A farizeusok képmutatása ma is jelen van – 3.3. rész

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2020. december 4.
Címkék: , , , ,
Rovat:
Jézus utolsó útját, amikor Názáretből Jeruzsálembe ment, beteljesíteni végzetét, részletesen bemutatják az evangéliumok. Példabeszédeikben többször is szerepelnek a farizeusok, akik igaz és mély hit helyett a képmutatásban jeleskednek. Náluk még a bűnös ember, az adószedő is sokkal különb, ha őszintén megbánja bűneit. A képmutatásnak ezt a formáját a történelem mindig újratermeli, számos példát lehet erre találni akár napjainkban is.

Jöttek a vámosok is, hogy megkeresztelje őket, s így szóltak hozzá: „Mester, mit tegyünk?” Ezt felelte nekik: „Ne szedjetek be többet, mint amennyi meg van szabva.”

(Keresztelő Szent János a vámosokról Lk 3,12-13)

Az adószedő, a vámos, a bűnös ember. Nem azért, mert adót, vámot szed, hanem mert hivatala nem mentes a kísértéstől, hogy az előírtnál több adót szedjen, a visszaélés teszi bűnössé. Erre utal a cikk mottójául választott bibliai idézet is.

A zsidóság Jézus idejében messze nem volt egységes, számtalan irányzata alakult ki egy évezred alatt. A továbbiak megértéséhez először tekintsük át a legfontosabb irányzatokat!

Vallási, filozófiai, politikai irányzatok a zsidóságon belül

Az I. században Júdea már a Római Birodalom része, provinciája volt. A római császárok sokszor meghagyták a provinciákon a korábbi vezetőket (ha hajlandóak voltak behódolni), bár ettől kezdve már csak korlátozott jogkörökkel rendelkezhettek, illetve Róma saját képviselőit is elküldte a provinciák irányítására. A vallási kérdésekben is meglehetősen toleránsak voltak a római császárok, megpróbálták az idegen népek vallását integrálni a római vallásba, isteneiket is sajátjukká tették. Ez viszont nem működhetett az egyistenhiten nyugvó vallásokkal, így a zsidó, majd később a keresztény vallással, hiszen az egyistenhit kizárja más istenek elfogadását.

A zsidóság nem volt egységes Jézus korában (sem), attól függően, hogy hogyan viszonyultak az ószövetségi tanításokhoz, Mózes törvényeihez, a papsághoz, a világi hatalomhoz egymástól nagyon is különböző csoportok alakultak ki. A világi hatalom alatt a saját vezetőikhez, főleg I. (Nagy) Heródes leszármazottaihoz, illetve a római hatalomhoz való viszonyukat kell értenünk. Nagy Heródes leszármazottainak a követőit, híveit nevezzük heródiánusoknak.

A heródiánusok alapvetően politikai (és nem vallási!) irányzatot képviseltek, elfogadták Róma fennhatóságát, nem kis részben azért, mert saját hatalmuk megtartása, gyakorlása alapvetően Rómától függött.

Egy másik politikai irányzatot képviseltek a zelóták. Ők elfogadhatatlannak tartották Róma fennhatóságát, sőt mindenfajta világi hatalmat (így Heródesét is), a fegyveres felkelést szorgalmazták, fontosnak tartották a zsidó nép függetlenségének megszerzését.

Két jelentős felkelés mögött is a zelóták tevékenysége állt. Így a zsidó háborúként ismertté lett 66-70 közötti cselekmények mögött, amelynek befejezéseként a rómaiak lerombolták a jeruzsálemi Templomot (a mai napig nem épült újjá), illetve a Masadára visszavonultak reménytelen helyzetükben 73-ban csoportos öngyilkosságot követtek el, mielőtt a rómaiak bevették volna a hegy tetején lévő erődítményt (a római táborok nyomai a mai napig jól láthatóak a hegy tetejéről). A másik nevezetes felkelés a Bar Kohbáról elnevezett lázadás volt, 132 és 135 között. Ez a felkelés is totális vereséggel végződött, a rómaiak szervezett ereje vérbe fojtotta a lázadást.

A vallási irányzatok közül a legismertebb a farizeusoké. Jézus korában mintegy hatezer farizeusról beszélhetünk, de hatásuk messze meghaladta a létszámukat. Különösen sok követőjük volt a nők között. Vallási kérdésekben kérlelhetetlenek voltak, az ószövetségi tanításoknak, Mózes törvényeinek teljes érvényesülését hirdették, jelentősek voltak ezzel kapcsolatban a törvényekkel kapcsolatos magyarázataik is. Olyannyira, hogy még Jézus is követendőnek tartotta ezeket a tanításokat:

„Jézus ekkor a néphez és a tanítványokhoz fordult, ezekkel a szavakkal: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják.” (Mt 23,1-3)

(Az idézet utolsó fordulata már a farizeusok visszás magatartására is utal)

A farizeusok a római hatalmat nem fogadták el, de békésen tudomásul vették, az ellene való felkelést értelmetlennek tartották.

Jézus a farizeus Simon házában (Worcester katedrális, ólomüveg)

A szaddokeusok tulajdonképpen a zsidó főpapságot képviselték (ennél kicsit bonyolultabb a dolog, de itt most nem térünk ki a részletekre). Vallási szempontból az Ószövetséget tartották követendőnek, a római hatalomhoz való viszonyuk viszont sokkal elfogadóbb volt, mint a farizeusoké, nem kis részben azért, mert egyházi hatalmi helyzetük függött Rómától, illetve a zsidóság vagyonos rétegéhez tartoztak, tehát volt veszteni valójuk, ha zűrzavaros helyzet alakulna ki.

Jézus utolsó útján a farizeusok és a szaddokeusok képmutatása ellen több alkalommal is szót emelt. Lényegében ugyanazt a történetet mondja el Máté evangéliumának 16,5-12 („Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és szadduceusok kovászától!”), Márk evangéliumának 8,14-21 („Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!”) és Lukács evangéliumának 12,1-15 részei. Lukács evangéliumából idézünk:

Közben tízezres tömeg verődött össze körülötte, úgyhogy egymást tiporták, és először csak tanítványaihoz kezdett beszélni: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni.” (Lk 12,1-3)

Jézus idejében viszonylag új irányzat volt a zsidóságon belül az esszénusok mozgalma. Az Ószövetség tanításait ugyan nem tagadták meg, de annak számos törvényét már nem tartották követendőnek. Az esszénus szó szír-arámi, héber szavak görögös változatából ered, és jámbort, kegyeset jelent. Az esszénusok nem házasodtak a házasságot pedig minden viszálykodás forrásának tartották, nem tartottak rabszolgákat, mert azt igazságtalanságnak tartották, így külön-külön éltek és szolgáltak egymásnak. A római világi hatalmat elfogadták, mint isten akaratát. Ebből a mozgalomból táplálkozott az alakuló kereszténység.

Térjünk vissza Jézus történetéhez!

A vámos és a farizeus

Lukács evangéliumában található a vámos és a farizeus története, amelynek több tanulsága is van. Maga a példabeszéd nagyon rövid, mindössze hat verssorból áll:

A farizeus és a vámos Lk 18,9-14

Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta:

„Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok.

A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!

Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.”

A vámos és a farizeus – ‘Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik.’

„A jeruzsálemi templomba megy fel két ember. A farizeus otthonosan mozog a templomban. Imádsága a formai követelményeknek megfelelően hálaadással kezdődik, látszólag Isten személyét állítja előtérbe. De hálaadásáról hamar kiderül, hogy mély megvetést takar mindenki iránt, aki a kegyességnek más útját járja, mint ő. Különben hálaadás örve alatt csak önmagáról beszél: öncélú vallásos cselekedeteit hánytorgatja fel. A vámszedő imádsága a farizeusi értékelés szerint liturgiai ellenpélda. Nem csatlakozik az imádkozók seregéhez, hanem távolabb áll meg egymagában. Szemét nem emeli az égre: hogyan imádkozhatik így az ég Istenéhez? Kezét nem tárja Isten felé adományainak elfogadására irányuló készségét jelezve, hanem mellét veri. Istennek hálát sem ad, hanem önmagával bajlódik: hát imádság az ilyen? Jézus értékelése szerint mégsem a farizeus a példa, hanem a vámszedő, mert az imádkozás nem formai, hanem tartalmi kérdés, lelkület kérdése.” (részlet a Jubileumi kommentárból)

A példabeszéd üzenetei

A történet első tanulsága mindenképpen az, hogy az embernek szüksége van az imádkozásra, meditációra, lelki elmélyedésre. Erre már ugyanezen vers első sora felhívja a figyelmet: Egyszer arról mondott nekik példabeszédet, hogy szüntelen kell imádkozni, és nem szabad belefáradni. (Lk 18,1)

A valódi elmélyedés mentes a külsőségektől. Hiába böjtöl a farizeus, fizeti meg az adót (tizedet a templom javára), felemelt fejjel nem lehet igaz a lelki elmélyedés, ez csak képmutatás. Ezt tovább erősíti az, hogy a másik ember hibához viszonyítja saját magát, büszke erkölcsösségére, arra hogy nem teszi bűnössé (igazságtalanná, rablóvá) a foglalkozása, mint a vámost. A farizeus pökhendisége visszataszító.

A vámos ellenben nem kérkedik jó tulajdonságaival, fejet hajtva mélyed el imájában, megalázkodik gondolataiban. Ez a valódi ima, meditáció, elmélyedés lényege, ezt üdvözli példabeszédében is Jézus.

A végső tanulságot a példabeszéd utolsó sora adja: Aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki megalázza magát, az felmagasztaltatik. Ez a verssor egyébként Máté evangéliumában is megjelenik, a 23. részben, amelyben az írástudók (értelmiségiek) és a farizeusok képmutatásáról van szó: Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják. (Mt 23,12)

A vámos és a farizeus (St. Gallen katedrális, Joseph Anton Feuchtmayer (1696–1770))

Ez egyértelmű üzenet a hívők és nem hívők számára is. A kivagyiság, a saját magunk mások fölébe emelése nem tesz senkit jobbá, sőt, ezzel a magatartással inkább megvetést válthatunk ki embertársainkból.

Bár maga a történet Jézus korában játszódik, de tanulságai nem függnek attól a kortól. Hány uralkodó, politikus, magas tisztséget viselő, saját szakmáját másokénál különbnek tartó, celeb feledkezett és feledkezik meg mindezekről, akár a XXI. században is!

Irodalom:

A Szentírás magyarázata: jubileumi kommentár (Kálvin Kiadó, 1998, Budapest)

Biblia (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1976, Budapest)

Grüll Tibor: Áruló vagy megmentő? Flavius Josephus élete és művei – A három zsidó filozófiai iskola

Haag, Herbert: Bibliai lexikon (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989, Budapest)

Keresztyén bibliai lexikon (Kálvin Kiadó, 2000, 2004, Budapest)


Kapcsolódó cikkek:


Az apostolok pénzügyei – 3.2. rész
2020. november 27.

Jézus tanítványai és követői, az apostolok közül talán Máté kiválasztása a legérdekesebb. Máté polgári foglalkozása adószedő volt, és ilyen módon bűnös ember, mégis ez a bűnös ember Jézus követőjévé vált. Péter apostol, a kőszikla, többször is bizonyságot tett emberi gyengeségekről, Jézus mégis őt választotta a keresztény egyház alapítójává. Az Újtestamentum egyik története a Jézus és Péter apostol utáni templomadó megfizetéséről szól.

Az Újszövetség a vagyonról, gazdagodásról – 3.1. rész
2020. november 20.

Az Újtestamentum tanítása szembehelyezkedik az Ótestamentum vagyonról, gazdagodásról írt nézeteivel. A szegénység, a szeretet, az örök élet hirdetése Jézus tanításai között központi helyet foglalnak el. A gazdagság ugyan nem bűnös dolog, de az arra való törekvés már igen, akit a pénz hatalmába kerít, az nem tudja Istent szolgálni.

Bölcs Salamon gazdálkodási tanácsai – 2.3. rész
2020. november 6.

A bibliai Salamon gazdag volt és bölcs! A két tulajdonság összefügg, erről Salamon több tanácsa, példabeszéde is tanúbizonyságot ad. Útmutatásai kiterjedtek a tervezésre, a gazdagság megszerzésére, a vagyonnal kapcsolatos hibás elképzelésekre, illetve arra is, hogy mit kezdjünk a megszerzett vagyonunkkal.

Gazdaságra, adózásra vonatkozó rendelkezések az Ószövetségben – 2/1. rész
2020. október 16.

Az Ószövetségen belül Mózes öt könyve tartalmazza a legtöbb parancsolatot, így a gazdálkodásra, gazdasági tevékenységre és az adózásra vonatkozó parancsolatokat is. A tized, a templomadó, a zsengeáldozat a legjelentősebb adófajták, a kamat szedésének tilalma már a gazdasági tevékenységek szélesebb körében értelmezhető.

Gazdaságra, adózásra vonatkozó rendelkezések az Ószövetségben – 2/2. rész
2020. október 30.

Az Ótestamentum számos helyen szól gazdálkodásról, vagyonról. A gazdagságot az Ószövetség nem tartotta bűnös dolognak, sőt, sokkal inkább Istennek tetsző cselekedetként ír a gazdálkodásról, a vagyon gyarapításáról. A Teremtés könyvében József, miután megfejtette a fáraó álmát, megbízatást kap államgazdasági feladatok végzésére. Salamonnak 666 aranytalentum bevétele volt évente. A kamat szedésének tilalma kivételt képez, a pénzzel való gazdálkodás nem megengedett a zsidók között.

A Biblia gyakorolta a legnagyobb hatást a történelemre – 1. rész
2020. október 2.

A történelmet meghatározó dokumentumok közül – nem lehet kétséges –, hogy a Biblia gyakorolta a legnagyobb hatást a világtörténelem alakulására. A mai nyugati világrend a könyvek könyvének előírásai, vagy az azokra való hivatkozással alakult ki. A Szentírás ma is meghatározó dokumentum, még akkor is, ha jóval kisebb a hatása, mint ötszáz vagy ezer évvel ezelőtt.