53 ezer cégnek is érdemes lehet jövőre kisvállalati adóra váltani


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pénzügyminisztérium számításai szerint akár 53 ezer cégnek is érdemes lehet jövőre kisvállalati adóra (kiva) váltani, a váltással e cégek 2021-ben átlagosan csaknem 600 ezer forint adót takaríthatnak meg – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkár.

A Pénzügyminisztérium számításai szerint akár 53 ezer cégnek is érdemes lehet jövőre kisvállalati adóra (kiva) váltani, a váltással e cégek 2021-ben átlagosan csaknem 600 ezer forint adót takaríthatnak meg – közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkár.

December 4-én és 5-én elektronikusan 53 ezer cég kap tájékoztatást az adóhivataltól arról, hogy jövőre megéri a kivát választania; azok a vállalkozások kapnak levelet, amelyek jövőre legalább 100 ezer forintot takaríthatnak meg, ha áttérnek a kisvállalati adóra – jelentette ki az államtitkár. Megjegyezte, hogy számos olyan cég is van, amely a váltással nem százezer, hanem több millió forintot spórolna meg.

Izer Norbert hangsúlyozta, hogy a Pénzügyminisztérium már négy éve nyújt személyre szabott segítséget a cégeknek; a pénzügyi tárca szakértői most a korábbi évek beszámolói, bevallásai alapján kiszámítják, hogy melyik vállalkozásnak érheti meg a társasági adóról áttérni a kivára, az érintetteket az adóhivatal elektronikusan értesíti erről.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatása amellett, hogy a cégeknek közvetlen segítséget és jelentős adómegtakarítást jelent, eredményes is: míg 2018 decemberében 29 ezer kivást tartott nyilván az adóhivatal, idén október végén már csaknem 53 ezret – mutatott rá az államtitkár.

Izer Norbert szerint az idei tájékoztatás egyik legnagyobb újdonsága a könyvelők, adótanácsadók bevonása. A cégek képviselőjeként eljáró adózási szakemberek munkája nélkülözhetetlen – húzta alá. A Pénzügyminisztérium most az ő munkájukat is segíti azzal, hogy azon ügyfeleik esetében, akiknek 2021-ben megéri kivára váltani, az erről szóló levelet közvetlenül a könyvelőnek, adótanácsadónak is elküldi.

Az államtitkár kiemelte, hogy a tájékoztatás most kettős célt szolgál: az adószakembereknél az év végi adótervezési feladatokat könnyítheti meg, a vállalkozásoknak egyszerűbb adminisztrációt és kevesebb fizetendő adót jelent. A tárca számításai szerint az érintettek összességében 31 milliárd forint adót spórolhatnak meg jövőre.

A próbaszámításokat a 2021-es évre várható eredmények alapján azonban minden cégnek érdemes elvégeznie – javasolta Izer Norbert, hozzátéve, hogy a döntésben a tárca kiva-kalkulátora segít. Szinte biztosan a kiva a legjobb választás ott, ahol a cégvezető már most látja, hogy jövőre a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét – magyarázta.
kisvállalati adó

Az államtitkár elmondta, hogy a kormány adócsökkentő politikája a koronavírus-válságban is folytatódik, így például jövőre a jelenlegi 12 százalékról 11 százalékra csökken a kiva mértéke, de kedvezőbbek lesznek a keretszabályok is, hiszen a kivába belépők bevételi (és mérlegfőösszeg) küszöbértéke egymilliárdról hárommilliárd forintra nő, így lényegesen több középvállalkozás választhatja a kivát – szögezte le Izer Norbert.

A megemelt értékhatárnak köszönhetően a Pénzügyminisztérium számításai szerint legalább ezeregyszáz cégnek éri meg jövőre kivázni, az érintettek az erről szóló tájékoztatást a napokban meg is kapják – jegyezte meg az államtitkár.


Kapcsolódó cikkek

2020. június 26.

40 százalékos büntetőadó épül be a katába. Veszélyben a nagy katáztatók?

A kormányzati bejelentések alapján várhatóan egy 40 százalékos kulcs kerül majd bevezetésre a katáztató oldalán 2021-től, ha a katás adózó egy partner felé kiállított számláin szereplő ellenérték meghaladja a 3 millió forintot. Előreláthatóan korlátozó szabályok lépnek életbe a kapcsolt vállalkozásokra és a többes katás jogviszonyokra vonatkozóan is – írja az RSM blogja.