A legtöbb adószigorítás kikerülhető


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A jövőre életbe lépő adótörvényekben megjelenő szigorítások rejtenek magukban lehetőséget a szabályok kicselezésére, más kérdés, hogy a jogszabály szellemiségének megkerülése kockázatos lehet, illetve olyan pluszfeladatokat is el kell végezni ezekhez, hogy elsősorban a nagy ügyeknél éri meg a fáradságot

Az ingatlanos cégek esetében például azt köti ki a törvény, hogy egy ügylet akkor lesz illetékköteles, ha az ingatlannal rendelkező cég vagyoni betétjének legalább 75 százaléka közvetve vagy közvetlenül egy társaság vagy magánszemély tulajdonába kerül. A 75 százalék úgy értendő, hogy ha apránként kerül át a vagyoni betét, akkor a 75 százalék elérte után (egyben) a teljes hányadra meg kell fizetni az illetéket, ráadásul a közvetett kapcsolat kiterjed a kapcsolt vállalkozásokra és közeli hozzátartozók érdekeltségeire is. Kikerülhető azonban az illeték, ha nem adják át a vagyoni betét 75 százalékát, csak például a felét. A tagok jogait ugyanis nemcsak a tulajdonosi hányaddal lehet meghatározni, erre alkalmas lehet egy szindikátusi szerződés is. Még egyszerűbb a helyzet akkor, ha az ingatlannal rendelkező cég tulajdonjoga bemutatásra szóló részvényekben testesül meg – ilyen céget, jóllehet egyre kevesebb államban, de például Liechtensteinben és Luxemburgban is lehet még alapítani. Ebben az esetben valójában ki sem derülhet, ha a cég 75 százaléka tulajdonost cserél.

A forrásadó kikerüléséhez több merészség kell. A szabályok szerint az ellenőrzött külföldi társaságoknál keletkezett jövedelem után 30 százalékos forrásadót kell fizetni azon társaságoknak nyújtott kamat, jogdíj, bizonyos szolgáltatás után, amely cégek illetősége olyan államban van, amellyel nincs Magyarországnak kettős adóztatásról szóló egyezménye.

Mentesség akkor járhat, ha a cég uniós tagállamban van vagy olyan országban, amely az OECD-egyezménynek eleget tesz vagy Magyarországgal a székhelye szerinti államnak kettős adóztatás elkerülését célzó egyezménye van és ott valós gazdasági jelenléttel bír. Utóbbi lehet akár egy cégben való részesedés is. Vagyis csak át kell folyatni egy ilyen társaságon a menteni kívánt pénzt. Az azonban fontos, hogy ha a pénz az ellenőrzött társasághoz ér, adófizetési kötelezettség keletkezik, legfeljebb az adóhatóság nem megy el érte, vagyis ez adócsalás.

Egyszerű marad az is, ahogyan apporttal ki lehet vinni a vagyont egy cégből. Jövőre transzferár-dokumentációt kell készíteni az ilyen ügyletekről, akkor is, ha kapcsolt, akkor is, ha apporttal alapított cégbe vinnék a vagyont, vagyis csak piaci áron lehet ezt megvalósítani. Az azonban kimaradt a szigorításból, ha egy független, működő cég válik kapcsolttá a bevitt apport által. Ez jövőre is dokumentáció nélküli, vagyis akár piaci ár alatti ügylet maradhat, írja a Napi Gazdaság.

Forrás: Menedzsment Fórum


Kapcsolódó cikkek

2024. május 27.

NAV-Figyelő 21. hét: Változott a jegybanki alapkamat, adó-amnesztia, üzemanyagárak

A NAV útmutatót adott ki az utólagos részesedésbejelentéssel kapcsolatban, amelyben a leggyakrabban felmerülő kérdésekre kívánt válaszolni az adóamnesztia kapcsán. Továbbá változott a jegybanki alapkamat és az adóhatóság meghatározta a júniusi üzemanyagárakat is – derül ki a NAV-Figyelő eheti számából.

2024. május 27.

Év végi záráshoz, év eleji nyitáshoz kapcsolódó teendők a társasági adóban

A számviteli beszámoló és az annak adatain alapuló társaságiadó-bevallás elkészítése az egyik legfontosabb olyan feladat, amely egy üzleti év zárásához kapcsolódik. A társaságiadó-kötelezettség szempontjából az üzleti év utolsó napjának több szempontból is relevanciája van: gondoljunk csak azokra az adóalap-korrekciókra, amelyek olyan számviteli tételekhez kapcsolódnak, amelyeket év végén számol el egy gazdálkodó. Emellett az év vége egyben lehetőségeket is nyújt az adózás tervezéséhez, egy esetleges adózási-módváltás megfontolásához. Nem utolsósorban az év vége sok szempontból olyan határidőt is jelent, amelyre indokolt kiemelt figyelmet fordítani. A zárás mellett természetesen a nyitás során, a következő év kezdeti időszakában is számos feladat jelentkezhet, különösen a mérlegkészítés, illetve a társaságiadó-bevallás benyújtása határidejéig bezárólag. Ezek a feladatok adózótól függően rendkívül változatosak, így kimerítő listát lehetetlen adni. Az Adó szaklap írása azokat a jellemzően előforduló, megfontolásra érdemes szabályokat, teendőket emeli ki, amelyek az adózók széles rétegét érinthetik.

2024. május 24.

Az Európai Tanács új szabályokról állapodott meg a forrásadó-eljárásokra vonatkozóan

A Tanács megállapodásra jutott a kettős adóztatás alóli mentességre irányuló gyorsabb és biztonságosabb eljárásokról, amelyek hozzá fognak járulni a határokon átnyúló befektetések fellendítéséhez és az adóvisszaélések elleni küzdelemhez. Az úgynevezett FASTER-kezdeményezés célja, hogy a forrásadó-eljárásokat biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye az EU-ban a határokon átnyúlóan működő befektetők, a nemzeti adóhatóságok és a pénzügyi közvetítők, például a […]