A társasági alkalmazásban állók jogviszonya


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A gazdasági társaságok alkalmazásában állók (foglalkoztatottak, tagok) nagy száma indokolja a vonatkozó szabályok átfogó ismertetését. Ráadásul az utóbbi időben többször is módosultak a vezető tisztségviselők jogviszonyára vonatkozó szabályok. Erről is olvashatnak az Adó Tb-kalauz 2007/12. számában.

A témával különösen fontos foglalkozni a feketegazdaság visszaszorítására tett intézkedésekre, illetve az egészségbiztosítási ellátások átalakítására tekintettel. A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény (Tbj.) részletesen rögzíti a foglalkoztató fogalmát. E körben fontos kiemelni, hogy a társas vállalkozók esetében magát a társas vállalkozást és nem a társas vállalkozás tagját kell foglalkoztatónak tekinteni.

A gazdasági társaságokkal jogviszonyban álló személyek két csoportot alkotnak annak függvényében, hogy a társaságnak tagjai vagy sem. Ez az elkülönítés azonban nem jelenti a foglalkoztatást megalapozó jogviszonyok elkülönítését. A társaság tagja is állhat munkaviszonyban a társasággal, ellenben csak a taggal jöhet létre társas vállalkozói jogviszony. A személyes közreműködést vállaló tag a többi taggal köt megállapodást, a személyes közreműködés tartalmának a meghatározása ellenben a társasági szerződésnek már nem kötelező eleme. A törvényi szabályozás megkülönbözteti a tagi munkavégzés alapjául szolgáló jogviszonyokat és a különböző polgári jogi szerződéseken alapuló jogviszonyokat.

Munkaviszony tilalma

A vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályok az elmúlt időszakban többször is módosultak. A 2006. július elsejétől alkalmazandó előírások értelmében a vezető tisztségviselőt ezen minőségében megillető jogokra és az őt terhelő kötelezettségekre a társasági törvény szerinti társasági tagi jogviszony az irányadó azzal, hogy az így nem szabályozott kérdésekben a Ptk. megbízási jogviszonyra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A vezető tisztségviselő megbízatását munkaviszonyban 2007. augusztus 31-ig nem láthatta el. A meglévő munkaviszonyok ellenben legfeljebb 5 évig a törvény átmeneti rendelkezése alapján fennmaradhattak.

Kkt. és a bt. vezetője nem társas vállalkozó

A közkereseti és a betéti társaság kapcsán a gazdasági társaságokról szóló törvény (Gt.) rögzíti, hogy nem minősül személyes közreműködésnek:

  • az üzletvezetés és a képviselet ellátása, illetve
  • a munkaviszonyban, továbbá
  • a polgári jogi szerződés alapján történő munkavégzés.

Ebből következően személyes közreműködésnek csak a tevékenységi körben kifejtett tevékenységet, tagi részvételt lehet tekinteni, ha az nem valamely más jogviszonyban történik. A vezető tisztségviselői tevékenység ellátása nem eredményezte tehát azt, hogy a tag társas vállalkozóként biztosított legyen. A Tbj. ugyanis a csak akkor tekintette társas vállalkozónak a kkt. és a bt. tagját, ha a társaság tevékenységében személyesen közreműködött és ez nem munkaviszonyban, illetve megbízási jogviszonyban történt.

Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében munkát végző személynek kell tekinteni egyebek között azt a személyt is, aki gazdasági társaság vezető tisztségviselője, amennyiben a járulékalapot képező jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér összegének a 30 százalékát, illetve naptári napokra annak harmincad részét.

Szeptembertől ismét változott a helyzet

2007. szeptember elsejétől újfent módosultak a szabályok. A vezető tisztségviselő ennek értelmében társasági tagi jogviszonyban (Gt. szerinti tagi és a Ptk szerinti megbízási jogiszony), illetve munkaviszonyban is állhat. Egyedül az egyszemélyes társaság tagja, illetve a kkt., bt. üzletvezetésre egyedül jogosult tagja nem lehet munkavállaló. Ez a tilalom is csak akkor érvényesül azonban, ha a létesítő okirat eltérően nem rendelkezik.

Összefoglalva tehát, a vezető tisztségviselő e tevékenységét a továbbiakban elláthatja munkaviszonyban is. Ehhez azonban szükség van a társasági létesítő okiratának az új Gt. hatálya alá sorolására (új Gt. szerinti módosítás, bizonyos esetekben pedig csak bejelentési kötelezettség, de 2008. július elsejétől bejelentés hiányában is minden működő társaságra már az új törvény rendelkezéseit kell alkalmazni.) Abban az esetben, ha a társaság még nem módosította a társasági szerződését, a vezető tisztségviselő jogviszonyának az elbírálására a választott tisztségviselőkre vonatkozó szabályokat kell a Tbj. szerint alkalmazni. Egyszemélyes társaság illetve kkt. és bt esetén pedig ezen felül is csak a társasági szerződés engedélye alapján lehet a vezetővel munkaviszonyt létesíteni. Ha ez a társasági szerződésben nem szerepel, akkor a vezetőket választott tisztségviselőknek kell tekinteni.

Matlné Kisari Erika írása részletesen ismerteti a munkaviszony, a választott tisztségviselői jogiszony, a társas vállalkozói jogviszony (főfoglalkozású, heti 36 órás munkaviszony melletti, kiegészítő tevékenységet folytató), a többes vállalkozói jogviszony szabályait és a segítő családtagra, bejelentésekre, nyilvántartásokra vonatkozó rendelkezéseket is.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.