A legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják adójuk 1+1 százalékát


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az adójuk 1+1 százalékát felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek, legtöbben gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják az adóforintokat – közölte a NAV.

A közleményben kiemelték: a befizetett adó 1+1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni akár a bevallás részeként, akár önálló nyilatkozatként a „20EGYSZA” lapon. A legegyszerűbben rendelkezni KAÜ azonosítóval, a NAV webes kitöltő programján keresztül lehet – emlékeztettek. Az egyik 1 százalék felajánlható egy civil szervezetnek, további 1 százalék pedig valamely vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak.

A NAV a honlapján közzétette azon civil szervezetek adószámát, valamint a vallási közösségek és a Nemzeti Tehetség Program technikai számát, amelyekre felajánlás tehető.

A vallási közösségek technikai számára szóló korábbi nyilatkozatot a NAV automatikusan figyelembe veszi mindaddig, amíg a felajánló újabb nyilatkozattal nem jelöl meg másik kedvezményezettet vagy a korábbi nyilatkozatát vissza nem vonja. A civil kedvezményezett és a kiemelt költségvetési előirányzat számára viszont továbbra is évente kell megtenni a felajánlást – tették hozzá.

Az adózók a nyilatkozaton jelezhetik, hogy a nevüket és elérhetőségüket a megjelölt civil kedvezményezettel közölheti-e a NAV vagy sem – derül ki a közleményből.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek