A főváros nem támogatja az iparűzési adó tervezett átalakítását


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán határozatban mondta ki, hogy nem támogat olyan változtatást, amely az iparűzési adó szempontjából negatívan érinti a kerületi és fővárosi önkormányzati bevételeket.

A testület – 18 igen szavazattal meghozott – döntésével felkérte Karácsony Gergely főpolgármestert, kezdjen tárgyalásokat az önkormányzati szövetségekkel a javaslattal szembeni közös fellépésről.

A Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes által jegyzett előterjesztésben arról írtak, hogy a sajtóban megjelent hírek szerint a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatokat fogalmazott meg „az iparűzési adó átalakítására” vonatkozóan, amelyek a kormány elé kerülhetnek.

Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint az egyik változás a helyi iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettségének eltörlése lehet 2021-től. A javaslatok között szerepel az is, hogy az értékcsökkenési leírás levonható legyen az adóalapból, továbbá a tanács tárgyalt arról is, hogy a vállalkozások a kutatás-fejlesztésre fordított költségeik ötszörösét vonhassák le az adóalapból – olvasható az előterjesztésben.

A városvezetés becslései szerint ez az intézkedés körülbelül egyszeri 20 milliárd forintot és további évenkénti 20 milliárd forintot vonna ki fővárosi szinten Budapest költségvetéséből.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a javaslat elfogadása előtti vitában közölte: az indítvány célja, hogy „vörös vonalat” húzzanak a kormány iparűzési adót érintő elképzelése előtt, amely szerinte több tízmilliárd forinttal rövidítené meg a főváros és a kerületek költségvetését, ráadásul úgy, hogy nagyrészt a multinacionális vállalatoknak kedvezne.

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy az iparűzési adó változtatását érdekképviseleti szervek kezdeményezték, a magyar gazdaság fejlődésének üteme pedig lehetőséget teremt a vállalkozásokat segítő adócsökkentésre.

Karácsony Gergely a vita végén úgy fogalmazott, a javaslattal szemben gazdaságpolitikai ellenvetéseik is vannak, de azt a város és a kerületek költségvetési helyzete miatt sem tudják támogatni.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. február 11.

A helyi iparűzési adó megosztása 2.

Előző cikkünkben részleteztük az iparűzési adó megosztására vonatkozó szabályokat, valamint a személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás módszerét. A következőkben a témára vonatkozó, érdekes Kúriai döntést részletezünk.
2020. február 24.

Varga: nincs még döntés az iparűzési adóról

Fontos, hogy még nincs döntés, a Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslatot tett a kormány számára – mondta Varga Mihály a tervezett hipa változásról, amely a vállalkozásoknál hagyna 80-120 milliárd forintot.
2020. február 3.

A helyi iparűzési adó megosztásának módszerei 1.

Ha egy vállalkozó iparűzési adóalapja nem haladta meg a 100 millió Ft-ot, akkor az személyi jellegű ráfordítással arányos megosztás, az eszközérték arányos megosztás módszerét vagy a kombinált módszer szerinti adóalap-megosztási módszer valamelyikét köteles alkalmazni. Most ezeket részletezzük.
2019. október 28.

Csak a nagyvárosokon segít az iparűzési adó

A helyi önkormányzatok finanszírozásában különösen fontos szerepet játszó iparűzési adó 80 százalékán összesen 81 település osztozik, a maradékon több mint háromezer. Budapest viszi a bevétel harmadát, a megyei jogú városok közül Győr és Székesfehérvár szedi be a legtöbb iparűzési adót.
2020. február 11.

VOSZ: időszerű változtatni az iparűzési adó szabályain

Nagyon időszerű változtatni a helyi iparűzési adó jelenlegi szabályozásán, főleg a magyar mikro- és középvállalkozások érdekében – mondta Perlusz László, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán annak kapcsán, hogy az adó gazdasági növekedést ösztönző átalakítását javasolja a Nemzeti Versenyképességi Tanács a kormánynak.