A robottól a közteherviselésig – egy kis adóetimológia (4. rész)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar nyelv számos olyan szót, kifejezést tartalmaz, amelyeknek adózási eredetük van. Használjuk ezeket a mindennapokban, egyeseket már kevésbé, de értjük a jelentésüket, másokat viszont már a feledés kútjába söpört az idő, illetve gyakran a használt fogalom tartalma igen távol került az eredeti jelentésétől. Ilyen szavakból, kifejezésekből gyűjtöttünk össze néhányat. Sorozatunk befejező része következik.


Nyelvünk ősi és modern, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai.

(József Attila)

Az adózással kapcsolatos szavak, kifejezések eredetét, jelentését vizsgálva szó volt eddig a dézsmál, ebek harmincadja, huszár, majd a harácsol, szegény, porció, forspont és kvártély, a harmadik részben a rovás, taksa, sarc kifejezésekről.

Sorozatunk befejező részében szólunk a robotról, valamint a ma is használatos, adózással kapcsolatos kifejezésekről (vám, adó, közteherviselés). Minden adózással kapcsolatos magyar szót, kifejezést, már csak terjedelmi okokból is, nem tudunk elemezni, de a cikksorozat négy részében a legfontosabbakat sorra vettük.

Az adózó jobbágyok sokat robotoltak

A középkorban a jobbágyoknak adózniuk kellett az egyház, a király és a földesúr felé is. A földesúrnak a termés kilencedik tizedét (kilenced) kellett beszolgáltatnia, ezen túl nevezetes alkalmakkor (a földesúr születésnapja, gyermekének házassága stb.) ajándékot kellett vinnie, továbbá a földesúr földjén, majorságában, házában munkát is kellett végeznie.

Középkori munkavégzés

 

A munkavégzés, mint kötelezettség az 1500-as évek elejéig eléggé rendszertelen volt, rendszeressé a Dózsa György-féle parasztháború után vált, „köszönhetően” Werbőczy István Hármaskönyvének. A XVII., XVIII. században folyamatosan növekedett a földesúr által megkövetelt munkamennyiség, ez több alkalommal zendülésekhez, lázadásokhoz is vezetett.

Mária Terézia 1767-ben rendeleti úton szabályozta a végzendő munka mennyiségét. A jobbágy éves szinten 52 napi igás- vagy 104 napi gyalogmunkával tartozott (heti egy illetve két nap), de ettől „dologidőben” (aratás, szüret stb.) el lehetett térni. Ez a szolgáltatás az egésztelkes jobbágyokat terhelte, a többieknek telkük arányában kellett a földesúr felé munkavégzést teljesíteni. A házas zselléreknek évi 18, a házatlanoknak évi 6 nap ingyenmunkát kellett teljesíteniük. A kötelező ingyenmunka napkeltétől napnyugtáig tartott, a munkahelyre való odamenetel és a visszajövetel is beleszámított. Egynegyedét télen kellett igénybe vennie a földesúrnak, a fennmaradt részt követelhette más évszakokban, nagy munkaidőben.

A rendelkezések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, bizonyítják ezt a XVIII. század végének jobbágylázadásai is. Egyes területeken viszont a földesurak voltak elégedetlenek, mert az urbáriumok előtt ők már több jobbágyi munkát vettek igénybe.

Ilyen kényszermunkát nem csak a földesúr, hanem gyakran a vármegye részére is kellett végezni, például út- és csatornaépítésnél, erődítmények helyrehozatalánál, megerősítésénél.

A jobbágyok által a földesúr javára végzett kötelező munkát végül 1848-ban, a jobbágyfelszabadítás keretében törölték el, a többi jobbágyi szolgáltatással együtt.

Középkori munkavégzés

 

A jobbágyok által végzett munkára az ’úrdolga’ (értsd: a földesúr javára végzett dolog, azaz munka), illetve a robot kifejezést használták. A robot eredetileg német, pontosabban bajor-osztrák közvetítéssel került be a magyar nyelvbe, a forrása a szláv nyelvekben ismert robota, rabóta (работа), azaz munka volt.

Érdemes megemlíteni, hogy volt olyan értelmezés is, hogy az adózás „könyvelésére” használt rovásbot, azaz rovó-bot kifejezésből egyszerűsítették robotra, ez azonban kevéssé valószínű.

Ismert volt a robot pénzben való megváltása is, erre használták például a ’kaszapénz’ kifejezést.

A jobbágyot terhelő munkaszolgáltatás teljesítésének elismerésére a földesúr által rendszeresített elszámolójegy vagy  robotjegy szolgált. Elismerése úgy történt, hogy a földesúr megbízottja a munkára hívó papírlapon (ún. cédula, paléta, poleta, palita stb.) igazolta a teljesítés megtörténtét. A 18. sz. végétől sok földesúr a munka fajtájához és időtartamához igazodó, előre gyártott elismervényeket hozott forgalomba, amelyeket a jobbágy sokszor zsinegre fűzött és az év végén számolt el velük annak igazolásaként, hogy a rá hárult munkát elvégezte.

(Sajátosan éledt újra a kifejezés a második világháborút követően, amikor mintegy 130 ezer embert hurcoltak el Magyarországról málenkij robotra (маленькая работа), azaz kis munkára. Ez a ’kis munka’ kemény fizikai munkát jelentett, embertelen körülmények között. Az elhurcoltak fele nem élte túl a megpróbáltatásokat.)

A jobbágyfelszabadítás után is megmaradt a kifejezés, például a feles- vagy más részesbérletben végzett munkára is alkalmazták, értve ez alatt azt, hogy a munka egy részét más javára végzik.

A kaszálás és szénabegyűjtés jelentős robotmunka volt

 

A robot szót jelenleg is a kényszerjellegű munkavégzésre használjuk, míg a robotol kifejezést a nem szívesen végzett, sokszor egyhangú munkára, inkább humorosan, mint negatív tartalommal.

Néhány kifejezés, közmondás a robotra:

Bolond ember az, aki az úrdolgán (robotmunkában) megerőlteti magát. Ha ura dolgában megsérül a jobbágy, senki se szánja. Értsd: A jobbágy nem szokta az agyondolgozni magát a robotban, illetve a későbbiekben a napszámos a vállalt munka végzése során. Ennél durvább kifejezés is ismert: Finggal harangoznak annak, aki az ura [földesura] dolgában (robotban) megszakad. Ami azt jelenti, hogy nem érdemes megszakadásig robotolni az uraknak, mert nem ismerik a hálát. Ugyanezt jelenti a következő: Valaki megszakad az uraság dolgán, olyat bőrharanggal fizetnek ki Budán. A bőrharang az alfél, segg tréfás elnevezése volt.

Nem gondol a jobbágy úrdolgával. Értsd: nem érdeke a jobbágynak, hogy lelkiismeretesen végezze a robotmunkát; nem sokat ér a kényszerből es díjazás nélkül végzett munka.

Úgy dolgozik, mintha robotban volna. Annyit jelent: kényszeredetten, kedvetlenül végzi a munkáját.

Zsidó jobbágy, tár kincs; tót jobbágy, zsíros konyha; magyar jobbágy, pörlő társ. Nem kifejezetten elismerő a magyarokra nézve, hogy a hajdani földesurak megítélése szerint a legtöbb hasznot a zsidó jobbágy hajtja, sokat ér a szlovák jobbágy is, de a magyarral örökké csak baj van. Persze ez nem csak a magyarokra vonatkozott: Semmi kedve a cigánynak, ha úr dolgára hajtják.

Ha valaki ’robotban táncol’, az azt jelentette, hogy nehézkes, kényszeredett módon táncol.

A kereskedőket megvámolták. És még kiket?

Talán a legrégebbi és legváltozatosabb tartalmú adózással kapcsolatos szavunk a ’vám’ szó és származékai, például ’vámos’, ’vámol’. Valószínűleg iráni jövevényszó, amely a kereskedelem révén honosodott meg a magyar nyelvben, valószínűleg már a népvándorlás során. A perzsa és a kurd nyelvekben is kölcsönt, tartozást jelent.

A vám mai szóhasználata, értelmezése szerint az országhatáron a kereskedelmi jellegű áru kivitele, behozatala után fizetett adójellegű kötelezettség. De ma is használjuk, különösen szólásokban valaminek a használatáért, szolgáltatásért fizetett pénzösszegre vagy természetbeni járandóságra is.

Ezek a jelentések és értelmezések megtartották a középkori jelentéseket és értelmezéseket:

– Vámot kellett fizetni a kereskedelmi tevékenység után az országhatáron.

– Vámot kellett fizetni a kereskedelmi tevékenység után a vámszedőhelyeken (harmincadhelyeken).

– Vámot kellett fizetni az út, a híd használatáért.

– Vámot kellett fizetni a földesúr területén tartott vásár után (szárazvám).

– Vámot kellett fizetni a révésznek, ha átvitte csónakján, sajkáján az utazókat.

– Vámot vett ki a molnár a megőrlött gabonából.

Korabeli felvétel a Ferencz József (ma Szabadság-) hídról. A hídfő két oldalán lévő épületekben szedték a hídvámot.

 

A ’vám’ szót még ennél is szélesebb értelemben használták, mert minden fajta adóra is alkalmazták ezt, egyfajta szinonimaként. Ez a széles körű használat részben bibliai eredetű, mert az Újszövetségben is a ’vámos’ kifejezést alkalmazzák szinte általános jelleggel az adószedőre, illetve a ’vám’ kifejezést az adóra (ennek okai az ógörögre, illetve latinra való fordításokban kereshetőek, részleteire nem térünk ki).

A vámfizetés – az előzőek alapján – nem csak a kereskedőket érintette, hanem ennél jóval szélesebb volt a kötelezettek köre. De nem mindenki fizetett vámot!

Az Aranybulla a nemességet mentesítette az adófizetés alól, azzal az indokkal, hogy a nemesség vérével adózik, azaz szükség esetén részt vesz a harci cselekményekben. Erre az adómentességi klauzulára hivatkozva a nemesség egyre több előjogot vívott ki magának, az adómentesség körét is lényegesen sikerült szélesíttetnie. Erre jó példa egy 1618-ban elfogadott törvénycikk:

1618. évi LIX. törvénycikk a nemesek és az urak dolgában küldött szolgák és jobbágyok, a réveken mindenütt a vám fizetés alól menteseknek tartandók

A dunai és a többi folyóvizi réveken és vámokon fölmerült kihágásokra és törvénytelenségekre nézve megállapitották, hogy a nemeseket és ezeknek az alattvalóit és szolgáit, a kiket az uruk dolgában küldtek ki, az ő előjogaik és régi szabadságukhoz képest, az ország határain belül mindenütt, minden rév- és vám-fizetés alól szabadoknak és menteseknek tekintsék.

Ez azt jelentette, hogy a fizetési mentesség egyes szolgáltatások igénybevétele esetén is megillette a nemességet, ha azért vámnak nevezett kötelezettség volt az ellenérték, sőt a nemes nevében, helyette eljáró személyek ugyanilyen módon mentesülhettek a kötelezettségek alól.

Hogy ez mennyire adott lehetőséget igen széles körben adóelkerülésre, nem szükséges részletezni.

Az is megkérdőjelezhető, hogy a magyar nemesség mennyiben tett eleget a „vérrel való adózás” kötelezettségének az évszázadok során (nem véletlen, hogy már Mátyás király is inkább zsoldoshadsereget szervezett).

A nemesség ugyan az adózást elhárította magától, de az adóztatásban szívesen közreműködött. A nemesek igyekeztek megszerezni saját maguknak az adószedési jogot a harmincadhelyeken, hidaknál, réveknél, vásártartásnál, hiszen ez biztos bevételi forrást jelentett számukra is.

A nemességről írtak a papságra és az egyházi szervezetekre is érvényesek, az ő kedvezményezésük még Szent István törvényein alapult.

A ’vám’ szavunk számos összetett szónak képezi alapját a vámárutól a vámvizsgálatig, sőt 20 körül van azoknak a településeknek a száma (határon innen és túl), amelyek nevében a vám utal a település középkori szerepére (Vámosgyörk, Vámospércs, Vámosújfalu stb.). Természetesen számos utcanév is utal a vámra, például Budapesten is van Vám utca, Újvám utca és köz, Fővám tér.

Néhány vámmal kapcsolatos szólás, közmondás:

Az ebre nem vetnek hámot, a gondolattul sem vesznek vámot.

Kakas is kiveszi tojásbul a vámot. A kakas vámja: a (főtt) tojás tompa végén levő kis üreg.

A mit a réven nyer, elveszti a vámon.

A’ tarka lótúl, és a’ vemhes szamártúl vámot nem vesznek. Hanem a gazdájuktól!

Puszta malmon, száraz gáton vámot nem vehetsz.

Réven, vámon nem fizet.

A ’nem ad vámot valamitől’, ’nem kell vámot adni tőle’ kifejezések valamely dolog jelentéktelenségére utalnak.

A vámosok is megkapják a magukét:

Goromba, hazug mint a vámos.

Annyit eszik, mint a vámdisznó. Azaz sokat eszik.

Nehezen telik a vámosszekrény.

Vámosi ember. Azaz tolvaj.

Bár a ’molnár sem vesz két vámot’ kifejezés arra utal, hogy a kötelezettségeket, tartozást egyszer kell csak leróni, a következő kis történet mégis a molnárokat csúfolja ki: A molnárgazda megkérdi a legényt: – Kivetted a vámot? – Ki én! – feleli a legény. – Látta a paraszt? – Nem. – Hát vedd ki, hogy lássa!

A molnár kivette a vámot az őrleményből

 

Végül három rövid irodalmi idézet a vámokkal kapcsolatban:

Cserna vizén zúg a malom: Más veszi a vámot azon. (Arany János)

Malmait, amelyek kétszer vámolnak:… Mind ezeket nincsen ki e földön számba vehesse. (Arany János)

Oly hazáról álmodtam én hajdan, | mely nem ismer se kardot, se vámot. (Babits Mihály)

A közteherviselés megvalósítása fontos cél volt

Említést érdemel ’közteherviselés’ szavunk eredete. A három szó összekapcsolása Rákóczitól származik (bár akkoriban ezeket még nem írták egybe): Tartalmát talán a következő idézet fejezi ki legjobban:

Mivel mind gazdagnak, mind szegénynek és akármely rendbéli országrendeinek egyenlő boldogulására és hasznára szolgálván mostani hadakozásunk célja, annak … terhét mindnyájunknak közfáradsággal … kellenénk viselnünk.

Szintén a Rákóczi-szabadságharc idejéből származik a következő két idézet:

– Az adózás alóli mentességet jelentette a ’közterhekben való exemptiójáról’ kifejezés.

– A’ Hazánk köz terheiben a’ fegyverviselő Rendet nem lehetvén együvé vetni a’ maga Gazdaságát űző Lakosokkal: elvégeztetett, hogy egy-egy Dica avagy Rovás alól (minden Dicálandó positióban vagy rubricában értve) immunitáltassék. Magyarul: a fegyverviselést adókedvezménnyel (egy dica vagy rovás) ismerték el.

Rákóczi korában a közös terheink viselése, a közteherviselés azt jelentette, hogy a nemességnek is adóznia kell, az Aranybullában biztosított előjogokat meg kell szüntetni.

Rákóczi szobra szülőhelye, Borsi vára (ma Szlovákia) előtt

 

A szabadságharc bukása után jó egy évszázaddal a gondolat már a reformkor fő követeléseinek egyikévé lépett elő. Szóltak erről legnagyobbjaink, így Széchenyi, Deák, Kossuth, Bezerédj is. Nem véletlen, hogy a ’48-as 12 pont közül a hatodik pont ezt követeli: 6. pont: Közös teherviselés.

Néhány héttel később az úgynevezett áprilisi törvényekben ez testet is öltött:

1848. évi VIII. törvénycikk a közös teherviselésről

Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai, minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik.

Adó

Természetesen nem hagyhatjuk ki az ’adó’ szavunkat sem.

A magyar nyelvben nem a tributum (adó) szó változatai, nem is a telonium (vám), és nem a taxa (ár, díj) latin szavakból ered az állam felé teljesítendő kötelezettségünk alapszava, hanem helyette az a datio, datium szavakból (dare, azaz ‘ad’) származik.

Mivel a köznyelvben ez általánosságban elterjedt, további magyarázatra nincs szükség.

Ami kimaradt a felsorolásból

Számos olyan szó, kifejezés van, amiről még írni lehetett volna, de ezek vagy kikoptak már az élő nyelvből (például: contributio, deperdita, collector, regálé), vagy ismert szavak, kifejezések ugyan (például: fukar, sóhivatal, szűzdohány), kapcsolódnak az adózáshoz is, de e rövid (4 részes) összefoglalóban már nem térhettünk ki.

Irodalom:

Áldásy Antal: Az 1707. évi ónodi országgyűlés története (Századok, 1895. 7., 8., 9., 10.

szám, Budapest)

A magyar nyelv értelmező szótára (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1959–1962)

Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára – A Magyar Tudományos Akademia megbizásából (Emich Gusztav magyar akademiai nyomdász, Pest, 1862)

Erdélyi János (szerk): Válogatott magyar közmondások (Heckenast Gusztáv, Pest, 1862)

Magyar néprajz (Akadémiai Kiadó, Budapest, 2001) – Arcanum DVD Könyvtár 5. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Magyar néprajzi lexikon (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979) – Arcanum DVD Könyvtár 5. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

O. Nagy Gábor: Magyar Szólások és közmondások (Gondolat, Budapest, 1985)

Régi magyar szólások és közmondások – Arcanum DVD Könyvtár 5. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Az adatbázis a következő műveket tartalmazza:

– Dugonics András: Magyar példa beszédek és jeles mondások (Szeged, 1820)

– Erdélyi János: Magyar közmondások könyve (Pest, 1851)

– Dr. Margalits Ede: Magyar közmondások és közmondásszerü szólások (Budapest, 1896)

– Sirisaka Andor: Magyar közmondások könyve (Pécs, 1890)

Tótfalusi István: Magyar etimológiai nagyszótár – Arcanum DVD Könyvtár 6. (Arcanum Adatbázis, Budapest, 2004)

Zaicz Gábor (főszerkesztő): Etimológiai szótár – Magyar szavak és toldalékok eredete (Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2006)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A vélelmezett értékesítőkre vonatkozó szabályok alkalmazása – forgatókönyvek (6. rész)

A vélelmezett értékesítők minősége szinte kimeríthetetlen tárházát jelenti a témával foglalkozó cikkeknek. A következőkben olyan konkrét forgatókönyvekkel fogunk foglalkozni, amelyek a vélelmezett értékesítőkre vonatkozó rendelkezések alkalmazására vonatkoznak. Ezek a forgatókönyvek sematikusan mutatják be, hogy a vélelmezett értékesítővé váló elektronikus felületekre az áfa, és adott esetben a vám tekintetében milyen feladatok hárulnak.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.

2024. március 27.

Jogosulatlanul segítette elő kötvények jegyzését a Timberland Finance International fióktelepe

Az MNB 30 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Timberland Finance International GmbH & Co. KG magyarországi fióktelepére jogosulatlan függő ügynöki tevékenység miatt. A társaság fióktelepe kötvények jegyzését segítette elő hazai ügyfelek részére anélkül, hogy tevékenységét a jegybank előzetesen nyilvántartásba vette volna – jelentette be szerdai közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).