Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Magyar Közlönyben 2023. július 17-én megjelent a 317/2023. (VII.17.) Kormányrendelet, mely több ponton módosítja a jelenleg hatályban lévő az extraprofit adókról szóló kormányrendeletet. Az egyik jelentős változás, hogy a gyógyszergyártók a 2024. adóévi különadó fizetési kötelezettségüket csökkenthetik a tárgyi eszköz beszerzésére, előállítására irányuló K+F tevékenység (beruházás) bekerülési értékével – olvasható az RSM blogbejegyzésében.
A gyógyszergyártók különadója
Mint az közismert, a központi költségvetés Rezsivédelmi Alap bevételének növelése érdekében a Kormány a 2022-2024-es adóévekre vonatkozóan gyógyszergyártók különadójának bevezetéséről döntött. A különadó alapja a helyi adókról szóló törvény szerinti, adóévi beszámoló alapján meghatározott nettó árbevétel. Az alkalmazandó adókulcsokat az alábbi táblázatban foglaltuk össze.
Nettó árbevétel sáv | 2023. december 31-ig | 2024. január 1-től |
maximum 50 milliárd Ft-ig | 1% | 0,5% |
50 milliárd Ft-ot meghaladó, maximum 150 milliárd Ft-ig | 3% | 1,5% |
150 milliárd Ft-ot meghaladóan | 8% | 4% |
Gyógyszergyártók különadója – jelentős csökkentési lehetőség K+F tevékenység és tárgyi eszköz beruházás esetén
A Magyar Közlönyben 2023. július 17-én megjelent a Kormány 317/2023. (VII.17.) rendelete, mely az extraprofit adókról szóló kormányrendeletet több ízben is módosítja. Az egyik jelentős változás, hogy a gyógyszergyártók a 2024. adóévi különadó fizetési kötelezettségüket csökkenthetik:
A fentiek szerinti csökkentő tétel együttes összege legfeljebb a csökkentés figyelembevétele nélkül számított adóévi fizetendő különadó összegének 50%-a lehet. Ezen csökkentési lehetőséget a gyógyszergyártók első alkalommal a 2024. adóévi adókötelezettségük megállapítása során alkalmazhatják.
Gyógyszerforgalmazók befizetési kötelezettsége
Fontos kiemelni, hogy a fentieken túl adó fizetési kötelezettség terheli a gyógyszer forgalomba-hozatali engedély jogosultját, vagy a magyarországi forgalmazót – valamennyi közfinanszírozásban részesülő, gyógyszertárban forgalmazott gyógyszere, tápszere után. A befizetési kötelezettség mértéke 20%, azonban bizonyos esetekben, azaz a 10.000 Ft-ot meghaladó termelői áras gyógyszereknél a 2023. június 1-én hatályba lépett extraprofit adó változások következtében az adómérték 40%-os (ezt megelőzően az adott csoportba tartozó gyógyszereknél az extraprofit adókulcs 28% volt).
Hogyan csökkenti a K+F tevékenység a gyógyszerforgalmazók különadóját?
Jelentős változás, hogy a hétfőn megjelent kormányrendelet értelmében azonban a 40%-os mértékű befizetésre kötelezett adózó a 2023-as és 2024-es adóévekben csökkentheti befizetési kötelezettségét az adóévet megelőző adóévi, fentiekben részletezett beruházások bekerülési értékével, valamint a K+F tevékenység közvetlen költségével (ideértve a klinikai vizsgálatok, megrendelt klinikai kutatások költségét is).
A csökkentő tétel együttes összege ebben az esetben is legfeljebb a 40 százalékos mértékű befizetési kötelezettség összegének 50%-a lehet, azonban az így kiszámolt fizetési kötelezettség nem lehet kevesebb, mint az a befizetési kötelezettség, amely 20%-os mérték esetén keletkezett volna.
Ezen csökkentési lehetőséget első alkalommal a 2023. július 20-ig esedékes befizetési kötelezettségre, utoljára pedig a 2025. március 20-ig esedékes befizetési kötelezettségre lehet alkalmazni. Amennyiben a csökkentés nem kerül teljes mértékben felhasználásra a 2023. július 20-ig esedékes befizetési kötelezettségre, úgy annak összegét a soron következő befizetési kötelezettségekre is lehet érvényesíteni.
A bejegyzés szerzője Andő Marcell, az RSM Hungary adótanácsadója. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!