A levonási jog megtagadása az Európai Bíróság gyakorlatában (XLVI. rész)

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EUB elé terjesztett ügyekben ismételten megjelent az adóhatóságot terhelő bizonyítási kötelezettségnek, illetve a nem a számla kibocsátója által teljesített ügyleteknek a kérdésköre.

A  sorozat előző részeit itt találja.

Joggal való visszaélés, adócsalás (folyt.)

Adócsalás (folyt.)

Bizonyítási teher (folyt.)

Az adóhatóság bizonyítási kötelezettsége (folyt.)

A C‑610/19. sz. Vikingo Fővállalkozó ügyben, a C‑611/19. sz. Crewprint Kft. ügyben, a C-281/20. sz. Ferimet ügyben és a C-512/21. sz. Aquila Part Prod ügyben is hangsúlyozta az EUB, hogy, mivel a levonási jog megtagadása e jog általános elvének alkalmazása alóli kivételt képez, az adóhatóság feladata, hogy a jogilag megkövetelt módon bizonyítsa azon objektív körülmények fennállását, amelyek alapján az a következtetés vonható le, hogy az adóalany adócsalást követett el, illetve tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának alátámasztására hivatkozott ügylettel ilyen adócsalásban vesz részt. Ezt követően a nemzeti bíróság feladata annak ellenőrzése, hogy az érintett adóhatóságok megállapították‑e az ilyen objektív tényezők fennállását.

A héacsalás területén való bizonyításfelvételre vonatkozó uniós szabályozás hiányában ezen objektív tényezőket az adóhatóságnak a nemzeti jog bizonyításra vonatkozó szabályai szerint kell bizonyítania. Ugyanakkor e szabályok nem sérthetik az uniós jog hatékony érvényesülését.

A C-610/19. sz. Vikingo Fővállalkozó ügyben és a C-611/19. sz. Crewprint Kft. ügyben az EUB azt is kiemelte, hogy az olyan bizonyítási rendszer, amely bizonyos tények vagy jelentős számú nem megfelelő tények fennállása esetén azokon az előzetesen megállapított kritériumokon alapuló feltételezéseken alapul, hogy fennáll a csalás, és bizonyos esetekben, hogy az adóalany tudott vagy tudnia kellett a csalásról, ellentétes az EUB ítélkezési gyakorlatával.

A C-610/19. sz. Vikingo Fővállalkozó ügyben, a C-611/19. sz. Crewprint Kft. ügyben és a C 289/22. sz. A. T. S. 2003 ügyben az EUB kimondta: az a körülmény, hogy egy ügyletlánc gazdasági szempontból észszerűtlennek tűnik, vagy észszerűen nem igazolt, önmagában nem tekinthető adócsalásnak.

A C‑108/20. sz. HR ügyben az EUB kifejtette, hogy nem ellentétes az uniós joggal, ha a gazdasági szereplőtől azt követelik meg, hogy jóhiszeműen járjon el, a levonási jog által biztosított előny megtagadásához azonban nincs szükség az adóalany rosszhiszeműségének bizonyítására.

A C-281/20. sz. Ferimet ítéletben a Crewprint végzésre visszahivatkozva kimondta: az adólevonáshoz való jog csak akkor tagadható meg, ha e tényállást a jogilag megkövetelt módon – nem feltételezések alapulvételével – bizonyították. Mivel továbbá a kérdést előterjesztő bíróság utalt a valódi értékesítő személyét eltitkoló adóalany esetleges rosszhiszeműségére, ezért az EUB ezen ítéletben is kitért arra, hogy, jóllehet nem ellentétes az uniós joggal annak a gazdasági szereplőtől való megkövetelése, hogy jóhiszeműen járjon el, a levonási jog által biztosított előny megtagadásához azonban nincs szükség az adóalany rosszhiszeműségének bizonyítására.

A C-512/21. sz. Aquila Part Prod ügyben az EUB kifejtette: Az adóhatósággal szembeni bizonyítási követelmény – a csalás típusától vagy a vizsgált cselekményektől függetlenül – tiltja az olyan feltételezések vagy vélelmek alkalmazását, amelyek a bizonyítási teher megfordításával sérthetik a közös héarendszer alapelvének minősülő levonási jogot, és ebből következően az uniós jog hatékony érvényesülését.

Következésképpen, ha a körbeszámlázásos láncolat fennállása adócsalás komoly gyanúját veti fel, amelyet az ügy valamennyi ténybeli elemének és körülményének átfogó értékelése keretében figyelembe kell venni, nem fogadható el, hogy az adóhatóság valamely körhinta jellegű adócsalás fennállásának bizonyítása érdekében annak megállapítására szorítkozik, hogy a szóban forgó ügylet körbeszámlázásos láncolat részét képezi.

Úgyszintén, önmagában az a körülmény, hogy az értékesítési lánc tagjai ismerték egymást, jóllehet azt az ügy valamennyi ténybeli elemének és körülményének átfogó értékelése keretében figyelembe kell venni, nem elegendő az adóalany adócsalásban való részvételének megállapításához.

Bizonyítási kötelezettség a nem a számla kibocsátója által teljesített ügyletek esetében

Azokban az esetekben, amikor az adóhatóság arra hivatkozva vitatta el az adóalany levonási jogát, hogy az ügyletet nem a számla kibocsátója teljesítette, az EUB ítélkezési gyakorlata szigorodást mutat.

A C-18/13. sz. Maks Pen ügyben az EUB kifejtette: azon puszta körülmény, hogy az alapügyben a Maks Pennek nyújtott szolgáltatást ténylegesen nem a számlákon szereplő szolgáltató vagy alvállalkozója teljesítette, többek között, mivel

• az utóbbiak nem rendelkeztek a szükséges munkaerővel, tárgyi eszközökkel és vagyonnal,
• a szolgáltatásnyújtásuk tényleges teljesítésének költségeit nem tüntették fel a könyvelésükben, illetve
• a szolgáltató nevében bizonyos dokumentumokat aláíró személyek kiállítói minősége tévesnek bizonyult,

önmagában nem elegendő a levonási jog kizárásához.

A levonás megtagadásához az is szükséges, hogy

• az ilyen tények csalárd magatartást valósítsanak meg, és
• az adóhatóságok által közölt objektív tényezőkre tekintettel megállapításra kerüljön, hogy az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jog megalapozására felhozott ügylettel ilyen adócsalásban vesz részt.

A magyar joggyakorlatra ez az ítélet is jelentős hatást gyakorolt. A Kúria Joggyakorlat-elemző Csoportjának „Az általános forgalmi adó levonhatóságával összefüggő perek gyakorlata” vizsgálata eredményéről készített Összefoglaló véleménye szerint: „A már hivatkozott C–18/13. számú Maks Pen ítéletből álláspontunk szerint tehát egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy önmagában az a tény, hogy nem a számlán szereplő felek között jött létre az ügylet, nem alapozhatja meg az adólevonási jog megvonását, hanem csak akkor, ha az adóhatóság objektív körülmények alapján bizonyítja, hogy a vevő adócsalásban vett részt, és e tényről tudott vagy tudnia kellett volna. Az ezzel ellentétes nemzeti bírói gyakorlat véleményünk szerint meghaladottnak tekinthető.”

---