A magánvállalkozások, különösen a legkisebb, egyéni vállalkozások nem voltak kegyeltjei a szocializmus időszakának. Jó esetben megtűrt volt a magángazdaság, mint az állami és szövetkezeti szektor kiegészítője. Ez a politikai igehirdetés mellett megjelent a támogatásrendszerben, valamint a pénzügyi, adózási szabályok alkalmazásánál is.
Az Új Gazdasági Mechanizmus kudarcát követően a kormányzat kihasználta a világpiaci hitelbőséget, és szép lassan eladósította Magyarországot. Az életszínvonal folyamatosan emelkedett, növekedett a GDP, mégis a fejlett ipari országokhoz viszonyított helyzet nem javult, hanem romlott. A gazdaság dinamizálása elengedhetetlenné vált a 80-as évek elejére.
Sztálin halála fordulatot jelentett Moszkvában. Ezt a magyar vezetés nagyon nehezen vette tudomásul, de végül kénytelenek voltak visszavonulni, és Nagy Imrét elfogadni miniszterelnöknek. Egyelőre, mert alig két év múlva Nagy Imrét ismét háttérbe szorították, jött a revizionizmus. Ez 1956 elejéig tartott, majd Rákosi már az országot is kénytelen volt elhagyni, de fordulat ekkor sem következett be, egészen 1956 októberéig.
A békekölcsön rendszere az egyik legdurvább rejtett adózást valósította meg 1949-56 között. A gyermektelenségi adó a háborút követő kényszerintézkedés volt, ideológiával is alátámasztva a szükségességét. A kisiparosok, kiskereskedők, vendéglátósok, magánparasztok, illetve a szellemi tevékenységet végzők általános jövedelemadója sajátos büntetésként is működött azokkal szemben, akik nem vettek részt a szocializmus építésében.
Az ország erőltetett újjáépítése valósult meg az úgynevezett Rákosi-korszakban. A kuláküldözés, a magántulajdonon alapuló gazdaság ellenséggé tétele napi gyakorlat volt ebben az időszakban. A politikai vezetés az eszközökben nem nagyon válogatott, a cél elérése érdekében az adózást és az adóztató apparátust is eszközként használták fel.
