A számolócédulák varázslatos világa

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Húsvétra egy könnyedebb adótörténeti téma. A számlázás történetében bájos, időnként a művészi ábrázoláshoz közeli epizódot képeztek a számolócédulák. Ma már leginkább csak a gyűjtők ismerik ezeket. A legbecsesebb darabok borsos áron cserélnek gazdát, nem ritkán antikváriumokban, árveréseken.

“Azért született a világra, hogy mosolygó színes arcával mindenkit meghódítson, akinek csak a keze ügyébe kerül, vagy akinek a pillantása reá esik, de örökösen csak a hátát mutogatja, a hátát, amin ott van a számla, amit fizetni kell…”

(Reklámélet havilap, 1938)

A számlázás történetének is vannak érdekességei. Azt, hogy a szerződések, a kereskedelmi ügyletek esetében dokumentálásra is szükség van, már az ókorban is felismerték. A Mezopotámiában fellelt agyagtáblák sokszor tanúskodnak ilyen ügyletekről. Magának a pénznek a kialakulása is az árucsere, a kereskedelmi ügyletek dokumentálási igényéhez kapcsolódik.

A képek hivatkozási sorszámát [szögletes zárójelek] között tüntetjük fel.

A számolócédulák kialakulása, elterjedése

A számolócédulák a kereskedelmi, szolgáltatási tevékenység sajátos segédeszközeként a XIX. század elején terjedtek el, főleg az osztrák császárság területén. Fénykoruk a XIX. század végétől a második világháborúig terjedt, de akár ma is találkozhatunk ezekkel. Az első sorozatgyártott reklámeszközök közé tartoztak.

Az elterjedéséhez szükség volt természetesen az erre való igényre, ami a kereskedelem és a vendéglátás fellendülésével jött létre, illetve arra a gyáriparra (papírgyártás, nyomdagépek), amely viszonylag olcsón, nagy tömegben elő tudta ezeket állítani.

Szerepet játszott a divatossá válásában az is, hogy az 1870/71-es háború után (a korábbiakhoz képest) szokatlanul hosszú békeidőszak következett, ami alapvetően megváltoztatta a fogyasztási szokásokat, különösen a városokban az arisztokrácia és a módosabb polgárság körében divattá vált a vendéglői szolgáltatások igénybe vétele. Sok olyan árucikk megjelent, amelyek importból származtak vagy csak gyárakban voltak előállíthatóak, és ezeknek az értékesítésére sok fűszerbolt, vegyeskereskedés, szatócsbolt nyílt.

Megnövekedett a nagyvilág hírei és a kultúra iránti igény is, a koncertterem, a színház, később a mozi látogatása mellett a könyvolvasás, az újság-előfizetés [15], a rádióhallgatás is a nagypolgári családok életviteléhez tartozott.

Ezen okok miatt is a XIX. század második fele volt a számolócédulák elterjedésének, fellendülésének az időszaka.

A számolócédulákat leggyakrabban vegyeskereskedésekben, éttermekben, kávézókban, kocsmákban alkalmazták, ezért volt másik elnevezésük a pincércédula, németül Kellnerzet. Az 50-es, 100-as tömbökben készült cédulákat vagy a kereskedő, a vendéglátós vásárolta meg, vagy a terméket (italt, kávét stb.) előállító, nagykereskedelmi forgalmazó bocsátotta a rendelkezésükre. A kereskedő, a vendéglátós ezen a cédulán számolta ki a fizetendő összeget, és átadta a vevőnek, fogyasztónak.

A cédulák mérete általában 7´15 cm, egyik oldalukon reklámjellegű képpel, szöveggel, az üresen (vagy kevés szöveget tartalmazó) oldalon jegyezték fel a számításokat, végösszeget. A mérete miatt is a levéltárak, könyvtárak a számolócédulákat az aprónyomtatványok közé sorolják.

A számolócédulák tartalma és formavilága

A számolócédulák reklámozásra használt oldalán leggyakrabban az adott kereskedelmi egységben vásárolható, fogyasztható termékek szerepeltek, a megcélzott közönség a fogyasztók, vásárlók mellett gyakran a gyerekek voltak. Ennek egyik oka az lehetett, hogy a színes cédulákat a gyerekek szívesen gyűjtötték [2, 5, 6], cserélgették, sorozatok [3] jöttek létre, ilyen módon még akkor is „forgalomban maradtak”, amikor a cédulán lévő számítások már elvesztették jelentőségüket.

A számolócédulákon minden elképzelhető áru és szolgáltatás megjelent, tulajdonképpen a bölcsőtől a sírig. Az áruk és szolgáltatások mellett teret kapott rajtuk a politikai propaganda, a legkülönbözőbb célokra való adománygyűjtés, mozi, színházi és operaelőadás, különböző évfordulók megünneplése, vásárok, sőt, egészségügyi felvilágosítás is szerepelt a célok között.

Sok számolócédulán találhatóak neves művészek rajzai (Munkácsy Mihály, Uitz Béla, Egri József, Fényes Adolf, Rippl-Rónai József, Márffy Ödön stb.), ezek alapvetően a megélhetési gondokkal küzdő művészek segélyezését szolgálták. Más esetekben népszerű emberek– például Chaplin, Edison – alakját, arcképét használták a cédulákon.

A leggyakrabban szereplő termékkörök a következők voltak: pezsgők, borok, sörök, aperitif- és egyéb röviditalok, ásványvizek, dohányzással kapcsolatos termékek (beleértve a leszoktató termékeket is), kakaó, valódi és pótkávé, csokoládé, cukorka, könyv, zenemű, hangszer [10], cipőpaszta, mosópor, újság-előfizetés, konyhai segédanyagok (sütőpor, MAGGI-kocka [16] stb.), szalámi, illetve a kereskedő neve vagy üzlete [11].

A képi megvalósításban sokszor szerepelnek mitologikus személyek, szentek, festői témák, bájos nőalakok, gyermekek.

A grafikai megvalósítást az adott kor stílusai jellemzik, a legszebb számolócédulák gyakran hordoznak szecessziós [1] jegyeket (kialakulásakor a szecessziót nem tartották művészetnek, sokkal inkább a giccsel azonosították, hiába, az „akadémikus művészek” soha nem tűrték el az általuk képviselt stílustól való elhajlásokat – ez ma sincs másként!).

A számolócédulák alapvetően két kategóriába sorolhatóak, vagy a nagyobb méretben készített plakátok kicsinyített változatai voltak, vagy a levélpapírhoz, borítékhoz hasonló reklámhordozók.

Aki megengedhette magának, az egyedi előállítású litografált (kőnyomatos) számolócédulákat készíttetett, sokszor alkalmaztak többszín-nyomást is. Alkalmazták a fotónyomtatást is a cédulákon.

Készültek biankó [11/1] cédulák is, amelyen csak grafika volt. A vevő kiválasztotta a neki tetsző grafikát és nyomdai eljárással vagy egyszerű bélyegzőnyomattal tüntethették fel rajta a szöveget.

A grafikai munkákat gyakran neves művészek készítették el, bár nevük ritkán lett feltüntetve a számolócédulán. Ilyen tervezőmunkát végzett például Berény Róbert, Bíró Mihály, Bortnyik Sándor, Faragó Géza, Macskássy Gyula.

A grafikák mellett gyakran szerepelnek a cédulákon terméklisták, rövid kis rigmusok [7], receptek, de előfordulnak adakozásra buzdító vagy hazafias érzületeket [9] megcélzó szövegek, illetve a vásárlásra buzdító ajándékakciók [15/2, 17/2] reklámjai is. Egyes cédulákon megjelenik a humor [18, 21] is, de előfordulnak – ma már csak bájosnak tekinthető – erotikus célzások [3/1, 4/3] is. Néhány felirat példaként:

„Ki a Szent István malátakávét issza, Annak a feje mindig tiszta.” „Nem paripa, ha nem nyerges, / Nem is kislány, ha nem szerelmes, / Nem is csárda, ha nem hangos, / Nem is kávé, ha nem FRANCK-os!” „Lelőtték a jobbkaromat, folyik piros vérem, doktor bácsi Lysoformmal fertőtlenítse, kérem!” „Kamatostul veszed hasznát, hogyha használsz VESTA Pasztát” (ajándékakció: 6 üres dobozért egy teli doboz cserébe) „Szeresd a szép magyar hazát, vegyél mindig ’Kakas-pasztát’!” „Magyar árut vásárolj!”  „Hazafiasan cselekszik az a magyar asszony, aki a külföldi árúk helyett BÉKÉSSY és Tsa. Debreczeni czég SZAPPANAT vezeti be háztartásába.” „Éhgyomorra naponta keserűvíz ’Apenta’” „Könnyen hajt és biztosan gyógyít a MIRA VÍZ” „Meghajtja magát” (szintén MIRA-víz)

Sok cédula készült több nyelven is. A magyar mellett a német, a francia, az angol és az orosz szerepelt leggyakrabban. Egyes esetekben egyetlen cédulán szerepelt több nyelven a felirat, máskor viszont ugyanazt a grafikai hátteret alkalmazták a különböző nyelvű nyomatokhoz, legfeljebb a grafika színezését változtatták meg.

A számolásra használt oldalon gyakran szerepel az utasítás, hogy fordítsa meg az olvasó a kezében lévő cédulát, de az is előfordult, hogy az utasítás így hangzott: „Ne tessék megfordítani!”, aminek eredménye a megfordítás és a reklám elmélyítése volt.

A reklámozott ásványvizek számos betegséget gyógyítottak, de még a szeszesitaloknál is előfordult, hogy minimum egészségesként reklámozták azokat.

Akkoriban – erről tanúskodnak egyes cédulák – nem kellett szégyellni a mámoros helyzetet [12], és büszkék voltak az arisztokratikus allűrökre [13], vagy arra, ha az arisztokrácia vagy az uralkodó beszállítói voltak a termékek előállítói. Ez utóbbit gyakran feltüntették a cédulákon.

Megjelennek a cédulákon a kor találmányai [14] is, így például a rádió, az autó, a repülőgép, a villanyvasaló. A felfedezések [4] közül a rádium és a líthium (lithion) különösen vonzó lehetett akkoriban, hiszen márkanévként, illetve ezt tartalmazó termékek reklámozására is használták ezeket.

Számos ma is ismert márkanév található a korabeli számolócédulákon, így például Zwack, Törley, Dreher, Tuborg, Szerencsi, Meinl, Oetker, Stollwerck, Maggi, Persil, Herz, Pick.

&&&&&

A pénzügyi, gazdaság(politika)i tartalmú számolócédulákról (és néhány, most kimaradt témáról) külön cikkben fogunk szólni.

A pénztárgépek, a nyomtatott blokkok kiszorították a számolócédulákat a használatból, ha nem is teljesen. A pénztárgépek története sem kevésbé színes, mint a számolócéduláké, a későbbiekben ezekre is visszatérünk.

Köszönetnyilvánítás

A cikk illusztrációinak többségét képező számolócédulákat dr. Farkas Pál szakgyógyszerész bocsátotta gyűjteményéből a szerző rendelkezésére, technikai segítséget nyújtott Gyura Sándor, a Ceglédi Kossuth Múzeum etnográfus munkatársa.

Külön köszönet a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak, a Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjteménynek, a Dreher Sörmúzeum – Söripari Emléktárnak, hogy a tulajdonukban/jogkezelésükben lévő számolócédulák esetében hozzájárultak azoknak e cikk illusztrációjaként való felhasználásához.

Irodalom:

Karsay Orsolya-Monok István (szerk): A Nemzeti Könyvtár kisnyomtatványtára (OSZK-Osiris, Budapest, 2002)

Kiss Csaba: “Szép hölgy szív nélkül” – A számolócédula meséje

Rumy Ágnes: Magyar számolócédulák a XIX. század végén és a XX. század elején

(szerző megjelölése nélkül) Számolócédula, reklám a kézben

---