Adócsökkentésre jön Németországban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Leszámolnak a hideg progresszióval, de csak 2016-tól.


Adócsökkentésre készül a német kormány, a pénzügyminisztérium tervei szerint évente 3 milliárd euróval mérséklődhetnek a lakosság terhei a személyi jövedelemadó (szja) rendszerének átalakításával – írta a Der Spiegel.

A hetilap a vasárnap megjelent számában azt írta, hogy a minisztérium a minden korábbinál magasabbra emelkedő adóbevételek körüli vitában enged a hetek óta tartó nyomásnak és fellép az úgynevezett hideg progresszió ellen. Hideg progressziónak azt a jelenséget nevezik, amelyben az inflációval megemelt bér magasabb kulccsal adózó kategóriába eshet, vagyis többet kell befizetni, pedig a reáljövedelem nem is növekedik. A jelenség az elkölthető jövedelem csökkenését eredményezheti, és elsősorban az alacsony és az átlagos keresetűeket sújtja. Szakértők és több parlamenti párt azt követeli a kormánytól, hogy az szja-rendszer átalakításával küszöbölje ki ezt a hatást.

               

A vita az államháztartás márciusi folyamatairól szóló pénzügyminisztériumi jelentés nyomán indult el. A tárca adatai szerint tovább folytatódik az adóbevételek dinamikus növekedése, és az év harmadik hónapjában 55,36 milliárd euró adóbevétel keletkezett, ami minden eddigi márciusnál nagyobb összeg és 7,2 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

A kormány a bevételi rekord révén kellő mozgástérrel rendelkezik a rejtett adóemelést jelentő hideg progresszió letöréséhez – érveltek szakértők és baloldali pártok képviselői. A tárca viszont fontosabb célnak nevezte az államháztartási egyensúly fenntartását és az államadósság csökkentését, de a Der Spiegel értesülése szerint végül engedett a nyomásnak és 2016-tól módosítja az szja-rendszert.

Jelenleg nagyjából évi 8300 euróig adómentes a jövedelem, utána pedig 14 százalék, mintegy 53 ezer eurótól 42 százalék, 250 ezer eurótól pedig 45 százalék az szja Németországban.

(Forrás: MTI)

   

       

Kapcsolódó cikkek

2024. június 13.

Hullócsillagok – adócsaló médiavállalat omlott össze

Rövid életű, egyben hamis csillagként ragyogott a médiaiparban az a bűnszervezet, amely megközelítőleg kétmilliárd forintnyi áfa befizetését csalta el. Az elkövetők a bűncselekmény elkövetéséből származó hasznot készpénzben, ingatlanban, illetve drága gépkocsikban halmozták fel. A pénzügyi nyomozók nagyszabású akciója során 52 helyszínen csaptak le egyszerre a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozói, a Bevetési Igazgatóság járőrei, valamint a MERKUR bevetési egység.