Adókedvezményt érhet a jó gitt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tárgyalásokat folytat a kormány a Nemzeti Megújuló Energia Platformmal a lakossági energetikai pályázatok nyerteseinek nyújtandó adókedvezményről – írja a Napi Gazdaság.


Glattfelder Béla, a szervezet elnöke a lapnak azt mondta, elsősorban a személyi jövedelemadózásban látnak lehetőséget a kedvezmény bevezetésére. A platform a közelmúltban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, elsősorban az ágazati jogszabályok előkészítésében való együttműködésről.

Az együttműködés már megkezdődött a tárcával, amely a jövőben kiterjedhet pályázati konstrukciók, stratégiák kidolgozására is. A szervezet elnöke szerint nagyobb forrás is elkélne a közelmúltban kiírt és egyetlen nap alatt kimerített, a téglaépítésű társasházak energetikai korszerűsítését célzó pályázathoz hasonló konstrukciókra (ez esetben 834 millió forint állt rendelkezésre) – írja a Napi Gazdaság.


Kapcsolódó cikkek

2024. július 8.

Védelmi hozzájárulást vet ki a kormány a nagy cégekre

Védelmi hozzájárulást kell fizetnie minden olyan multinacionális vállalatnak, amely a háborús időkben extraprofitra tett szert; a hozzájárulást a bankszektornak, a multiknak és az energiacégeknek kell megfizetnie, a befizetett összeg a védelmi alapba kerül. Ezen túl emelkedik a bankok által fizetendő tranzakciós illeték – derült ki a Kormányinfón.