Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A NAV revizorai és pénzügyőrei a Forma-1 Magyar Nagydíjon fokozottan ellenőrzik a Hungaroring területét és környezetét.
A tavalyi tapasztalatok azt mutatják, hogy szükség van az ellenőrzésekre – tájkoztatott a NAV sajtóreferense. A kereskedők fele „elfelejtett” nyugtát illetve számlát adni, kiemelkedően sok volt a bevételeit eltitkoló taxis, sokan engedély és adószám nélkül árusítottak és nem jelentették be alkalmazottaikat.
A vendéglátóhelyeken számos esetben igazolatlan eredetű jövedéki árut, valamint a versenyre kitelepült árusoknál a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamis márkajelzésű ruházati termékeket is találtak a pénzügyőrök.
Ezért az idén az adóhatóság kiemelt ellenőrzéssel készül a Hungaroringre.
(forrás: NAV)
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!