A tevékenységi körök adóhatósági bejelentése


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Adó- és Ellenőrzési Értesítő idei első számában közzétett, 2007/2. Adózási kérdés a gazdasági társaságok létesítő okiratában (társasági szerződés, alapszabály, alapító okirat) nem szereplő, ugyanakkor ténylegesen gyakorolt tevékenységek adóhatósági bejelentésével foglalkozik.

Az áfafizetés kapcsán kiemeli, hogy adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységnek minősül és adófizetési kötelezettséget keletkeztet az olyan, bevétel elérése érdekében rendszeresen vagy üzletszerűen végzett tevékenység is, amely nem szerepel a társaság tevékenységi körében. A ténylegesen gyakorolt tevékenység érdekében beszerzett termékek, igénybe vett szolgáltatások ellenértékében áthárított adót az adóalany – a törvényes feltétele fennállása esetén – levonásba helyezheti.

2006. július 1-jétől az új cégjogi szabályok szerint a társaságok – a hatósági engedélyhez, képesítéshez kötött tevékenységekre vonatkozó korlátozások fenntartásával – bármilyen, jogszabály által nem tiltott vagy korlátozott tevékenységet végezhetnek. A létesítő okiratukban csak a főtevékenységet kell kötelezően feltüntetniük, az egyéb tevékenységek ugyanakkor a tagok szabad elhatározása alapján szerepeltethetők a létesítő okiratban és így a cégjegyzékben is.

A fent hivatkozott rendelkezések következtében az egyablakos (cégbíróság általi adattovábbításon alapuló) rendszer keretében a cégjegyzékben nem szereplő – egyébként a társaság által végzett, illetve végezni kívánt – tevékenységi körök bejelentése már nem lehetséges. Éppen ezért 2006. július 21-étől a ténylegesen végzett tevékenységeket közvetlenül az állami adóhatósághoz kell már bejelenteni.

A bejelentési kötelezettséget a társaságoknak a cégbejegyzési kérelem benyújtását követő 15 napig megkezdett tevékenységek esetén az Art. 16. § (3) bek. d) pontja és 17. § (3) bek. f) pontja alapján, az ezt követően megkezdett tevékenységek esetén vagy a bejelentett tevékenységek körének változása esetén pedig az Art. 22. § (2) bekezdése szerinti változásbejelentés keretében kell teljesíteniük.

Az adókötelezettséget a bejelentés elmulasztása nem befolyásolja, így a be nem jelentett tevékenységi körben végzett és számlakiállítással kísért adóköteles tevékenység alapján is fennáll a társaságok adófizetési kötelezettsége. A mulasztása miatt azonban bírság kiszabására számíthatnak az adózók.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

NAV: 2025-től lesz teljes az eÁFA rendszer

Számos új funkció bevezetésén van már túl a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eÁFA rendszere, melynek fejlesztése egészen 2025-ig el fog tartani. A könyvelőszoftverekre ezen a téren is egyre nagyobb szerep hárulhat, a hagyományos nyomtatványkitöltő rendszer, az ÁNYK kivezetése ugyanis már napirenden van – derült ki a Kulcs-Soft által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.

2024. május 29.

Értesítést küld a NAV-Mobil a jogviszonyváltozásokról

A foglalkoztatási adatok bármikor ellenőrizhetők a NAV-Mobilban, májustól pedig már push üzenetet is küld az alkalmazás a biztosítotti jogviszony változásairól – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.