1 százalék: a kutyák megelőzték a gyerekeket Szegeden


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tízszer annyi pénzt adtunk kutyáknak, mint daganatos gyerekeknek – tudósított főcímben a Delmagyar.hu a szegedi szervezetek egy százalékos támogatásárnak alakulásáról.


Összesen 42 millió forinttal támogatták az adójukból a két szegedi állatvédő egyesületet, miközben a gyermekklinika onkológiai osztályának alapítványa – amely jórészt ezekből a pénzekből tud fejleszteni – mindössze 4 millió forintot kapott – írja a delmagyar.hu

A lap beszámol arról is, hogy az egyházak, állatvédők és egészségügyi alapítványok kapták idén is a legtöbb adófelajánlást. Az első húsz helyezett között mindössze két kivétel van: a Nemzeti Tehetségprogram, amely a második legtámogatottabb volt, illetve a daganatos, cukorbeteg, krónikus ízületi gyulladással, valamint hemofíliával kezelt gyermekek és családjaik ingyenes programjait szervező Bátor Tábor Alapítvány, amely a 9. helyen végzett.

Országosan a legjobban támogatott egészségügyi szervezet a Heim Pál Gyermekkórház volt: 154 millió forintjukkal a negyedik helyen zártak az országos listán. Az alaposan megcincált Gyermekrák Alapítvány sem veszített sokat korábbi pozíciójából: még mindig befolyt 70 millió forint számlájukra az adó 1 százalékokból – írja a lap.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.

2024. április 18.

Kapcsolt vállalkozások közötti ingyenes juttatások a társasági adóban

Az ellenérték nélkül adott támogatások, juttatások, térítés nélkül átadott (pénz)eszközök vonatkozásában a Tao-törvény különbséget tesz atekintetben, hogy az ingyenes átadás adománynak minősül-e, és ha nem, a támogató oldaláról vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költségnek tekinthető-e. Elmerülünk a részletekben.