Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A tudománytörténet egyik legnagyobb alakja Antoine Laurent de Lavoisier. Gazdag arisztokrataként magas szinten tudott hódolni kedvtelésének, a kémiai kísérleteknek. Legnagyobb tudományos eredményei is e tevékenységéből származnak. Lavoisier egyáltalán nem mellékesen Párizs főadóbérlője is volt, ez teremtette meg számára az anyagi hátteret, de ez lett a végzete is. Közéleti szerepvállalása a forradalmi terror időszakában súlyos váddá vált, adószedői tevékenysége miatt bíróság elé állították, halálra ítélték és guillotinnal kivégezték.
Laviosier (1743. augusztus 26. – 1794. május 8.) gazdag kereskedő családban született. Már fiatalon érdeklődött a természettudományok iránt, 1754-től a Collège Mazarin, Sorbonne előadásait látogatta. Első tudományos dolgozatát 22 évesen hozta nyilvánosságra. 1766-ban aranyérmet kapott Párizs közvilágításának fejlesztéséért.
Lavoisier-t a Francia Tudományos Akadémiának 25 évesen tagjává, ugyanezen testületnek 1784-től az elnökévé választották (ez nem azonos a „halhatatlanok” 40 fős, Richelieu által alapított Francia Akadémiájával, a Francia Tudományos Akadémiát Colbert kezdeményezésére 1666-ban hozták létre).
Lavoisier 1771-ben vette feleségül az akkor mindössze 13 éves (!) Marie-Anne Pierette Paulzte-ot. Apósa gazdag adóbérlő volt, ez a gazdagság is segítette Lavoisier-t abban, hogy kiváló kutatólaboratóriumot hozzon létre. Felesége igazi társa lett a tudományos tevékenységben is: irányította a kísérletek végzését, jegyzetelte az eredményeket, rajzokat készített a kísérletekről, amelyek illusztrálták Lavoisier műveit. Marie-Anne megtanult angolul (Lavoisier nem) fordításaival is segítette férje kutatói munkáját, aktív szerepet játszott férje eredményeinek publikálásában, elfogadtatásában. Gyermekük nem született. Marie-Anne Lavoisier halála után visszaszerezte az 1794-ben elkobzott családi vagyont, 1805-ben ismét férjhez ment, de 1809-ben elvált, 1836-ban halt meg.
Antoine-Laurent Lavoisier és felesége
Lavoisier több tudományágban tevékenykedett, így maradtak fenn eredményei a közgazdaságtan, a mezőgazdaság, a biológia, a földmérés tudományából is, de legjelentősebb eredményei a kémia területén születtek, nem véletlenül nevezték, nevezik őt a kémia (vegytan) atyjának.
Kémiai eredményeit csak felsorolásszerűen adjuk meg (mivel cikkünknek nem ennek ismertetése a célja):
– anyagmegmaradás törvénye (róla Lavoisier törvénynek is nevezik), ezzel Lavouisier a sztöchiometria, azaz a „kémiai matematika” megalapítója lett;
– égés – oxidáció – elméletének kifejlesztése, bizonyítása, az erre vonatkozó korábbi ún. flogiszton elmélet cáfolata;
– oxigén, hidrogén és nitrogén felfedezése (az oxigén elnevezés is tőle származik, sőt még azt is megállapította, hogy a levegőnek mintegy 20 %-a az oxigén, a hidrogén „durranógáz” elnevezése szintén Lavoisier-től származik);
– annak bizonyítása, hogy a víz hidrogénből és oxigénből áll (ezzel Arisztotelész régi elméletét cáfolta meg, amely a vizet elpusztíthatatlan elemnek tartotta);
– gyémánt elégetésével bebizonyította, hogy az „csak” a szén egy megjelenési formája;
– elemek, savak, sók, bázisok fogalmának meghatározása;
– a hőtan alapjaival kapcsolatos kutatásokat végzett, így vizsgálta a hő „mibenlétét” és a fajhő tulajdonságait;
– vegyületek elnevezésének az összetevők alapján történő megalkotása;
– kísérleti eszközök kialakítása (sok kémiai kísérleti eszközt ma is az általa kifejlesztett formában és módon használnak a vegyészek);
– a növényi és állati légzés folyamatának (széndioxid-keringés) leírása;
– a pontos mérés bevezetése a kémiai kísérletekben;
– a kísérletek dokumentálása.
Lavoisier egy általa épített „napkohóval” (a legnagyobb lencse átmérője 132 cm!) egy zárt üvegbúra alatt gyémántot éget el, ezzel bizonyítja, hogy a gyémánt is „csak” szén
Tudományos eredményeinek köszönhetően a lőporgyártás felügyelőjének nevezték ki 1775-ben, e tisztséget egészen 1792-ig betöltötte. A Királyi Hadsereg megfelelő lakhatási körülményeket és laboratóriumot biztosított számára Párizsban. A biztonságos, jó minőségű puskapor előállítása komoly eredménye volt Lavoisier-nek, de Franciaországnak is jelentős bevétele származott a lőpor értékesítéséből.
Tudományos tevékenységében szeretett volna részt venni segédként Jean-Paul Marat is, azonban Lavoisier elutasította. Marat jogot és orvoslást tanult, később természettudósként folytatott kutatásokat, megjelentek filozófiai munkái is, de legfőképpen politikai forradalmi tevékenysége révén emlékezhetünk rá. Szeretett volna a Francia Tudományos Akadémia tagja lenne, de kérelmeit – és ebben Lavoisier-nek is volt része – sorra elutasították. Nem csoda, hogy Marat, különösen a francia forradalom 1789-es kitörését követően folyamatosan támadta a gazdag arisztokratát. Marat Danton és Robespierre mellett a forradalom főideológusa, vezére volt. Egy időben elterjedt nézet volt, hogy Marat-nak köze volt Lavoisier letartóztatásához és kivégzéséhez, de ez minden alapot nélkülöz, mert Marat-t – közel egy évvel Lavoisier kivégzése előtt – Charlotte Corday a fürdőkádjában halálra késelte (amiért Charlotte Corday már másnap a guillotine alatt végezte).
Lavoisier, az adóbérlő
Lavoisier 1668-ban jelentős örökséghez jutott, ez lehetőséget teremtett számára, hogy Párizs egyik főadóbérlőjévé (főhaszonbérlővé) váljon. Ez a tevékenység tartalmát tekintette vegyítette a banki és az adóbehajtói tevékenységet: előleget adott az államnak, majd maga szedte be az adót, amiből – haszonnal – tudta finanszírozni a korábbi kölcsönt (az adóbérlői tevékenység e formájának alkalmazását szintén – a már korábban hivatkozott – Colbert fejlesztette ki).
Az adóbérlőket egyik oldalról rettegték, másrészt utálta őket az adózó lakosság, de persze gazdagságuk okán irigyelték is őket. A francia királyság sokféle adót szedett, köztük az egyik legjelentősebb a sóadó (gabelle) volt. Franciaországon belül a kitermelési lehetőségek és az adózás miatt a só árában 25-30-szoros különbségek is előfordultak, nem véletlen, hogy a csempészet, a feketekereskedelem egyik „kedvenc” területe a sóval való üzérkedés volt.
Lavoisier nagy gazdagságra tett szert az adószedői tevékenységével, ezt a vagyont birtokainak felvirágoztatására (módszereivel megtöbbszörözte a növénytermelés és az állattenyésztés hatékonyságát is) és tudományos tevékenységére, főleg laboratóriumának fejlesztésére és kísérleteinek finanszírozására fordította. Adószedői tevékenysége viszonylag kis elfoglaltsággal járt számára (nyilván meg tudta oldani alkalmazottakkal a tényleges adószedői tevékenységet), így bőven maradt ideje a tudományos és közéleti tevékenységre is.
Az adószedés hatékonyságának javítása érdekében 1784-ben Lavoisier javasolta, hogy Párizst egy 24 kilométeres fallal kerítsék körbe, létesítsenek a belépőhelyeken 60 vámházat állítsanak fel, mivel így megvámolhatják az áruforgalmat, illetve hatékonyan tudnak fellépni a csempészek ellen. Javaslatát elfogadták, később az építkezéseket is ő felügyelte. Egy Claude Nicolas Ledoux nevű építészt bíztak meg a kivitelezéssel, aki a fal mellett letisztult klasszicista stílusú vámházakat épített. Az 1789-ben kitört forradalom egyik fő követelése a sóadó eltörlése volt. A zavargások során a vámházakat felgyújtották, lerombolták, maga Ledoux is börtönbe került, a nyaktilótól csak a forradalmi terror időszakának befejezése mentette meg. A falat nem sikerült lerombolni, azt csak az 1860-as években tüntette el a városrendezés (a várostérképeken a körutak ma is kiadják a nyomvonalát), magából a falból csak négy sorompó maradt. A sóadót 1789-ben valóban eltörölték (később azonban Napóleon újra bevezettette).
Égő vámhivatal a forradalom idején
A francia forradalom kitörése után is megmaradt Lavoisier aktivitása, képviselővé választatta magát, a pénzügyi bizottság tagja volt, bevonták az új mértékrendszert kidolgozó Mérték és Súly Bizottság munkájába, statisztikai tervezetet készített az Alkotmányozó Nemzetgyűlés adóügyi bizottsága számára.
Lavoisier halála és emlékezete
A forradalmi terror erősödésével Lavoisier egyre inkább visszaszorult, lemondott (erre a helyzet is rákényszerítette) korábbi funkcióiról.
Lavoisiert adószedői tevékenységéért 1793. november 24-én adószedői tevékenységéért másik 27 (egyes források szerint 28) főadóbérlővel együtt letartóztatták, adószedés és zsarolás vádjával bíróság elé állították. A letartóztatottak között volt apósa is.
A főadóbérlők perének hivatalos jelentésében a következőket találjuk:
|
„Meg lévén győződve arról, hogy ők szerzői vagy legalább bűnrészesei egy a Francziaország ellenségeinek sikereit előmozdító összeesküvésnek, különösen pedig arról, hogy a franczia népet mindenféleképen zsarolják és zaklatják: a dohány közé vizet és a pipázó polgárok egészségének ártalmas anyagokat kevernek; kaucziójuk valamint üzleteikhez megkívántató tőkéik érdekében hat és tíz perczentet vesznek, holott a törvény értelmében csak négyre vannak följogosítva; nyereségeikkel birtokában vannak oly tőkéknek, melyeknek a nyilvános kincstárba kellene befolyniok; a népet és nemzeti vagyont rabolják, hogy a nemzetet megfoszszák roppant összegektől, melyeknek a szövetséges despoták elleni háborúra kellene fordíttatniok, s ez összegeket az utóbbiaknak kiszolgáltatják: halálra ítéltettek.” (Moniteur, II. év floréal 19. szám). |
Lavoisier a bíróság előtt
A bíróság ítélete – természetesen – guillotine általi lefejezés volt. Az ítélet kihirdetése után Lavoisier azt kérte a bírótól, hogy a végrehajtás előtt engedélyezze még számára a folyamatban lévő kísérletének a befejezését, „hogy az emberiség javára szolgáló megkezdett kísérleteit befejezhesse”. Jean-Baptiste Coffinhal bíró erre azt válaszolta: „A köztársaságnak sem tudósokra, sem kémikusokra nincs szüksége. Az igazságszolgáltatást nem szabad megállítani.” (Ennek hitelességét ma már megkérdőjelezik!)
Lavoisier-n, apósán és a többi főadószedőn az ítéletet 1794. május 8-án hajtották végre. Tragikus Lavoisier sorsában, hogy a forradalmi terror néhány héttel később, Robespierre lefejezésével, 1794. július 28-ával véget ért.
Még egy legenda szól Lavoisier kivégzéséről. Azt szerette volna eldönteni, hogy a lélek a szívben vagy az agyban lakik-e, ezért arra utasította segédjét, hogy számolja meg hányat pislog, miután fejét elválasztották a testétől. Azt mondta, hogy ő a pislogásra fog koncentrálni, és segédjét utasította, hogy ezt az ő (mármint Lavoisier) tudományos eredményeként tegyék közzé a halála után. Különböző források 11, 15 és 20 pislogást említenek, de ennek hitelessége is kérdéses, mivel nem maradt fenn semmilyen közzététel a témában. A történet viszont nagyon is jól kifejezi Lavoisier tudománnyal való kapcsolatát, elkötelezettségét.
Lavoisier utóélete már sokkal dicsőségesebb, mint halála volt. Életében megjelent művei mellé felesége a halála után kiadatta feljegyzéseit, a XIX. század közepén megjelentek összegyűjtött művei. Lavoisier kivégzéséről szól Hamvai Kornél „Hóhérok hava” című drámája.
Lavoisier-t kivégzésére szállítják
Lavoisier életében megjelent művei:
– Opuscules physiques et chimiques (1774);
– Traité élémentaire de Chimie (Elemi értekezés a kémiáról, 1789) – ez volt az első átfogó kémia-tankönyv;
– Traité de la richesse territoriale de la France (1792).
Emlékét szobor őrzi a Louvre és a párizsi városháza épületén, neve felkerült az Eiffel-torony északnyugati oldalára (a torony négy oldalán összesen 72, a XVIII-XIX. században élt nagy francia neve olvasható).
Lavoisier nevét viseli a 4189. számú holdkráter és a 6826. számú kisbolygó is.
Emlékezetes barátjának, a csillagász és matematikus Joseph Louis Lagrange-nak a mondása a kivégzés után:
|
„Il ne leur a fallu qu’un moment pour faire tomber cette tête et cent années, peut-être, ne suffiront pas pour en reproduire une semblable.” „Egy fejet levágni csak másodpercek kérdése, de évszázadok sem képesek hasonló fejet adni.” |
Irodalom:
Czógler Alajos: A fizika története életrajzokban 1-2. kötet (Magyar Természettudományi Társulat, 1882, Budapest) http://mek.oszk.hu/03500/03574/
Encyclopedia Britannica Antoine-Laurent Lavoisier c. szócikke http://www.britannica.com/EBchecked/topic/332700/Antoine-Laurent-Lavoisier
Hahner Péter: Vallás és tudomány a 19. század első felében www.rubicon.hu/magyar/oldalak/vallas_es_tudomany_a_19_szazad_elso_feleben/
Mérő László: Maga itt a tánctanár? – Perdöntő kísérlet (Magyar Narancs, 2005/46., 2005.11.17.) http://m.magyarnarancs.hu/egotripp/maga_itt_a_tanctanar-64793?pageId=135
