250 milliárd bukás az áfatrükkön


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Törvényszék csütörtöki ítélete szerint a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF) két nagy uniós beruházásánál is jogtalanul számolta el az áfát. Így, mintegy 250 milliárd forint Magyarországnak nyújtott támogatás felhasználása került veszélybe.


A bíróság az M45-ös autópálya építését és a Kelenföld-Székesfehérvár vasúti pálya fejlesztését vizsgálta és az ítélet szerint ezekből a beruházásokból az államnak bevétele származik, mivel az autópályadíjak és a vasút használatáért beszedett pénz is ennek számít, így pedig nem lehet költség az áfa – írja pénteki számában a Napi Gazdaság.

A döntés következménye, hogy az M45-ös autópálya 80 milliárd, a vasúti beruházás 120 milliárd forintjára nem lehet elszámolni a mintegy 50 milliárd forintnyi áfát, ráadásul a döntés atöbbi, hasonló elszámolású más beruházásokra is érvényes.

A Napi Gazdaság szerint nem lehet pontosan tudni, hogy pontosan hány ilyen beruházás van: a NIF kiemelt projektjei közül 25 autópálya- és vasúti beruházás, amelyek összesen 1200 milliárd forint értékűek, azaz áfatartalmuk meghaladja a 250 milliárd forintot.

A lap szerint a tévesen elszámolt összegek nem vesznek el teljesen, azokat másra fel lehet használni, de kérdéses, hogy a teljes összeg felhasználható lesz-e, vagy csak egy része.

Októbertől megújul a Lex HR!

Bővebb tartalommal, 48 színes oldallal, változatlanul magas szakmai színvonalon!

Lapozzon bele >>>


Kapcsolódó cikkek

2024. május 30.

Pénztárgépek közé rejtett cigarettát talált a NAV

Kilencvenezer doboz zárjegy nélküli cigarettát talált a NAV egy Komárom-Esztergom vármegyei raktárban, a csempészáru egy részét harminc raklap pénztárgép csomagolásába rejtették – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.