60 ezres átjelentkezés az új adónemekbe


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adatok jelenlegi feldolgozottsága szerint a kisadózó vállalkozások tételes adójára mintegy 51 ezer, a kisvállalati adóra vonatkozóan pedig közel 10 ezer bejelentkezés történt.


A kormany.hu-n megjelent közlemény szerint a kezdeti nagyszámú érdeklődést tekintve a kis adózók tételes adója igazán komoly segítség lesz a hazai mikrovállalkozásoknak és az önfoglalkoztató vállalkozások számára is.

A kisvállalati adó a nemzetgazdasági tárca becslései szerint többszázezer vállalkozásnak nyújt kedvezőbb adózási feltételeket. Ennek a csoportnak a „kemény magját”, a legnagyobb nyerteseket azonban az ennek töredékét jelentő, 5-25 fős vállalkozások adják (40-50 ezer vállalkozás). Ez a csoport számosságában kevésbé jelentős, de a foglalkoztatásban betöltött súlya számottevő, így az átlépők számát figyelembe véve az új adónem számos munkavállaló foglalkoztatását segítheti elő.

A kisadózók tételes adója az év bármely hónapjában választható, így a mikrovállalkozások körében várhatóan évközben is sokan döntenek majd a tételes adózás mellett. A kisvállalati adóval kapcsolatban pedig a nemzetgazdasági tárca bízik abban, hogy miután az alkalmazás során a könyvelői szakma is jobban megismeri ezt az adózási szemléletet, a későbbiekben lényegesen bővül majd az új adónemet választók száma – áll a közleményben.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]