A nyugdíjtörvény változásai

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A nyugdíjtörvény rendelkezéseit 2009 folyamán több alkalommal is módosították. Ezek közül a legjelentősebb és legnagyobb terjedelmű az öregségi nyugdíjkorhatár felemelésére vonatkozó szabályozás. A fokozatos korhatáremelést az Adó kódex 2010/1-2 számában megjelent cikk részletesen ismerteti, kitérve a nyugdíjazással kapcsolatos egyéb jogszabály módosításokra is.

A nők korhatártól független nyugdíjazása

A 2011. január 1-jétől hatályba léptetett változások közül a legnagyobb várakozás a negyvenévi jogosultsági idő alapján igényelhető nyugdíjazás bevezetését előzte meg. Az öregségi nyugellátások eddig alkalmazott típusaitól teljes mértékben eltérő, új nyugdíjazási lehetőség lépett életbe ezzel a nők számára. A kiemelt érdeklődést magyarázza, hogy ez a lehetőség elsőként az 1950-es évek első felében született, legnagyobb létszámú korosztályokat érinti, melyeknek öregségi nyugdíjkorhatárát az előző évben – a hatvankettedik életévet meghaladóan – felemelték.

Például az 1954-ben született korosztálynak 64 év a felemelt öregségi nyugdíjkorhatára, amit 2018-ban fognak elérni. Legalább 37 év szolgálati idő alapján már ezt megelőzően három évvel igényelni lehet az előrehozott öregségi nyugdíjat, ennek összegét azonban – 2015-ben – már csak csökkentett összegben lehet megállapítani. Ugyanakkor, ha például az 1954-ben született nő tizenhét éves korától megszakítás nélkül, folyamatosan munkaviszonyban állt, akkor az új szabályozás szerint – negyvenévi keresőtevékenységre irányuló jogviszonnyal szerzett szolgálati idő alapján – már 2011-ben csökkentés nélküli öregségi nyugdíj állapítható meg a számára.

A most bevezetett, kedvezményes nyugdíj fő jellemzője tehát, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár elérésétől függetlenül, teljes összegű öregségi nyugdíjat vehet igénybe az a nő, aki rendelkezik legalább negyven év jogosultsági idővel, és azon a napon, amelytől kezdődően a nyugdíjat megállapítják, az 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 5. § (1) bekezdés a)–b) és e)–g) pontjaiban meghatározott, biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonyban nem áll. A kedvezményes nyugdíjazás szempontjából figyelembe vehető jogosultsági idő azonban nem teljesen azonos a társadalombiztosítási nyugellátás mértéke szempontjából figyelembe vehető szolgálati idővel.

Az ellátásra jogosító negyven év szempontjából jogosultsági időnek minősül elsősorban a keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő. A jogosultsághoz figyelembe vehető jogviszonyok tételes felsorolását a TnyR. 12. §-ának (1) bekezdése tartalmazza. Keresőtevékenységgel járó vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyként – többek között – természetesen figyelembe kell venni a munkaviszony jellegű jogviszonyokat, az egyéni és a társas vállalkozói jogviszonyt, ide értve a kisiparosként, magánkereskedőként, egyéni gazdálkodóként szerzett szolgálati időt, a különböző munkaközösségek, szövetkezetek tagjaként szerzett szolgálati időt, a szerzői jogvédelem alá eső alkotótevékenységgel és az előadóművészi tevékenységgel szerzett szolgálati idő mellett az alkalmi munkavállalással és az egyszerűsített foglalkoztatással szerzett szolgálati időt is. A kormányrendeletben található tételes felsorolásban nem szereplő jogviszonyok, ha egyébként társadalombiztosítási szempontból szolgálati időnek minősülnek is, a negyvenévi jogosultsági időhöz nem számíthatók hozzá. Így nem vehető figyelembe, például a szakképző iskolai tanulói, szakmunkástanulói jogviszonyban töltött idő, a felsőoktatási intézmény nappali tagozatán 1997. december 31. előtt folytatott tanulmányok tartama, a munkanélküli ellátással szerzett szolgálati idő és a megállapodás alapján teljesített járulékfizetéssel szerzett szolgálati idő. A keresőtevékenységre irányuló jogviszonyokon kívül a gyermekneveléssel töltött tevékenységgel szerzett szolgálati idő is figyelembe vehető a szükséges negyven évhez.

Gyermeknevelés címén figyelembe vehető idő a terhességi-gyermekágyi segély, a gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély, gyermeknevelési támogatás és a súlyosan fogyatékos gyermekre tekintettel megállapított ápolási díjban eltöltött idővel szerzett szolgálati idő. Gyermekneveléssel töltött időszakok beszámítása esetében azonban a keresőtevékenységgel szerzett szolgálati idő nem lehet kevesebb harminckét évnél. Olyan nő esetében pedig, akinek a súlyosan fogyatékos vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekére tekintettel ápolási díjat állapítottak meg, a keresőtevékenységgel szerzett szolgálati időnek a harminc évet legalább el kell érnie a negyvenévi jogosultsági időn belül. További kedvezmény azon nők számára, akik öt vagy több gyermeket neveltek fel, hogy a keresőtevékenységhez kapcsolódó harminckét, illetőleg harminc év – saját háztartásban felnevelt öt gyermek esetén – egy évvel, minden további gyermek esetén további egy-egy évvel, de összesen legfeljebb hét évvel csökken. A példa kedvéért, hét gyermek esetében a keresőtevékenységgel szerzett szolgálati időnek legalább a 29 évet el kell érnie, mert gyermeknevelés címén ebben az esetben legfeljebb 11 év szolgálati idő vehető figyelembe. A jogosultság szempontjából figyelembe vehető idők törvényben, illetőleg kormányrendeletben történő tételes felsorolását kiterjesztően értelmezni nem lehet, továbbá mérlegelési lehetőségük sincs az igazgatási szerveknek az igények elbírálása során. Például nem vehető figyelembe a jogosultsági idő számításához, ha az igénylő nagymamaként, az unokája gondozása céljából vett igénybe gyermekgondozási segélyt, vagy ha valaki nem a gyermeke, hanem idős szülője vagy más közeli hozzátartozója otthoni ápolása céljából részesült ápolási díjban. Ugyanígy nem növeli a jogosultsághoz figyelembe vehető idő tartamát a gyermekek otthoni gondozásával töltött idő, ha ezalatt, a meghatározott ellátás folyósítása hiányában, az anya nem szerzett szolgálati időt.

A jogosultsági idő tehát egyrészt csak szolgálati időnek minősülő idő, másrészt kizárólag a meghatározott jogcímeken szerzett szolgálati idő lehet. A negyvenévi jogosultsági idővel rendelkező nők számára az öregségi nyugdíj mértékét ugyanakkor a társadalombiztosítási jogszabályok szerint megszerzett összes szolgálati idő figyelembevételével kell kiszámítani. Az ilyen nyugellátást tehát, függetlenül attól, hogy a felemelt öregségi nyugdíjkorhatár elérése előtt lehet igénybe venni, csökkentés nélküli összegben állapítják meg.

A nyugdíjbiztosítás vegyes finanszírozásának megszüntetése

A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer 1998. évi reformja vezette be a többpilléres nyugdíjrendszert, amely az úgynevezett állami nyugdíj, a kötelező magán-nyugdíjpénztári járadékszolgáltatás és az önkéntes nyugdíjpénztári szolgáltatás egymást kiegészítő három pillérére épült. Mivel az állami nyugdíjrendszer felosztó-kirovó elven működik, a magánnyugdíj-pénztárak pedig a tagok egyéni számláin felhalmozott befizetéseiből fedezik a szolgáltatást, ezért nevezhetjük a rendszert vegyes finanszírozásúnak. A pályakezdők kötelező jelleggel, az idősebb, aktív korú korosztályok önkéntes döntésük alapján léptek be a magánnyugdíj-pénztárakba.

A múlt év végén életbe lépő változások azonban arra irányultak, hogy a jövőre nézve kizárják a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben és a magánnyugdíj-pénztáraknál egyidejűleg történő, párhuzamos jogszerzést. A szabályozás átalakítása, a választási lehetőség megnyitása következtében minden magán-nyugdíjpénztári tag választhatott, hogy a pénztári tagságát megszüntetve visszalép-e a kizárólag társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe, vagy fenntartja a magán-nyugdíj-pénztári tagságát. A magán-nyugdíjpénztári tagság fenntartásával azonban a tag lemondott a jövőre nézve a társadalombiztosítási nyugellátásra való jogosultsághoz figyelembe vehető szolgálati idő szerzéséről, tekintettel arra, hogy a jövőben, a jövedelméből nyugdíjjárulékot nem, csak magán-nyugdíjpénztári tagdíjat fog fizetni.

Ezzel összefüggésben a 2010. évi CLIV. törvény 2010. december 22-től új rendelkezéssel egészítette ki a Tny. 2. §-át. Az új szabályozás szerint azok a személyek, akik – a magán-nyugdíjpénztári tagsági viszony fenntartása vagy létesítése következtében – tagsági viszonyban állnak bármely magán-nyugdíjpénztárral, a 2011. november 30-át követő időben, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben további szolgálati időt nem szereznek, és az ezt követően szerzett keresetük, jövedelmük a társadalombiztosítási nyugdíj kiszámításához nem vehető figyelembe. Azok a magán-nyugdíjpénztári tagok, akik megszüntetik a tagságukat, és visszalépnek az állami társadalombiztosítási rendszerbe, az előírt nyugdíjjárulék-fizetés teljesítése esetén további szolgálati időt szereznek, és számukra az állami rendszer fog nyugellátást biztosítani. Visszalépés esetén az igénylő olyan ellátást fog a majdani nyugdíj megállapításakor kapni, mintha be sem lépett volna a magánnyugdíj-rendszerbe.

Azok a személyek azonban, akik magán-nyugdíjpénztári tagságukat fenntartják, nyugdíjigény érvényesítése esetén csak a 2011. december 1-jét megelőzően megszerzett szolgálati idő és elért kereset alapján kiszámítható nyugellátásra válnak jogosulttá. Például, ha az említett időpontig nem gyűlik össze legalább tizenöt év szolgálati idő, akkor öregségi résznyugdíj megállapítására sincs lehetőség.

A magán-nyugdíjpénztári jogviszony fenntartásáról adott nyilatkozat végleges döntést jelent, annak visszavonására már nincs lehetőség. Az állami rendszerbe történő visszalépésre a későbbiekben kizárólag rokkantsági nyugdíjra való jogosultság esetén nyílik lehetőség. Ha azonban a pénztártag még a pénztári nyugdíjszolgáltatás felvétele előtt elhalálozik, akkor az általa kedvezményezettként megjelölt személy – amennyiben hozzátartozói nyugellátásra is jogosult – dönthet az egyéni számlaegyenlegnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő utalásáról. Ha a magán-nyugdíjpénztári tagságot választó személy rendelkezik a nyugdíjjogosultsághoz előírt szolgálati idővel, akkor a társadalombiztosítás keretében járó öregségi vagy rokkantsági nyugdíj, a korábbi szabályozáshoz hasonló módon, csökkentett összegben fogja megilletni.

A magán-nyugdíjpénztári rendszer bevezetése óta 75 százalékos mértékű nyugdíj megállapítását írta elő a Tny. 12. § (7) bekezdése. E rendelkezés 2010. december 22-től úgy módosult, hogy a kiszámított nyugdíj összegét meg kell szorozni a Tny. 1. mellékletében meghatározott, az alábbi módon képzett szorzószámmal: Sz = h +(1-h)×0,75 amelyben a „h” a 2010. október 1. és 2011. november 30. között szerzett, napokban számított szolgálati időnek és a teljes elismert szolgálati idő napjainak a hányadosa. Az ilyen módon csökkentett mértékű társadalombiztosítási nyugellátás mellett azonban jogosult lesz a magánnyugdíjpénztár által, az egyéni számlán felhalmozott összegből kalkulált járadékszolgáltatásra is.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépő pénztártagok portfólióját képező pénzügyi eszközöket a magánnyugdíj-pénztárak a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak fogják átadni.

Mivel azonban a tag egyéni számláján lévő pénz egy része, a kiegészítő tagdíjból származó összeg és az infláció feletti hozam megilleti, ezekről már most rendelkezhet. Többféle lehetőség közül lehet választani. Választható a pénz postai kézbesítése vagy bankszámlára utalása, önkéntes pénztári egyéni számlán történő jóváírása, de lehet rendelkezni arról is, hogy ez az összeg is a társadalombiztosítási egyéni számlára kerüljön. A döntésről az érintett magánnyugdíj-pénztárat kell értesíteni. Az államnak átutalt részt a társadalombiztosítási egyéni számlán írják jóvá.

A kialakítandó egyéni számlán a jövőben a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe járulékot fizető valamennyi személy befizetéseit nyilvántartják. Ezzel mindenki számára nyomon követhető lesz, hogy a nyugdíjbiztosításban való részvétel és a teljesített járulékfizetés alapján hogyan alakulnak a nyugellátásra vonatkozó jogosultságai.

Molnár Ágnes cikke teljes terjedelemben az Adó szaklap 2011/6. számában olvasható.

Forrás: Adó szaklap 2011/6. szám

Az öregségi nyugdíjkorhatár felemelésére és az előrehozott öregségi nyugdíj megállapítására vonatkozó új rendelkezéseket az Országgyűlés a tavaly május 11-én elfogadott törvény tartalmazza. A nyugdíjbiztosítás stabilitásának megőrzése szempontjából jelenleg az egyik legfontosabb eszköz, hogy legalább a várható élettartam növekedésével arányosan emelkedjen az öregségi nyugdíjkorhatár.

Az 1947-ben született férfi és női korosztály 2009-ben egyaránt a 62. életéve betöltésekor érte el az öregségi nyugdíjkorhatárt. Ezt követően a korhatár emelkedése megáll, azaz az 1947–51 között született korosztályok számára változatlanul 62 éves kortól állapítható meg öregségi nyugdíj. Az újabb korhatár emelési hullám az 1951-et követően született korosztályokat érinti a 2014-es évtől kezdődően a 2022-es évig bezárólag. Erről általánosságban elmondható, hogy az öregségi nyugdíj igénybevétele esetében már nem tartalmaz megkülönböztetett szabályokat a férfiak és a nők számára. A nők körében végrehajtott korábbi korhatáremeléshez viszonyítva pedig azt érdemes kiemelni, hogy az emelkedés üteme most mérsékeltebb lesz, mivel születési évenként fél évvel emelkedik az öregségi nyugdíj korhatára.

65 évre emelkedő korhatár
Utolsóként az 1952. január elseje előtt született férfiak és nők számára állapítható meg a 62. életévük elérésekor öregségi nyugdíj. Az 1952-ben született férfi és női korosztályok öregségi nyugdíjkorhatára már fél évvel emelkedik, azaz a 62. születésnapot követő 183. naptól állapítható meg legkorábban az öregségi nyugdíj. Ezt követően az egymás utáni években született korosztályok mindig fél évvel magasabb életkor elérése esetén válnak nyugdíjjogosulttá. Mivel az emelkedés mértéke naptári évenként fél év, azaz kétévenként tesz ki egy esztendőt, az 1953-as születésűek 63 évesen, az 1955-ös születésűek 64 évesen, az 1957-es születésűek 65 évesen vehetik igénybe az öregségi nyugdíjat. Az 1954-ben születettek korhatára 63 év és 183 napra, az 1956-ban születettek korhatára pedig 64 év és 183 napra emelkedik. Az 1957-ben és az azt követő években születettek esetében már 65 év lesz a nyugdíjkorhatár.

A felemelt korhatár természetesen csak a fent felsorolt években születettekre vonatkozik, így azok, akik korábban már elérték a születési évük szerinti öregségi nyugdíjkorhatárt, de nem döntöttek a nyugdíjba vonulás mellett, jogaikat az emelkedő korhatártól függetlenül érvényesíthetik. Ugyanezen az elven érvényesül az özvegyi nyugdíj feléledése szempontjából alkalmazandó szerzett jog védelme. Ez azt jelenti, hogy minden esetben a jogszerző házastárs, élettárs elhalálozása időpontjában hatályos jogszabályok alapján kell megállapítani azt az öregségi nyugdíjkorhatárt, amelynek elérésekor az özvegy számára feléled az özvegyi nyugdíjra való jogosultság. Ilyen tartalmú rendelkezést jelenleg is tartalmaz a törvény, hiszen az 1997. előtti időponttól megállapított özvegyi nyugdíj akkor éled fel, ha a túlélő özvegy férfi a 60., nő az 55. életévét eléri, függetlenül attól, hogy az özvegy saját jogán hány éves korától válik öregségi vagy előrehozott öregségi nyugdíjra jogosulttá.

A biztosítási jogviszony kizáró ok minden esetben
Tavaly december 31-éig csak az előrehozott, illetve a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj esetében volt kizáró ok (ellátást kizáró körülménynek) az igénylő biztosítási kötelezettséggel járó jogviszonya, ide nem értve az egyéni és társas vállalkozói tevékenységet folytatókat. 2010. január 1-jétől azonban egységesen, azaz az öregségi nyugdíjkorhatár elérését követően igényelt nyugdíj esetében is feltétel lesz a munkaviszony jellegű jogviszony, illetőleg a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony hiánya (megszüntetése). Természetesen nyugdíjasként – akár már a nyugdíj megállapítását követő naptól – lehetőség van új munkaviszony létesítésére. A jogalkotó célja az volt ezzel az előírással, hogy csak akkor menjenek nyugdíjba az érintettek, amikor az aktív pályájukat végleg be szeretnék fejezni.

Az előrehozott nyugdíj
Az öregségi korhatár elérése előtti években az előrehozott öregségi nyugdíjra csak az igen hosszú szolgálati idővel rendelkezők jogosultak. A korhatár emelkedése természetesen az előrehozott öregségi nyugdíjra jogosító feltételeket is érintette. Az 1950-ben született férfiak és az 1952-ben, 1953-ban született nők esetében az előrehozott, valamint a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjának a feltételei nem változtak.

Az új rendelkezések szerint az 1950-ben született férfi korosztályba tartozók az utolsók, akik a 60. életévük elérésekor, azaz 2010-ben, minimum negyven év szolgálati idővel csökkentés nélkül vehetik igénybe az előrehozott öregségi nyugdíjat. Ugyanígy az 1952-ben, valamint az 1953-ban született nők, akik minimum negyven év szolgálati idővel, legkorábban az 59. életévük elérésekor, tehát legkorábban 2011-ben, illetőleg 2012-ben (és ezt követően az öregségi korhatáruk elérését megelőzően bármikor) csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíjra válhatnak jogosulttá. Ugyanakkor azonban érinti őket az öregségi nyugdíjkorhatár felemelése. Ezzel szemben az előrehozott öregségi nyugdíjra változatlanul az 59. életévük elérésétől válhatnak legkorábban jogosulttá. Ha e korosztályok tagjai negyven évnél rövidebb szolgálati idő mellett kezdeményezik a nyugdíjazásukat, és ugyanígy az utánuk született valamennyi korosztály tagjai, már csak a nyugdíjösszegének meghatározott mértékű csökkentésével vehetik igénybe a korhatár alatti nyugdíjat.

A cikk foglalkozik továbbá a csökkentett előrehozott nyugdíj, a törölt járuléktartozás, az élettársi együttélés nyugdíjazással kapcsolatos vonatkozásaival, a nyugdíjemeléssel, a nyugdíjprémium és a nyugdíjkorrekció kérdésével.

---