatainak segítségével lehet megállapítani.

A nehézséget a gyakorlatban számos esetben az jelenti, ha a kérdéses eszközök elhasználódása az egy év körüli időtáv környékén van. Ha például egy szerszámot a használattól függően a termelés átlagosan 8–14 hónap alatt használ el teljesen, akkor azt nehéz a fenti rendszer szerint besorolni és számviteli szempontból kezelni.

További nehézséget jelent a besorolásnál, hogy a hazai gyakorlat általában tudatosan vagy nem szándékoltan nemcsak a tervezett használati időt veszi figyelembe a besorolásnál, hanem valamilyen módon a vásárolt eszköz értékét is. Így fordulhatnak elő olyan döntések, hogy a mindenki által tudott módon több éven át használt eszközök is anyagköltségként kerülnek elszámolásra a használatbavételükkor, ha értéküket a vezetés vagy a könyvelés jelentéktelennek tartja. Illetve szintén így jutunk el a téma egyik legérzékenyebb kérdéséhez: akkor is tárgyévi anyagköltségként kell-e elszámolni egy pl. 8-10 hónap alatt elhasználódó szerszámot a használatbavétel időpontjában, ha annak értéke nagyon magas (pl. a mérlegfőösszeg fele)?

Az első kérdést, amikor a használat tervezett időtartamától függetlenül egy kis értékű eszköz tárgyi eszköz helyett anyagköltségként kerül elszámolásra, azt gondolom, lehet elnézőbben kezelni. A vállalkozások jelentős többsége a kis értékű tárgyi eszköz bekerülési értékét a használatbavételkor egy összegben számolná el értékcsökkenésként, így mikor ugyanez az összeg e helyett anyagköltségként jelenik meg a könyvekben, akkor tulajdonképpen „csak” az üzemi eredmény két ráfordítássora közötti átcsoportosítás történik, amely az eredményre nincs hatással. Meg szokták még említeni itt a költség-haszon összevetésének elvét is, hiszen az anyagköltségkénti elszámolással a vállalkozás „mentesíti magát” az alól, hogy a tárgyi eszköz nyilvántartásában kelljen követnie ezeknek a kis értékű, de egy évnél tovább használt eszköznek a sorsát (hiszen nullára leírva is részét képezik a nyilvántartásnak), majd később selejtezve kelljen kivezetnie azt. Az anyagköltség elszámolásával tehát ezek a cégek elengedik ezen eszközök követését, ami adminisztrációs szempontból kedvező rájuk nézve, vagyonvédelem szempontjából természetesen hátrányos (egy ilyen több évig használt eszközt a leltározás során sem fognak valószínűleg keresni, hiszen semmilyen nyilvántartásban nem szerepel már), azonban itt némiképp tompíthatja a helytelen számviteli elszámolás következményeit, hogy valóban kis értékekről van szó.

A másik eset, ahol nagy értékű eszközök 8-10 hónapos élettartam alatti elhasználódásáról van szó, azonban már komoly elméleti problémákat vet fel, amelynek az eredményre gyakorolt hatása is jelentős. Ha egy nagy értékű termelőeszköz előreláthatólag 14 hónapig vesz részt a termelésben, akkor a szabályok értelmében tárgyi eszközként kell nyilvántartásba venni. A használat alatt bekövetkező mérlegfordulónapon az adott eszköz a terv szerinti értékcsökkenéssel csökkentett értéken kerül be a mérlegbe, és ennek megfelelően az elszámolt értékcsökkenése ráfordításként az eredménykimutatásba. Az értékcsökkenés megtervezésénél több módszertani lehetőség is a vállalkozás rendelkezésére áll annak érdekében, hogy az elszámolt ráfordítás és a nettó könyv szerinti érték minél jobban közelítse a valós folyamatoknak megfelelő helyzetet, adatokat.

Ha azonban a fenti nagy értékű termelőeszköz tervezett használati ideje például nem 14 hónap, hanem 10 hónap, akkor a számviteli szabályok nem engedik tárgyi eszközként kimutatni, hanem az anyagok között kell szerepeltetni. Ebben az esetben a bekerülési értéke nem egy időszak alatt, arányosan, megtervezetten kerül be a költségek közé, hanem egyetlen időpontban a teljes összegében. Ez az időpont a törvény szerint a „használatbavétel” időpontja. Maradva a fenti példa 10 hónapos használati idejénél, ez az elszámolás az üzleti év első két hónapjában használatba vett nagy értékű eszközöknél nem okoz torzulást az eredményben, hiszen az eszköz elhasználódása mindenképpen az adott évben történik, és a bekerülési érték is az adott évben jelenik meg költségként. A probléma a későbbi hónapokban használatba vett eszközöknél jelentkezik. Az üzleti év utolsó hónapjaiban használatba vett eszköz esetén már komoly torzulás jelentkezik az eszköz használata és a bekerülési értékének költségkénti elszámolása között. Az utolsó hónapokban történő használatbavételkor egy összegben el kell számolni anyagköltségként az eszköz bekerülési értékének 100%-át, míg a használatnak csak a 10–20%-a esik az adott üzleti évre, a jelentősebb része a következő üzleti évben történik, a kapcsolódó bevételek is ott realizálódnak.

Adódik tehát a kérdés, hogy hogyan lehetne ezt a valóságnak nem megfelelő költségtömeget az adott év költségei közül kiemelni, és ezzel párhuzamosan a csökkentett értékű eszközt az adott év mérlegében megjeleníteni. A jelenlegi szabályozás azonban erre nem ad módot. Anyagköltséget a fenti okok miatt időbelileg elhatárolni nem lehet, és a már használatba vett és anyagköltségként elszámolt eszközöket sem lehet az anyagköltség csökkentése mellett csökkentett értékben újra aktiválni, „félig”, részben elhasznált anyagot a törvény nem ismer. Az ilyen cégek ezért a számviteli törvényt követve az eredményüket alacsonyabban kötelesek bemutatni a beszámolójukban, mint ami a valós teljesítményüknek megfelelne. Azt, hogy mennyivel alacsonyabban, pedig kizárólag attól függ, hogy milyen mennyiségű és értékű olyan eszközt használnak a termelésükben, ami megfelel a fenti példának.

A helyzet megoldására a gyakorlatban a következő „kreatív” válaszok születnek:
– Az ilyen eszközöket annak ellenére, hogy a használatuk várhatóan 8-10 hónapig tart, mégis tárgyi eszközként veszik nyilvántartásba, lehetőséget adva arra, hogy az év végén még nem teljesen elhasznált eszközök terv szerinti értékcsökkenéssel csökkentett értéken megjelenjenek a mérlegben. A megoldás hátránya egyrészt, hogy anyagköltség helyett terv szerinti értékcsökkenésként mutatja be a kérdéses ráfordítást, másrészt, hogy nagyszámú ilyen eszköz esetén megemeli az adminisztrációt, hiszen követni kell a tárgyi eszközöket a könyvelésben, selejtezéssel lehet csak kivezetni azokat stb.
– Az ilyen készletek értékét nem a használatbavételük időpontjában, hanem a használhatatlanná válásuk időpontjában könyvelik anyagköltségként. A fordulónapon anyagkészleten lévő, de a valóságban már használatba vett eszközökre értékvesztést számolnak el az elhasználódás mértékének megfelelően. Ez a módszer sem felel meg a számviteli törvénynek, habár meg kell állapítani, hogy az eredményt a valóságnak megfelelően állítja be. Az értékvesztés azonban nem lenne alkalmazható a fenti esetre, valamint az eszköz értéke végül itt sem anyagköltségként, hanem egyéb ráfordításként jelenik meg a könyvekben.
– A használatba vett anyagkészlet értékét a törvényi előírásoknak megfelelően elszámolják anyagköltségnek, azonban az anyagköltségből elhatárolják a még nem teljesen elhasznált eszközöknek a használat miatt arányosan csökkentett értéket. Ez a megoldás az elhatárolás szabályait szegi meg, azonban amellett, hogy az eredményt is helyesre állítja be, még az eszközök bekerülési értékét is a valóságnak megfelelő anyagköltség soron számoltatja el.

A fentiekből is látszik, hogy ez a terület tipikusan olyannak számít, ahol alkalmazni lehet a Számv. tv. 4. § (4) bekezdését, amely szerint a törvény előírásaitól a könyvvizsgáló egyetértése mellett el lehet térni, ha a törvény valamely rendelkezésének alkalmazása nem biztosítja a megbízható és valós összképet. A kérdés vizsgálatakor nyilvánvalóan figyelemmel kell lenni a kapcsolódó összegek nagyságára és arányára is. A fent leírtak már egyetlen kalapács anyagköltségkénti elszámolására is érvényesek lehetnek, hiszen előfordulhat, hogy a kalapácsot az adott év mérlegfordulónapjánál akár sokkal tovább is lehet használni, így az anyagköltségként elszámolt bekerülési értékének egy része a következő évek eredményét kellene, hogy rontsa. Míg egyetlen kalapács esetén legyinthetünk a fenti problémára, érdemes átgondolni a kérdést olyan kalapács vagy eszköz esetén, amely akár több tízmillió forintba kerül, vagy olyan cégeknél, amelyeknél a működésük során annyi kalapácsot és hasonló eszközt használnak, hogy az értékük a mérlegfőösszeg egy jelentősebb hányadát teszi ki. Ilyen esetben a megbízható és valós kép bemutatásának igénye megköveteli, hogy valamilyen módon kezeljük a fenti problémát, és akár a törvény tételes előírásával szemben is érvényre juttassuk az összemérés számviteli alapelvét.

Kapcsolódó jogi szabályozás: 2000. évi C. törvény 28. § (3) bekezdés, 78. § (2) bekezdés, 4. § (4) bekezdés

A 2 férfi 57 eset című könyv itt rendelhető meg.
 

---