A piac javára kell az ingatlanadó


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az ingatlanok tulajdonosai, bérlői és befektetői még mindig azt találgatják, mit hoz az adózás terén a nem is olyan távoli jövő. Egyelőre a bizonytalanság az, ami biztosra vehető, a szakmai szervezetek részéről azonban – az egyetértés vagy egyet nem értés mellett – már hallhatók olyan szakmai észrevételek is, amelyek a várható tendenciákra és polémiákra mutatnak rá.

Balla Ákos, a Colliers magyarországi irodájának értékbecslője szerint az ingatlanadó egyik legnagyobb kihívása, hogyan lehet a tulajdonosi, bérlői és befektetői érdekeket közös nevezőre hozni úgy, hogy a kivonás és osztás következtében az állam is biztos bevételhez jusson, ugyanakkor az említett csoportok se hagyják el hazánkat egy szebb jövő ígéretében. A kecske és a káposzta tanmeséje az ügy kapcsán sok szakembert gondolkozásra késztet, a legfőbb nehézségek és célok már kezdenek kikristályosodni.

A lakóingatlanok terén borzolja talán a leginkább a kedélyeket az adó; az 50 millió forintos alsó értékhatár körüli bizonytalanság még érezhető a lakosságnál, szakmai fórumokon emellett egyre gyakrabban hangzik el javaslat az szja csökkentésére vagy az ingatlanadó személyi jövedelemadóból való levonhatóságára. Kedvező, hogy a tervek szerint az ingatlanadó több terhet kiváltana, de szintén csökkentésre vagy módosításra szorul az eddig is nagy közfelháborodást keltő, világviszonylatban is magasnak számító illetékfizetés.

A bérleti viszonyok terén feszültséget várnak az ingatlanpiac képviselői; a Colliers Magyarország szakemberei is ezt a várakozást erősítették meg. A feszültség oka, hogy a bérbeadók az új többletkiadást valószínűleg a bérlőkre fogják terhelni, ami sokak szerint akár jogi összetűzéseket is vonhat majd maga után – emlékeztet a szakértő.

A másik kényes kérdés az ingatlanok értéke meghatározásának módszertana. A pontos meghatározás Balla Ákos szerint csak egy kidolgozott, szakmai alapokon nyugvó értékbecsléssel érhető el. Fontos figyelembe venni azt is, hogy az övezetekre osztott sávok nem ˝igazságosak˝, mivel az ingatlanok értéke között gyakran nagy különbség van akár egy épületen belül is. A befektetési piac szempontjából nincs pánikhangulat: a külföldről érkező befektetőket kevésbé aggasztja az új fizetési cím, mivel többségük saját hazájából ismeri – ha nem is kedveli – az ingatlansarcot. A Colliers Magyarország befektetési elemzője, Rémi Couture úgy véli, az ingatlanpiac terén kedvezők a hosszú távú kilátások, a beruházások folytatódnak.

Mivel Magyarországon a terhek a szakember szerint magasnak mondhatók, az ingatlanadónak kedvező befolyása is lehet a befektetések és a beruházások szempontjából, ha más adókat kivált. Rémi Couture azt is fontosnak találja hangsúlyozni: több ország, például Kanada arra mutat rá, hogy az ingatlanadó helyi adónemként alkalmazva sokkal hatékonyabb, valamint az abból befolyó összeggel való gazdálkodás is követhetőbb az adófizetők számára. Ez nagyban megkönnyíti a teher elfogadását és alkalmazásának tisztaságát.

Forrás: Világgazdaság


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (8. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. április 18.

A személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát felajánlók milliárdokról dönthetnek

Legtöbben személyi jövedelemadójuk 1+1 százalékát gyermekek gyógyítására és állatmenhelyekre szánják, a támogatott szervezeteknek óriási segítséget jelentenek az adóforintok, a felajánlók évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az közleményben.

2024. április 18.

A közhatalmi tevékenység és az áfa

Az általános forgalmi adó elveit és rendszerét vizsgálva, mindig meg kell állapítani, hogy az ügyletben résztvevő felek adóalanynak minősülnek-e, illetve tevékenységük gazdasági tevékenységnek minősül-e, ugyanis, csak ebben az esetben merülhet fel áfafizetési kötelezettség.