Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Még mindig talál egyszerű megoldást az, akinek szja-bevallása nem a munkáltatója, és nem is a NAV közreműködésével készül. Az úgynevezett csökkentett adattartalmú szja-bevallást május 20-ig nyomtatott és elektronikus formában is be lehet nyújtani a NAV-hoz – közölte lapunkkal az adóhatóság.
Ebben az évben a csökkentett adattartalmú személyijövedelemadó-bevallás nyomtatott verziója mindössze hét oldal. Kitöltéséhez segítséget nyújt a negyedik oldalon szereplő konkrét példa, amely a leggyakrabban kitöltött sorokra vonatkozóan megmutatja, hogy mely összeget, milyen összefüggés alapján, és melyik sorba kell beírni.
A személyijövedelemadó-bevallás csökkentett adattartalmú nyomtatványa bármely NAV ügyfélszolgálaton beszerezhető, illetve letölthető a NAV honlapjáról. A honlapon elérhető kitöltő-ellenőrző program használatakor a 1353 számú bevallás előlapján lehet a csökkentett adattartalmú bevallást kiválasztani.
Számviteli változások, felkészülés a beszámolókészítésre és a tao-bevallásraSzakmai fórum és képzés: 2014. március 25.
Jelentkezzen most! |
---|
A csökkentett adattartalmú bevallást nem lehet alkalmazni, ha tavaly például az alább felsorolt jogcímeken szerzett valaki jövedelmet vagy bizonyos kedvezményt szeretne érvényesíteni. Az ezekhez tartozó sorok csak a teljes adattartalmú bevallásban szerepelnek:
Akinek 2013-ban más olyan bevallásköteles jövedelme keletkezett, amelyet a csökkentett adattartalmú bevallásban megfelelő sor hiányában nem tud feltüntetni, szintén a teljes adattartalmú 1353 számú bevallást kell kitöltenie és 2014. május 20-áig eljuttatnia a NAV-hoz.
Adó-kódex Számvitel 2014 |
---|
Rendelje meg a TB és a Számviteli kódexet együtt, egy kiadvány áráért! |
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!