Az eÁFA éles tesztje számos kérdést vetett fel
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán megfontolja a munkáltatók javaslatát, hogy a hipa az idei szinten maradjon jövőre is, valamint a munkavállalók megbecsüléséért a garantált bérminimumot 260 ezer forintra emelnék.
Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerint a kormány támogatja azt a munkáltatói javaslatot, amely szerint jövő januártól megszűnne a 1,5 százalékos szakképzési hozzájárulás, emellett kész 2,5 százalékponttal csökkenteni a szociális hozzájárulási adót. Az egyszerűsített formában megvalósuló, összesen 4 százalékpontos adócsökkentés önmagában mintegy 500 milliárd forintot hagyna a vállalkozásoknál, amelyet a cégek a béremelések finanszírozására fordíthatnának.
A szakirányú oktatást vagy duális képzést végző gazdálkodók a már elfogadott szabályok szerint 2022. január 1-jétől a korábbiakkal lényegében azonos kedvezményt érvényesíthetnek a szociális hozzájárulási adóból. Így a szakképzéssel foglalkozó vállalkozások a többiekével megegyező mértékű adócsökkentésben részesülhetnek.
A kormány az önkormányzatok költségvetési stabilitását is figyelembe véve megfontolja a korábbi kamarai javaslatot, amely a helyi iparűzési adó idei mérséklését kiterjesztené 2022-re. Az intézkedéssel a magyar munkavállalók kétharmadának kenyérkeresetet biztosító kkv-szektor cégei további 150 milliárd forintot takaríthatnának meg.
Bodó Sándor megerősítette: „A kormány a dolgozók megbecsültségének adja újabb jelét azzal, hogy a minimálbér 200 ezer forintra emelésével arányos növekedést javasol a garantált bérminimum esetében is. 2022 január elsejétől így egy lépésben 260 ezer forintra, a 2010-es érték közel háromszorosára emelkedhetne a szakmunkás bérminimum összege. A minimálbér-tárgyalások a mielőbbi, akár már novemberi megegyezés érdekében a jövő héten folytatódnak.” – olvasható a közleményben.
(MTI)
A tanulási időszakban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara rendezvénye mindenre választ ad, amit a rendszerről tudni kell!
Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől. Érdemes azonban tudni, hogy a külföldi bankoknál és befektetési szolgáltatóknál vezetett értékpapírszámláról és pénzforgalmi számláról több mint 100 országból kap a NAV tájékoztatást információcsere keretében. Szintén érdemes mérlegelni, hogy az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből, és kriptovalutából jövedelmet szerzők a NAV ellenőrzések célkeresztjében vannak a NAV 2024-es ellenőrzési terve szerint – foglalja össze a Niveus Consulting Group.
Az adóigazgatási eljárásról szóló törvény szerint szakvéleményt kell kérni, ha az ügyben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához különleges szakértelem szükséges. Ismertetjük a szabályozást és bemutatunk egy érdekes példát a transzferárazás világából.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!