A notórius nem fizetőkről is készített listát az adóhivatal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újabb feketelistát tett közzé az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal a honlapján.

Néhány napja azoknak a magánszemélyeknek és más adóalanyoknak a nevét és fontosabb adatait hozta nyilvánosságra, akik vagy amelyek terhére az elmúlt negyedévben magánszemélyek esetében legalább 10, más adózók esetében pedig minimum 100 millió forintos adóhiányt állapított meg jogerőre emelkedett határozattal. Ezúttal pedig azokat ültette szégyenpadra az adóhivatal, akik magánszemélyként tartósan – folyamatosan 180 napja vagy azon túl – legalább 10 millió forintnyi adóval tartoznak, más adózók esetében pedig azzal lehetett kiérdemelni a kétes dicsőséget, ha minimum 100 millió forintnyi adót nem róttak le huzamosabb ideje.

A két halmaz jókora: 1908 magánszemély és 476 más adózó került fel a listára. Az azonban nem derül ki, hogy kinek mekkora a kiegyenlítetlen számlája az APEH-hel szemben. A renitens vállalkozások jelentős része felszámolás alatt áll, a másik nagy csoportot a kereskedelemben, szolgáltatószektorban érdekelt cégek képezik.

Ez a legalább fél éve tekintélyes összegű adóval tartozó személyek és más adóalanyok listája újdonság, szemben az elsőként említett felsorolással. Az azonban közös bennük, hogy mindkettőt negyedévente frissíti az állami adóhatóság, és részét képezik az adónemfizetés elleni harcnak.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 15.

Izer Norbert: egyszerűsödnek az adózói adminisztrációs terhek

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése – mondta Izer Norbert.

2024. április 15.

Árfolyam az áfában (X. rész)

A cikksorozat soron következő része az előlegfizetéshez és a fordított adózáshoz kapcsolódó egyes kérdéseket tárgyalja.