A kisfalvakat segítő konzorciumok


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A leghátrányosabb helyzetű kistelepülések önkormányzatainak vezetésével olyan konzorciumok létrehozását támogatja az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, amelyek a helyi adottságokra építve segítik a gazdaság fejlődését.

A kisfaluprogramra július 30-ig lehet pályázni. A keretösszeg 200 millió forint, ebből az idén 74, 2008-ban 70, 2009-ben 56 millió forint használható fel. A vissza nem térítendő támogatás előleggel és utólagos elszámolással vehető igénybe.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. június 19.

Varga Mihály: Magyarország élen jár a gazdaságfehérítésben az uniós országok között

Az Európai Unión belül Magyarország hajtotta végre az egyik legnagyobb gazdaságfehérítést 2010 óta: az áfarés mértéke 22 százalékról 4,4 százalékra, a GDP-arányos adóelvonás mértéke pedig 40 százalékról 35 százalékra csökkent – jelentette ki Varga Mihály az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) éves közgyűlésének szerdai nyitó napján Budapesten.