A Pénzügyminisztérium reagálása
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Napi Gazdaság február 16-i számában „Összevissza adóznak a népek” címmel számos félreértett információ jelent meg. A lap újságírója a Pénzügyminisztérium által közölt adatokhoz olyan magyarázatokat fűzött, amelyek nem felelnek meg a valóságnak – állítja közleményben a PM.
A NAPI Gazdaság pénteki számában azt írta, hogy januárban olyan adókat is befizettek az adózók, amelyeket egyáltalán nem kellett volna, és itt hivatkozik arra, hogy a társas vállalkozások egy része már januárban előleget fizetett a 2007-es évre, holott ilyen kötelezettségük nem volt.
A PM szerint ez a befizetés azonban nem előleg, hanem inkább, hogy úgy mondjuk „utólag”, vagyis nem előre fizették 2007-re, hanem utólag fizették be 2006 után, mert akkor a kötelezettségüket nem teljesítették. (A decemberi feltöltési kötelezettségeket nem, vagy csak részben teljesítették.)
Az újság szerint a magánszemélyek januárban feleslegesen 27 millió forintot fizettek be. Köztudott, hogy az egyéni vállalkozó is magánszemély. Az egyéni vállalkozókra 2006. szeptember elsejétől vonatkozik, hogy 4 százalékos különadót kell fizetni. A kötelezettségnek 2007. február 15-éig kell eleget tenni. A kötelezettség teljesítését az egyéni vállalkozók egy része már januárban megkezdte. (Több tízezer egyéni vállalkozói bevallás már januárban megérkezett.)
A cikk szerint a bankok sem ismerik az adójogszabályokat és feleslegesen fizettek be fél milliárd forint bankadót, ami 2007-ben már megszűnt. Ezzel szemben az a helyzet, hogy a befizetett bankadó a 2006-os esztendőre vonatkozik, s annyi történt, hogy a pénz később érkezett meg.
Az általános forgalmiadó késedelmes visszafizetésével kapcsolatos találgatás is megalapozatlan. Tavaly októberben, novemberben és decemberben az államháztartás helyzete hónapról hónapra jobb volt a korábban kiadott prognózisnál.
Forrás: Napi Gazdaság