7110 doboz cigarettát fogott a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Több mint hétszáz karton magyar adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a NAV pénzügyőrei, a szállítmány értéke mintegy 7,8 millió forint.


A NAV bevetési főigazgatósága a napokban az M1-es autópályán tartott közúti ellenőrzést. Egy francia rendszámú kisteherautó vezetője az ellenőrzésekor feltűnően idegesen viselkedett, ezért cigarettakereső kutyával is átvizsgálták a járművét. A pénzügyőrök a gépkocsi utastere és a raktér homlokfala között házilag kialakított rejtekhelyet találtak, ahonnan 7110 doboz román zárjegyes cigaretta került elő. Sem a román sofőr, sem az utasa nem ismerte el sajátjának a megtalált cigarettát, és azt állították, hogy a jármű átalakításáról sem volt tudomásuk – írja honlapján megjelent közleményében az adóhatóság..

A pénzügyőrök lefoglalták a cigarettát a szállítására használt kisteherautóval együtt, a pénzügyi nyomozók pedig büntetőeljárást indítottak a gépjármű vezetője ellen költségvetési csalás bűntett elkövetése miatt. Az ügyben 8,3 millió forint jövedéki bírság kiszabása is várható.

Navigátor Adózás modul

Az Art. Navigátor és az Áfa Navigátor csomagban, 10% kedvezménnyel.

A navigátorok a jogi eljárásokat a kezdeményezéstől a lezárásig folyamatábrákkal követik végig, a kapcsolódó anyagok (jogszabályok, Nav-állásfoglalások, nyomtatványok) egy kattintással elérhetőek.

Megrendelés >>


Kapcsolódó cikkek