A szocializmus építése (1948-56) – 2. rész

Szerző: dr. Juhász István
Dátum: 2019. április 5.
Címkék: , , , , , ,
Rovat:
A békekölcsön rendszere az egyik legdurvább rejtett adózást valósította meg 1949-56 között. A gyermektelenségi adó a háborút követő kényszerintézkedés volt, ideológiával is alátámasztva a szükségességét. A kisiparosok, kiskereskedők, vendéglátósok, magánparasztok, illetve a szellemi tevékenységet végzők általános jövedelemadója sajátos büntetésként is működött azokkal szemben, akik nem vettek részt a szocializmus építésében.

Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsősség!

(a Ratkó Anna nevével fémjelzett korszak egyik jelszava)

Az 1948-tól beindított erőteljes iparosítás anyagi fedezetét meg kellett teremteni. A világháborús készülődés miatt a szovjet megszállási zóna országai Marshall-segélyben nem részesülhettek, így Magyarország sem. A Szovjetunió anyagi helyzete sem tette lehetővé a megszállt országok segélyezését, így a lakosságtól és a gazdasági szereplőktől kellett ehhez erőforrásokat elvonni.

Magyarország a II. világháborút követő években is mezőgazdasági ország volt. A parasztok jelentős része olyan szegényparaszt volt, akik kis területen gazdálkodtak, sokuk az 1945-ös földosztás során szerezte birtokát. Őket értelmetlen lett volna vagyonelvonással, adózási eszközökkel terhelni.

Ígéretesebbnek látszott a parasztság módosabb részét belső ellenségként kezelni, így egyszerre lehetett bűnbakokat képezni, és vagyonukat elvonva forrásokat is teremteni. Kuláklistára kerülni nagy csapást jelentett sok családnak, erről korábbi írásunkban már szóltunk.

Békekölcsön

Sokkal jelentősebb forrásteremtést tett lehetővé az úgynevezett terv- és békekölcsönök kibocsátása. Már az elnevezés is eufemizmus, mivel ténylegesen az állam hitelt vett fel a lakosságtól, hogy a világháborús készülődés miatt szükséges iparosításhoz forrásokat biztosítson. Az első három kibocsátásra ez mindenképpen elmondható.

Az első kibocsátásra 1949 őszén került sor, majd ezt követően 1956-ig többször is sor került kötvényjegyzésre, összesen hat alkalommal 6,7 milliárd forint értékben. Erőteljes agitációra volt ahhoz szükség, hogy ebből 5,4 milliárd forintot lejegyezzenek. Az általános elvárás az volt, hogy a dolgozó emberek éves keresetükből egyhavi bért fordítsanak kötvényjegyzésre.

Két típusú kötvényt bocsátott ki az állam, egyrészt sorsolással lehetett nagyobb összegű nyereményekhez jutni, másrészt bocsátottak ki kamatozó állampapírokat is. Az utóbbi nem volt jelentős mértékű.

A negyedik, ötödik és hatodik békekölcsönt már közvetlenül az életszínvonal emelésére szolgáló beruházásokra, a könnyűipar, az élelmiszeripar és a mezőgazdaság fejlesztésére bocsátották ki. A lejegyzett kötvényekből befolyt pénz egy részével (kezdetben 25, később 50%-ával) az adott település tanácsa rendelkezhetett, fordíthatta azt szociális és kulturális célokra.

A békekölcsönök visszafizetése a 70-es évekig húzódott el. A névleges értéken visszafizetett összeg reálértékben töredéke volt a jegyzésre befizetett összegnek. Emiatt is tekinthetjük ezt a lakosság rejtett adóztatásának.

Egy hír a Dunántúli Napló 1977. január 1-jei számából:

Tízmillió forint a ráérőknél – December 31-ig válthatók be a Békekölcsön kötvények

A Békekölcsön kötvények utolsó sorsolását 1974-ben tartotta az országos takarékpénztár. Azóta a rendelkezések szerint valamennyi békekölcsönkötvény pénzre váltható. Annak idején a kifizetési határidőt három évben állapították meg.

1976-ban mintegy tízmillió forint összegű kötvényt váltottak pénzre, de még mindig sok a „ráérő”, akiknek birtokában több tízmillió forint értékű kötvény van.

A I-VI. békekölcsön kötvények elévülési határideje egységesen 1977. december 31., tehát még egy évig beválthatók a kötvények, illetve felvehetők a rájuk kisorsolt nyeremények.

Jól látható, hogy az újságírói retorika még 1977-ben sem különbözött sokban a Rákosi-korszak retorikájától.

A társadalom „ellenségeinek” adóztatása

A Rákosi-kor ideológiája szerint a szocializmust a munkásosztály építi. Más társadalmi rétegek velük szövetséget köthetnek (így a szövetkezetekben vagy állami gazdaságokban dolgozó parasztság), a magángazdaság szereplői viszont a megtűrt kategóriába tartoztak már ebben az időben is. Ilyen megtűrt társadalmi réteget jelentettek a saját földjükön gazdálkodó parasztok, a kisiparosok, a kiskereskedők, a (nem állami) vendéglátósok, a szellemi tevékenységet végzők (ebbe a kategóriába főleg a tudósok, a feltalálók, az irodalmi tevékenységet végzők, a képző- és előadóművészek tartoztak).

A szocialista társadalom építőit (munkásosztály stb.) közvetlenül illetményadóval és társadalombiztosítási (sztk-)járulékkal terhelték, általános jövedelemadóval és forgalmi adóval nem. Az illetményadó kötelezettség két szakaszban 1949-ben (4363/1949. (XII. 30.) MT rendelet a tételes illetményadó megszüntetése tárgyában) és 1953-ban (32/1953. (VII. 3.) MT rendelet az illetményadó megszüntetéséről) megszűnt, a százalékos illetményadó beépült a társadalombiztosítási járulékba.

A szocialista vállalatok és szövetkezetek viszont forgalmi adót fizettek (1/1952. (I. 5.) PM rendelet a belföldi forgalomban fizetendő forgalmi adókról). A szocialista szektort ezen túl még számos fizetési kötelezettséggel terhelték (pl. eszközlekötési járulékot kellett fizetniük), de ezek a kötelezettségek nem jelentek meg az egyes dolgozóknál. Ezzel azt a látszatot teremtették, mintha a szocializmus építőinek nem kellett volna hozzájárulni a társadalmi közterhekhez. Ez egybevág a Marx által megfogalmazott ideológiával, amely szerint a kommunizmusban az állam elhal, és ezzel megszűnnek az állam felé teljesítendő adókötelezettségek is, mivel nem lesz állam, aminek a működését az adókból kellene biztosítani.

Az előzőekkel szemben a magángazdaság szereplőinek általános jövedelemadót és forgalmi adót kellett fizetniük. Az általános jövedelemadóról szóló első szocialista jogszabály a 13400/1948. (1949. I. 7.) Korm. rendelet volt. Ebben részletes szabályokat határoztak meg az általános jövedelemadóra, és progresszív adótábla alapján kellett meghatározni az adókötelezettséget. Ez utóbbit többször is módosították, például az 1951-es adótábla legalacsonyabb sávjában 4% volt a jövedelemadó, a legfelső sávban viszont már 70%. A progresszió igen gyorsan emelkedett, már havi 2000 Ft-os keresetnél is a növekmény felét adóként kellett megfizetni.

A magyar köztársaság kormányának 13.400/1948. Korm. számú rendelete az általános jövedelemadó tárgyában.

A magyar köztársaság kormánya az 1946 : XVI. törvénycikk 1. §-ában foglalt és legutóbb az 1948 : LVI. törvénycikkel meghosszabbított felhatalmazás alapján a következőket rendeli:

I. Adóköteles és adómentes személyek.

1. §.

Általános jövedelemadót köteles fizetni:

1. minden olyan természetes személy — állampolgárságára tekintet nélkül — akinek :

a) az ország területén fekvő mező- és erdőgazdasági ingatlanból (ideértve a kertet és a szőlőt is) ;

b) az ország területén fekvő házbirtokból ;

c) együttes kereseti és jövedelemadó alá tartozó valamely hasznothajtó foglalkozásból, illetőleg bevételt biztos író jövedelemforrásból ;

d) tőkevagyonból (ideértve a részvényeseknek, a korlátolt felelősségű társaságok, valamint a szövetkezetek tagjainak ebben a minőségükben az említet vállalatoktól járó osztalékait, illetőleg haszonrészesedéseit is) ;

e) tantiemből ;

f) mint tagnak valamely kisipari termelőszövetkezetből vagy kisipari feldolgozószövetkezetből munkateljesítmény, illetőleg nyereségrészesedés, valamint a földmíves- vagy a főldbérlőszövetkezet termelőszövetkezeti csoport tagság címén ;

g) az előbbi pontokban fel nem sorolt egyéb jövedelemforrásból –kivéve az illetményadó alá cső járandóságokat, valamint a nyugdíjat (kegydíjat) is — származó bármilyen összegű tiszta jövedelme van ; továbbá

2. minden olyan természetes és jogi személy, illetőleg külön kezelt vagyontömeg, akinek illetőleg amelynek tulajdonában (haszonélvezetében)

a) két évesnél idősebb ló, öszvér, szamár, szarvasmarha és bivaly ;

b) vontatógép (traktor) vagy cséplőgép van.

Az általános jövedelemadót kivetéssel állapították meg, amelyet néhány bevallott alapadat (bevétel, beruházások stb.) után állapított meg az adóhatóság.

A kivetés módja és a magas progresszió egyik oldalon magával hozta a bevételek eltitkolását, az adóhatóság oldaláról viszont azt, hogy a bevallott adatokat hiteltelennek minősítették, felülírták, és a felülírt adatok alapján vetették ki a jövedelemadót. Az általános jövedelemadózásnak ez a rendszere lényegében 1987 végéig fennmaradt.

Társadalombiztosítás

A szocialista állam gondoskodik a dolgozókról, ha betegek, illetve idős korukban nyugdíjat biztosít részükre. Ennek intézményrendszere a társadalombiztosítás.

A szocialista szektor bővülésével egyre több embert vontak be a rendszerbe, míg 1938-ban csak 2,8 millió volt a rendszerben részt vevők száma, ez 1949-ra 5,7; 1953-ra 5,7; illetve 1956-ra 6,3 millióra nőtt.

Nem árt ugyanakkor tudni, hogy a bővülés alapvetően az aktív, járulékfizető korosztályokból származott, a befizetett járulékok (bőven) képesek voltak fedezni az ezek ellenében nyújtott szolgáltatásokat. A többletet itt is beruházásokra költötte az állam.

A szocialista szektoron kívüliekre nem terjedt ki a társadalombiztosítás rendszere, így a magángazdálkodók, a parasztság jelentős része, az időskorúak (hacsak nem szereztek már korábban ellátási jogosultságot) kimaradtak a rendszerből.

A gyermektelenek büntetése

Magyarország embervesztesége a II. világháborúban – a lakosság lélekszámához viszonyítva – igen magas volt. Különböző számítások vannak, ezek alapján 830 000–950 000 fő volt a veszteség, ami az akkori összlakosság mintegy 6,5%-át tette ki. A katonaveszteségek miatt a férfilakosság vesztesége ennél sokkal nagyobb arányú volt.

Ilyen veszteségeket követően különösen fontossá vált, hogy minél több gyermek szülessen, akár olyan körülmények között is, amikor a nők nem éltek házasságban, tartós távkapcsolatban. A korszakot az 1950-től 1953-ig miniszteri posztot betöltő Ratkó Annáról nevezték el (egyébként ő volt Magyarország első női minisztere).

A gyermekvállalást minden eszközzel ösztönözték, illetve a gyermektelenséget szankcionálták. A közismert jelszó szerint „asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsősség”. Ez ütközött a hagyományos keresztény értékrenddel, de elegendő férfi nélkül sok nőnek esélye sem lett volna házasságban gyermeket vállalni.

A gyermektelenséget viszont adóval sújtották. A 20. életévüket betöltötteknek – nőknél 45, férfiaknál 50 év alatt – gyermektelenségi adót kellett fizetni, ha nem volt vér szerinti vagy örökbe fogadott gyermekük (voltak kivételek, de a részletszabályok ismertetését most mellőzzük).

8/1953. (II. 8.) MT rendelet a gyermektelenek adójáról

Az anyák és gyermekek védelmének fokozása, anyagi és egészségügyi helyzetének megjavítása, a többgyermekes családok támogatása érdekében az állam jelentős anyagi kötelezettséget vállal. Méltányos, hogy e kötelezettségekben nagyobb arányban vegyenek részt a gyermektelen családok, a nőtlenek és hajadonok, akiket nem terhelnek a gyermek nevelésével kapcsolatos költségek.

Ezért a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa a következőket rendeli:

1. § Gyermektelenek adóját köteles fizetni a 20. életévét betöltött az a személy, akinek önálló keresete, vagy jövedelme van és nincsen élő – vérszerinti, vagy örökbefogadott – gyermeke.

Az adózáson belül a negatív diszkrimináció sosem szerencsés, ez is eredményezte, hogy ez az adófajta közutálat tárgyává vált. Néhány évvel később 1957. január 1-jétől az adófajtát hatályon kívül helyezték (14/1956. (XII. 24.) Korm. rendelet a gyermektelenek adójának megszüntetéséről).

A demográfiai adatok viszont kétségtelenül bizonyítják a pozitív tartalmú propaganda, és a negatív megkülönböztetés eredményességét, több százezer Ratkó-gyermek bizonyítja mindezt. A Fiumei úti temető Munkásmozgalmi Pantheonjának egyik legtöbbet látogatott emlékhelye ma is a Ratkó Anna hamvait tartalmazó urna.

&&&&&

Sztálin 1953. március 5-én meghalt. Moszkvában megkezdődött az utódlásért folyó harc, amelyből Hruscsov és Malenkov került ki győztesen. Az ellenlábasok jó esetben visszavonulhattak, de többüket perbe fogták és kivégezték. Ez lett a sorsa a rettegett Lavrentyij Berijának is.

A magyar politikai vezetés nem vette észre, hogy új idők jöttek el Moszkvában, és folytatták az előző években megszokott tevékenységüket. Két alkalommal is Moszkvába rendelték 1953-ban a legfelsőbb vezetést, először baráti eligazításra, majd ennek hatástalanságát látva szőnyeg szélére állították Rákosiékat, és közölték velük, hogy Nagy Imrét kell miniszterelnöknek kinevezni, Rákosinak vissza kell lépni a „második sorba”. Ennek megvalósulása már egy következő történet lesz.

Irodalom:

Corpus Juris Hungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Magyarország gazdaságtörténete a Honfoglalástól a XX. századig (szerk.: Honvári János, AULA Kiadó, 2000, Budapest, 459-546.pp.)

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században (Osiris Kiadó, Budapest, 2010)


Kapcsolódó cikkek:


A szocializmus építése (1948-56) – 1. rész
2019. március 22.

Az ország erőltetett újjáépítése valósult meg az úgynevezett Rákosi-korszakban. A kuláküldözés, a magántulajdonon alapuló gazdaság ellenséggé tétele napi gyakorlat volt ebben az időszakban. A politikai vezetés az eszközökben nem nagyon válogatott, a cél elérése érdekében az adózást és az adóztató apparátust is eszközként használták fel.