Háztáji adok-veszek: lecsapott a NAV
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A korábbiakhoz képest jóval nagyobb kihívások elé állítja az adományokra nagy mértékben támaszkodó szervezeteket az online adóbevallási rendszer, mivel az 1%-os nyilatkozatot a bevallástól elkülönülten kezeli a NAV, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
A 2017-ben indított online bevallási rendszer jóval nagyobb aktivitást követel meg azoktól a szervezetektől, amelyek 1%-os felajánlásokat fogadnak, mivel az online rendszer az 1%-os nyilatkozatot a bevallástól elkülönülten kezeli, míg a párhuzamosan létező nyomtatványkitöltő a bevallási nyomtatványon belül veszi figyelembe a felajánlásokat. Így az 1%-ot fogadó szervezeteknek nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük ahhoz, hogy elérhessék eddigi felajánlóikat május 22-ig.
Emellett az az adózó, aki nem módosít a bevallási tervezetén – akár az online felületen, akár a papír alapú verzión -, az valószínűleg nem fog az 1%-os felajánlással sem élni. Míg 2016-ban összesen csaknem 1,5 milliárd forintot kaptak a civil szervezetek közel 370 ezer adózótól, addig 2017-ben ez az összeg csaknem 30 százalékkal visszaesett, mivel a felajánlók száma is 100 ezerrel csökkent.
[htmlbox szamvitel_konyv]
„Az elmúlt évek tendenciáiból jól látható, hogy az adminisztrációs terhek csökkenésével párhuzamosan az 1+1 adószázalék felajánlására vonatkozó EGYSZA dokumentumok kitöltése is visszaesett tavaly óta, pontosabban a kitöltés hiánya miatt az összeg a központi költségvetésbe került” – hívta fel a figyelmet Mitrik Kornélia.
A Crowe FST bérszámfejtési és expat szolgáltatások igazgatója szerint érdemes a szervezeteknek már eleve kitöltött nyilatkozattal, akár borítékkal együtt megkeresni az adózót, vagy a potenciális támogatóikat a NAV online rendszerébe terelni, hogy ott tegyék meg felajánlásukat, valamint nagyon fontos, hogy az adózók megfelelő időben és módon kapjanak tájékoztatást a megváltozott rendszerről.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy Mosonmagyaróvár melletti tanyán tetten illegális kereskedelmet lepleztek le.
A cikksorozat következő részében a számlán feltüntetett adó forintosításához, valamint a meghatalmazotti számlázás, önszámlázás esetén alkalmazandó árfolyamról lesz szó.
Kriptovalutában, kábítószerben és készpénzben tartotta a vagyonát egy hazai bűnszervezet, amely több, mint félmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot kriptovalutában, készpénzben, ingatlanban, illetve lőfegyver-gyűjteményben halmozták fel. A nagyszabású akció során egyszerre 30 helyszínen csaptak le a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a MERKUR kommandósai és Bevetési Igazgatóság járőrei. A gyanúsítottak elfogása mellett a bűnös úton szerzett vagyontárgyakat is lefoglalták, továbbá 450 millió forint értékben zároltak ingatlant.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!