A KT elfogadja a tranzakciós adó számait


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jegybanki tranzakciós adóval kapcsolatos számokat elfogadja a Költségvetési Tanács, de vannak olyan intézkedések, amelyek bevételeivel kapcsolatban további számításokat kérnek az adóhivataltól – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.


Ezt a testület elnöke azzal kapcsolatban közölte, hogy a tanács kedden áttekintette a jövő évi költségvetéshez kapott kiegészítő adatokat és háttéranyagokat. Kovács Árpád az MTI-nek kedden az ülés után azt mondta: a tanács úgy döntött, további adatokat, információkat kér a Nemzetgazdasági Minisztériumtól a jövő évi költségvetés hátteréről.

Kovács Árpád a 180 percben közölte: a tanács megnyugtató képet szeretne kapni arról, hogy az adóbevételek beérkeznek, illetve hogy a gazdasági fejlődéssel arányosan meglesz a munkahelyvédelmi program végrehajtásához szükséges 300 milliárd forint fedezete.

A tranzakciós adónak a jegybankra való kivetésével kapcsolatban Kovács Árpád úgy fogalmazott: neki magának is vannak aggályai ezzel kapcsolatban, de a parlament meghozta ezt a törvényt. Lehet vitatni ennek ésszerűségét, de nem lehet megtenni azt, hogy egy gazdasági alátámasztó számításban a tranzakciós adóból származó bevételt nem veszik figyelembe. Amíg az Országgyűlés, akár a nemzetközi szervezetekkel történő tárgyalás kapcsán nem dönt másképp, addig ezt tényként kezelik – közölte a testület elnöke.

Azzal kapcsolatban, hogy mikor hozzák nyilvánosságra álláspontjukat, Kovács Árpád azt közölte: a tanácsnak a költségvetés zárószavazása előtt kell nyilatkozni arról, hogy a költségvetés megfelel-e az adósságszabály tartásának.

A KT szerint a gazdasági fejlődés eltérő pályája esetén a hiány növekedésének megvan a kockázata – mondta Kovács Árpád. Hozzátette: a tanács korábban kétszer is állás foglalt arról, hogy a stabilitási törvény előírásai, ha kockázatokkal is, de betarthatók, illetve a 3 százalék alatti hiány tartásának megvannak az esélyei. Ehhez azonban a kormány által tervezett gazdasági pályát kell befutni, ellenkező esetben további átrendezésekre lesz szükség.

A tanács korábban információkat és hatástanulmányokat kért a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, miután megállapította: a költségvetési törvényjavaslat benyújtása óta az Országgyűlés számos, a költségvetés bevételi és kiadási oldalát, valamint az adórendszert több esetben jelentős mértékben módosító javaslatot fogadott el. Az elfogadott módosító javaslatok következtében a 2013-as költségvetési törvény, amelynek sarokszámait 2012. július 12-én rögzítette az Országgyűlés, alapjaiban különbözik attól a költségvetési törvénytervezettől, amit a tanács vizsgált, és amivel kapcsolatban alapvető ellenvetése nem volt.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 9.

Suppan Gergely: stabil növekedés indulhat a kiskereskedelmi szektorban

Az utóbbi hónap adata biztató abból a szempontból, hogy elindulhat egy stabil növekedés a kiskereskedelmi szektorban – mondta Suppan Gergely, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezető közgazdásza kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiskereskedelmi adatait értékelve.

2024. október 9.

A részesedés kivezetéséhez kapcsolódó adóalap-csökkentés a társasági adóban

Ha a részesedést értékesítik és a tulajdonos társaságnál árfolyamnyereség keletkezik, az társaságiadó-alapot képez és meg kell fizetni utána az adót, kivéve, ha bejelentett részesedés értékesítésére kerül sor, amelyet a tulajdonos a kivezetést megelőzően legalább egy évig folyamatosan az eszközei között nyilvántartott. Ebben az esetben a keletkezett árfolyamnyereséggel csökkenthető az adózás előtti eredmény.