A dolgozók belső képzése is elszámolható


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szociális és munkaügyi miniszter 13/2006. (XII. 27.) SZMM rendelete a szakképzési hozzájárulást a saját munkavállalói részére szervezett képzéssel teljesítő hozzájárulásra kötelezett költségei elszámolásának feltételeiről és az elszámolás szabályairól szól. A rendelet részletes fogalom-meghatározást ad a különböző képzési formák (belső képzés, külső képzés, vegyes, illetve áthúzódó képzés) tekintetében.

Rögzíti, hogy a hozzájárulásra kötelezett felnőttképzési szerződés és a Munka Törvénykönyve szerinti tanulmányi szerződés, vagy a tanulmányok folytatására történő munkáltatói kötelezés alapján megszervezett képzés költségeivel akkor csökkentheti – mikro- és kisvállalkozások esetében legfeljebb 60 százaléka, egyéb hozzájárulásra kötelezettek esetében legfeljebb 33 százaléka mértékéig –a bruttó kötelezettségét, ha a következő feltételeknek együttesen megfelel:

  • a képzés a felnőttképzési törvényben, illetve a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről szóló 8/2006. (III. 23.) OM rendelet 1-4. §-ában foglaltak szerint történik,
  • OKJ-s szakképesítést ad, vagy megfelel a szakképzési törvény 1. §-a (1) bekezdésének c)-e) és g) pontjaiban foglaltaknak, illetve nyelvi képzésnek minősül,
  • minimális időtartama 20 óra,
  • a teljes képzési óraszám szakmai képzés, vagy legfeljebb 30 százaléka általános képzés, nyelvi képzés, illetőleg a képzéshez kapcsolódó felnőttképzési szolgáltatás, vagy a munkavállaló munkakörének ellátásához szükséges önálló nyelvi képzés, illetve a teljes képzési óraszám legfeljebb 30 százaléka általános képzés, illetőleg a képzéshez kapcsolódó felnőttképzési szolgáltatás,
  • a képzésre a Magyar Köztársaság területén kerül sor,
  • a hozzájárulásra kötelezett a rendeletben meghatározott adatszolgáltatást teljesítette.

Az adatszolgáltatási kötelezettség szabályai szerint a hozzájárulásra kötelezett az elszámolt képzésre vonatkozóan a képzés megkezdésének tárgyévét követő év február hó 15. napjáig köteles a jogszabály 1. és 2. számú mellékletei alapján adatszolgáltatást benyújtani a székhelye szerint illetékes regionális munkaügyi központ részére.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 8.

Áfateher a marketingakciókban, promóciókban

Tapasztalataink szerint sok a bizonytalanság a különböző marketingakciók, árengedményi konstrukciók áfa-kezelése tekintetében. Kis túlzással azt állíthatjuk, hogy ahány adóalany, annyiféle áfakezelés. Nagyon sok konstrukció, eljárás létezik (kuponok, pontgyűjtő akciók, utalványok, árengedmények, ingyenesen juttatok termékek, szolgáltatások, szóróanyagok stb.), ám ezek a megoldások jelentős adókockázatot rejthetnek magukban.

2024. május 7.

Niveus: nem nagy siker eddig az eÁFA

Az eÁFA rendszert 2024 elején vezették be, de az elmúlt hónapok tapasztalati alapján eddig nem igazán használták a vállalkozások. A Niveus Consulting Group ügyfélkörében végzett nem reprezentatív felmérés alapján az derült ki, hogy az eÁFA rendszer sok esetben hibákkal küszködik és sok javítás vár még rá annak érdekében, hogy elterjedjen – olvasható a cég közleményében.