A Balatonnál csaptak le a revizorok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ellenőrzött balatoni szolgáltatók fele nem teljesítette a számlaadási kötelezettséget, és egynegyedük foglalkoztatott feketén dolgozókat – ez a gyorsmérlege az adóhatóság vasárnap zárult háromnapos, Vitorlás-akció nevű ellenőrzésének.

Hajdú Miklósné, az APEH ellenőrzési főosztályvezetője elmondta: péntek reggel óta száz revizor járta a Balaton környékét. A bliccelőknek az elsődleges becslések szerint 23 millió forintnyi bírságot kell kifizetniük összesen. Aki először mulasztott számlaadással, az 30-40 ezer forintos bírságban részesült, a feketén foglalkoztatás tarifája ennél vaskosabb. A visszaesők természetesen többet fizetnek, sőt az üzletük átmeneti bezárásával is lakolhatnak, ami a mostani razzia eredménye következtében féltucatnyi szolgáltatóval esett meg.

A razzia során kiemelt figyelmet kaptak a vendéglők, a kereskedelemmel és a szolgáltatással foglalkozók. Az ellenőrzésekért – mint azt megannyi köszönő levél is bizonyítja -, sokszor hálásak a vállalkozók, mert ilyenkor kiderülhet számukra, hogy egy-egy alkalmazottjuk saját zsebre dolgozik – jegyezte meg a főosztályvezető.

Az akcióban a vállalkozók együttműködőnek bizonyultak a revizorokkal, de egymással is. Szombaton, Zamárdi piacán az első próbavásárláskor mindent rendben találtak ellenőrök, aztán már nem volt értelme tovább fáradniuk, mert a mobil telefonokon futótűzként terjedt el a jelenlétük híre az egymás közt egyébként rivalizáló árusok között.

Mohai Károly, az APEH Központi Hivatalának szakmai tanácsadója az eredményt összegezve elmondta, mintegy 800 esetben ellenőrizték a számlaadási kötelezettség betartását, amely az elmúlt évekhez hasonló képet mutatott: a próbavásárlások felénél vagy egyáltalán nem-, vagy nem megfelelő számlát kaptak a revizorok.

Száz vállalkozónál ellenőrizték, hogy feketén vagy szabályosan foglalkoztatják-e alkalmazottaikat. Negyedüknél már a helyszínen kiderült valami turpisság, sok esetben azonban csak a vállalkozás adatainak ellenőrzésekor, vagyis utólag válik egyértelművé, elmarasztalható-e szabálytalan foglalkoztatásért.

Az ellenőrzések tapasztalatai szerint az északi és a déli part adózási-morálja között nincs jelentős eltérés, az éjszaka nyitva tartó szolgáltatók egyértelműen gyengébb jogkövetők, mint a nappaliak. Jellemező még, hogy a csak nyugtaadásra kötelezett kölcsönzők, fagyi-, vattacukor-, és kukoricaárusok között lanyhább a fegyelem, mint a többi szolgáltatónál.

Forrás: Origo


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.