Az innovációs járulék változásai
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Összességében már több mint 16 milliárd forintnyi adót igényeltek vissza – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
A gyermeket nevelő szülők február 14-ig már több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez a családi adóvisszatérítéssel. Most azokon a sor, akik az adóból visszajáró összeget automatikusan valamilyen okból nem kapták meg, ők az szja-bevallásukban igényelhetik vissza a nekik járó összeget. A gyermeket nevelő szülők a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban juthatnak hozzá az őket megillető összeghez.
Egyszerűen, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már több mint öt és félmillió magánszemélynek kiajánlotta a bevallási tervezetét, így csak néhány sort kell kitölteni; és gyorsan, mert az adóhivatal a bevallás beérkezését követően soron kívül, akár már két héten belül utalja is a családoknak a visszajáró adót – állította az államtitkár.
Az eddigi adatokból szerinte egyértelműen kiolvasható, hogy sokan éltek a lehetőséggel, és jóval a május 20-i bevallási határidő előtt benyújtották kiegészített tervezetüket, bevallásukat. Az adóvisszatérítés a gyermekes szülők mellett többek között a várandós édesanyáknak, a rokkantsági járadékra, valamint a saját jogon családi pótlékra jogosultaknak is jár. Nekik érdemes a bevallási tervezetüket a családi adóvisszatérítésre, valamint a kiutalásra vonatkozó adatokkal mihamarabb kiegészíteni majd beküldeni.
Sok olyan gyermeket nevelő szülő lehet, akinek a február 14-ig kézhez kapott összegen felül az szja-bevallás benyújtását követően is járhat vissza adó; például azoknak, akik tavaly a munkabér mellett ingatlan bérbeadásból vagy őstermelői tevékenységből is szereztek jövedelmet. Nekik is érdemes minél előbb kiegészíteni a NAV által kiajánlott bevallási tervezetüket.
A bevallási tervezetek elektronikusan az eSZJA-portálon (https://eszja.nav.gov.hu) érhetőek el. A tervezetek asztali gépen vagy bármilyen okoseszközön, tableten, telefonon is jóváhagyhatók, szerkeszthetők. Aki egyetért a tervezet adataival és nem kell azt semmivel kiegészítenie, például azért, mert már megkapta a neki járó családi visszatérítést, annak nincs további teendője, május 20-án a tervezete szja-bevallássá válik.
(MTI)
Közeledik a 2023. adóévi elszámoló bevallás benyújtásának határideje az innovációs járulék tekintetében is, emiatt célszerű áttekinteni az adónemet érintő 2023-as változásokat.
Hamis márkajelzésű cipőket, sportmezeket, adatkábeleket és fülhallgatókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy százmillió forint értékben egy bolgár kamionban Gyulánál.
Az iparűzési adó alapjáról szóló perben szakértőt rendelt ki a hatóság; az eljárás során felmerült, mit is bizonyíthat a szakértő és mit nem. Érdekes jogesetet ismertetünk.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!