324 milliárd turizmusfejlesztésre


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Regionális Operatív Programban 2013-ig összesen 324 milliárd forint közvetlen forrás áll rendelkezésre turizmusfejlesztésre – mondta Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön, Budapesten.

A Turizmus és Profit 2007 című konferencián az államtitkár kifejtette, hogy a legfontosabb az attrakciók fejlesztése lenne, ami nemcsak idecsalogatja a vendégeket, de megnyújthatja a tartózkodásukat is.

Ujhelyi István elmondta: a tárcánál elkészült egy nagy kapacitású, fővárosi konferenciaközpont megvalósulására vonatkozó tervezet, amely szerint az építmény a következő 2-3 éven belül el is készülhet.

Az államtitkár elmondta, hogy 2007-2013 között céljuk Magyarország termálvagyonának turisztikai hasznosítása. Szavai szerint nem elég néhány fürdőt fejleszteni, wellness szállodákat építeni, ezen a területen is nagy hangsúlyt kell kapjon az attrakció fejlesztése.

A kormányzat célja továbbá az is, hogy kiemelt célterületek, így a Balaton, a Duna, a Tisza természeti adottságait turisztikai szempontból jobban hasznosítsák. A tervek között szerepel kikötők létrehozása, szálláshelybővítés, valamint szabadidős szolgáltatások kialakítása.

Az államtitkár szavai szerint egyéb turisztikai támogatás érhető el az Új Magyarország Vidékfejlesztési Stratégiai Tervben, a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban, valamint az Európai Területi Együttműködés keretében.

Forrás: PrivátBankár


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.