A kormány mondja meg, mennyi lesz a minimálbér


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A megszüntetendő Országos Érdekegyeztető Tanács utolsó erős jogosítványát veheti el a kormány, mely jövőre közvetlenül beavatkozna a béralkuba.

Jövőre a kormány maga határozza meg rendeletben a minimálbért és a garantált bérminimumot – írja a Napi Gazdaság utalva arra, hogy ez is szerepel a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló törvény tervezetében, amelyet hétfőn nyújtott be a kormány a parlamentnek.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára szerint az állam ezzel beavatkozna a béralkuba. Hozzátette: ha a kormány dönt a bérekről, akkor minden következményt magának kell vállalnia.

A szakszervezetek szerint a megszüntetendő Országos Érdekegyeztető Tanács utolsó jelentős jogosítványa tűnne el ezzel, a frissen megalakult tanács pedig teljesen súlytalanná válna. Döntéseit nem kellene figyelembe vennie a kormánynak, sőt a kabinet tagja sem lenne.

Az idén kialkudott minimálbér és bérplafon miatt is voltak feszültségek az OÉT szociális partnerei, a munkáltatók valamint a kormány között, hiszen az adóváltozások miatt a kabinet szerette volna elérni, hogy a piaci szféra tagjai is kompenzálják azokat a dolgozókat, akik a 16%-os szja-val rosszabbul jártak volna – ez pedig sok helyen a kialkudott bérfejlesztés feletti béremelést követelt meg.

Forrás: Privátbankár.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.