Adókkal is büntetett a bécsi udvar – a XVII. szd. szabadságmozgalmai
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Wesselényi-féle felkelés után a Habsburg uralkodók fogyasztási- és fejadóval is büntették a magyar jobbágyokat és nemeseket. Az abszolutista adópolitika megbosszulta magát: a jobbágyság is a Habsburg uralkodók ellen fordult, következett az adómegtagadás, a folyamatosan jelenlévő lázongás, majd a kurucmozgalom kialakulása. Adótörténeti sorozatunk mostani részében a a XVII. század második felének hazai szabadságmozgalmait tárgyaljuk.
A Wesselényi összeesküvés
Zrínyi Miklós halála után öccse, Péter lett a horvát bán, így Wesselényi Ferenc nádor és Nádasdy Ferenc országbíró mellett az ország leghatalmasabb főura.
A főurak szervezkedése új erőre kapott, a vezetői szerepet a legnagyobb közhatalommal rendelkező Wesselényi Ferenc nádor „örökölte”. Alkalmat erre Zrínyi Péter leányának, Zrínyi Ilonának és (I.) Rákóczi Ferencnek a házasságkötése teremtette meg 1666. március 1-jén Stubnyán. A stubnyai szövetségben Wesselényi és Zrínyi szövetséglevelet írt alá, amelyben a Habsburgoktól való elszakadást tűzték ki célként. Ehhez csatlakozott hitlevéllel Nádasdy Ferenc országbíró.
Az elszakadáshoz külső segítséget szerettek volna igénybe venni, ugyanakkor abban vita volt, hogy erre a franciák vagy a törökök segítségét vegyék igénybe. Végül a mozgalom első politikai gyűlésén, 1666. augusztus 23-án Wesselényi murányi várában a török változatot fogadták el. Ezen a gyűlésen csatlakoztak a mozgalomhoz a köznemesség protestáns vezetői, illetve Apafi Mihály erdélyi fejedelem követeket küldött a gyűlésre. Habsburg ellenes röpiratokat készíttettek külföldön – például „Oktatás elmélkedésre”, Nádasdy „Orációja” –, amelyeket az összeesküvők egymás között terjesztettek.
Apafi Mihályt kérték fel közvetítésre a szultán felé, és a szultáni segítségért 60 000 arany adó fizetését vállalták volna. Apafi ezt elhárította, mivel a kialakult politikai helyzetben (vasvári béke, Erdély kaotikus helyzete) ezt nem merte vállalni.
Wesselényi nádor 1667. március 23-án meghalt, így a szervezkedés vezetését Nádasdy vette át. Most a francia királyhoz fordultak segítségért, aki ígéretet tett, de segítséget nem adott.
Madarász Viktor: Zrínyi és Frangepán a bécsújhelyi börtönben
Természetesen I. Lipót császár előtt sem maradtak titokban az események, több oldalról is kapott információkat a bécsi udvar (például Wesselényi özvegye, Széchy Mária is feljelentette a szervezkedést), de a császár – egyelőre – nem lépett, sőt kegyelmet adott a szervezkedőknek.
A szervezkedők most a szultánhoz küldtek követeket, Zrínyi számára Magyarország fejedelemségét, Rákóczi számára Erdély fejedelemségét kérték, és éves adófizetést vállaltak volna a porta felé, hogy a szultán a nemesi birtoklás legelőnyösebb feltételeit biztosítsa, ne szóljon bele Magyarország belügyeibe, ne akadályozza a szabad királyválasztást (stb.). A szultán elutasította a segítségnyújtást. Egyáltalán nem mellékesen a szultán melletti tolmácsolást ellátó Nicasius Panajotti a bécsi udvar beépített embere volt, aki tájékoztatta is a kormányzatot. A megsértett Apafi támogatását ajánlotta Lipótnak, de maga Nádasdy is feljelentette az összeesküvést, bízva a császár kegyelmében.
Mindezek ellenére 1670-ben elindították a fegyveres felkelést Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc (aki Zrínyi sógora volt, és csatlakozott az összeesküvéshez) Csáktornyán, Rákóczi Ferenc az északi vármegyékben. A felkelés sikertelen volt, ezért Zrínyi és Frangepán Bécsbe ment feladni magát, bízva a császár kegyelmében (erre egyébként kaptak is ígéretet!). Rákóczi is letette a fegyvert, de ő távol tartotta magát az udvartól.
Az összeesküvés bukáshoz szükségszerűen vezetett a magyar nemesség széthúzása, az hogy saját magukat és egymást is folyamatosan följelentgették, konspirációra és titoktartásra alkalmatlanok voltak.
A bécsi udvar nyomozóbizottságot állított fel Lőcsén, majd az összeesküvés részvevőit bíróság elé állították. A megtorláshoz az Oszmán Birodalom, a Francia királyság és az erdélyi fejedelem beleegyezését is megszerezte az udvar, azaz mindenki cserbenhagyta az összeesküvőket! Frangepánt, Zrínyit és Nádasdyt minden méltóságuktól, vagyonuktól megfosztották, és Bécsújhelyen (Nádasdyt Bécsben) 1671. április 30-án lefejezték. Az ítélkezéshez az ún. jogeljátszás elmélete (Verwirkungstheorie) szolgáltatott alapot.
Nádasdy, Frangepán és Zrínyi, illetve kivégzésük jelenetei
A jogeljátszás elmélete
A magyar nemesség, mivel fegyverrel fordultak szembe a törvényes uralkodóval, eljátszották jogaikat a kiváltságaikra.
Ezt az elméletet még 1848-49 után is alkalmazták Magyarországgal szemben.
|
A további összeesküvők fölött Pozsonyban ítélkeztek, az év során kivégeztek még három további személyt, közel háromszázat teljes jószágvesztésre ítéltek, 230-an váltságdíjjal szabadultak. Rákóczi Ferenc 400 000 forintért kapott kegyelmet (ebben anyja, Báthory Zsófia közbenjárása volt eredményes). A vagyonelkobzásokat és a váltságdíjakat egyértelműen az udvar bevételi igényeit volt hivatva fedezni. Később Rákócziból még újabb 200 000 forintot sajtoltak ki.
A nyomozóbizottság egy jelentős hibát is elkövetett. Az Árva várát védő Thököly István meghalt (természetes halállal), a vár eleste után a Thököly vagyont is elkobozták, de Thököly István akkor 13 éves fiát, Imrét még idejében sikerült kimenekíteni a várból, és eljutatni az Erdélyi Fejedelemség területére.
A megtorlás ezzel még nem fejeződött be! A további intézkedéseknél is előszeretettel hivatkoztak a jogeljátszás elméletére.
Felfüggesztették a rendi alkotmányt.
A végvári katonaságot német katonákra cserélték le, a magyar katonákat szélnek eresztették.
A bécsi udvar 1671. március 21-én kibocsátott adórendeletében összességében mintegy 870 ezer forint, portánként 80-100 forintnak megfelelő adóösszeget (korabeli kifejezéssel repartitiót) vetett ki a jobbágyságra, a Magyarországon állomásozó katonaság ellátásának teljes költségét kívánta ezzel finanszírozni. A behajtási problémákat észlelve a bécsi udvar ezt az adót 1671. június 6-i pátensében a felére – 430 ezer forintra – csökkentette, és ennek az összegnek a felét is a nemességre terhelte. A be nem hajtható adók pótlására 1671 nyarán a hús, a szeszesitalok és helyenként a gabona után is fogyasztási adót (ún. accisát) vetettek ki (ezt minden adásvétel után meg kellett fizetni). A nemességre 1672 februárjában egy Magyarországon addig ismeretlen adófajtát, 5 forintos fejadót vetettek ki. (A repartitiót végül 1681-ben törölték el, a be nem szedett hátralékokkal együtt.)
A bécsi udvar ekkor kezdődő abszolutista adópolitikája a jobbágyságot is Habsburg uralkodók ellen fordította, a megtorló intézkedéseknek a következménye lett az adómegtagadás, a folyamatosan jelenlévő lázongás, majd a kurucmozgalom kialakulása.
Az adóváltozásokkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a Habsburg Birodalmon belül Magyarországon volt a legkisebb az adó az intézkedések előtt, és a bevezetett adók „csak” azt eredményezték, hogy a Birodalom egyes részeiben nagyjából azonos „központi” adóterhelések alakultak ki. Ugyanakkor a rendelkezések hirtelen bevezetése, a terhek egyik napról a másikra való drasztikus növelése, a végrehajtás következetlenségei, a bevezetés megtorlás jellege visszájára fordították a birodalmi célokat. Például az állami „jobbágyvédelmi” intézkedéseket sem sikerült érvényesíteni.
Erőszakos rekatolizálás kezdődött Magyarországon, protestáns lelkészeket börtönbüntetésre, gályarabságra ítéltek (lásd erre vonatkozóan Moldova György Negyven prédikátor c. könyvét), katonai segédlettel elvették a protestáns templomokat (amelyeket ezt követően katolikus templommá alakítottak, vagy egyszerűen gazdasági épületként – kaszárnya, magtár – használtak, vagy egyszerűen leromboltak). Bársony György váradi püspök röpiratában a jogeljátszási elméletet a protestánsok elleni fellépés hivatkozási alapjává „fejlesztette” tovább.
Bevezették a cenzúrát (ezt a jezsuitákra bízták).
Magyarországon megszüntették a nádori hivatalt, az országot kormányzósággá alakították, erős besúgóhálózatot hoztak létre. A nádori hivatalt végül 1681-ben állították vissza, Esterházy Pált nevezték ki nádorrá, Draskovich Miklós lett az országbíró.
Kik voltak a kurucok?
A megtorlások elől menekülő kis- és középnemesek, a végvárakból elüldözött katonák, a protestáns hitük miatt üldözöttek (lelkészek, tanítók és egyszerű vallásgyakorlók), a súlyos adóterhek elől menekülő jobbágyok alkották a bujdosó mozgalom gerincét, akik Erdélybe a felvidékre, illetve a Partiumba menekültek.
A mozgalomnak voltak főnemesi tagjai is, így Wesselényi Pál (az elhunyt Wesselényi Ferenc nádor unokaöccse), Thököly Imre vagy Teleki Mihály kővári kapitány.
A bujdosó mozgalom az 1670-es évtized első felében egyre inkább szervezett formát öltött. Várakat foglaltak el, konkrét célokat tűztek ki maguk elé (rendi jogok visszaállítása, vallásszabadság stb.), amelyekhez megnyerték az erdélyi fejedelem, a török nagyvezír, illetve később a porta támogatását is. A francia király 1677-ben kétezer fős katonai segítséget is küldött Erdélybe a mozgalom támogatására. A lengyel király (Sobieski János) először hatezer fős sereget ígért, de később inkább Béccsel kötött szövetséget.
A bujdosók Petróczi István körül szervezkedő csoportja Dózsa György keresztes vizézeinek crux (kereszt) elnevezésére utalva felvette a kuruc nevet. Később már a Habsburg ellenes mozgalom egészére alkalmazták ezt a kifejezést.
|
A Thököly felkelés
A kuruc mozgalom az 1670-es években változó szerencsével hadakozott a Habsburgok ellen. A mozgalom hátterét folyamatosan biztosította Apafi Mihály erdélyi fejedelem, részben anyagilag is támogatta őket, Erdély jelentette a visszavonulási lehetőséget.
A kuruc seregeket hol Wesselényi Pál, hol Teleki Mihály vezette, de egyre inkább felnőtt mellettük Thököly Imre, aki először helyettesként vett részt a hadjáratokban, majd hadvezetési eredményei alapján 1680. január 8-án a bujdosók szoboszlai gyűlésén a 22 éves Thököly Imrét választották fővezérré.
Thököly 1681-ben több diplomáciai sikert is elért: Esterházy Pál nádor meghívta a kurucokat a soproni országgyűlésre, de Thököly ezt visszautasította( az országgyűlésen visszaadták a protestánsok szabad vallásgyakorlási lehetőségét), a budai pasa értesítette, hogy fegyveres erővel is hajlandó támogatni a kuruc mozgalmat, illetve I. Lipót engedélyezte, hogy Thököly feleségül vegye I. Rákóczi Ferenc (meghalt 1676-ban) özvegyét, Zrínyi Ilonát (a házasságkötésre 1682. június 15-én került sor.)
Thököly még közvetítői szerepet is vállalt 1682-ben a törökök és a Habsburgok között, amit Lipót el is fogadott. A tárgyalások eredményre nem vezettek, így Thököly 1682. június 24-én felmondta a Béccsel 1681. novemberében megkötött fegyverszünetet.
Július végén a törökök 30 ezres, Apafi ezres sereggel indult Thököly támogatására. Jelentős területeket foglaltak el a felvidéken.
Szeptember 16-án Ibrahim budai pasa – a felső-magyarországi és az erdélyi rendek, valamint Apafi Mihály erdélyi fejedelem jelenlétében – kihirdette Thökölynek Magyarország királyává és Késmárk örökös grófjává való kinevezését, és átadta az ehhez kapcsolódó jelvényeket. Thököly a későbbiekben a királyi címet nem használta, mindvégig csak fejedelemnek nevezte magát.
Ezzel megalakult a rövid életű Felső-magyarországi Fejedelemség, Magyarország négy részre szakadt.
A négy részre szakadt Magyarország
Thököly októberben már pénzt veretett. November 19-én fegyverszünetet kötött Béccsel.
A következő év elejére, 1683. január 11-ére Thököly országgyűlést hívott össze Kassára, amelyen – a nádori tiltás ellenére – igen sokan megjelentek: 20 vármegye küldöttei, 19 főúr, 3 püspök (stb.), valamint Ibrahim pasa és Lipót megfigyelői. Az országgyűlésen 50 000 forint adót szavaztak meg, megerősítették a fegyverszünetet, de nézeteltérés is kialakult a résztvevők és Thököly között, ugyanis Thököly nem volt hajlandó bemutatni a törökök athnaméját (ünnepélyes szövetséglevelét.
A következő években Thököly többször is megkísérelte Bécstől megszerezni hatalmának elismerését, de erre a bécsi udvar egyszer sem volt hajlandó semmilyen formában és mértékben. Különösen súlyossá tette Thököly helyzetét I. Lipót 1684 januárjában életbe lépett amnesztiarendelete, amelynek hatására a kurucok soraiból sokan átálltak a császáriak oldalára.
Thököly tulajdonképpen lavírozott Bécs és a törökök között, de ennek egyedüli vesztesévé ő maga vált. 1685 februárjában az erdélyi fogarasi országgyűlésen hűtlenségi pert indítottak Thököly ellen, ennek eredményeképpen birtokait elkobozták. A török nagyvezír utasítására 1685. október 15-én Thökölyt elfogták, és a béketárgyalások keretében felajánlották Bécsnek, ám a bécsi udvar nem tartott igényt személyére.
Thököly fogságának hírére a felső magyarországi városok és várak elestek, vagy behódoltak a császári seregek előtt, még Thököly megmaradt 17-18 ezer katonája is csatlakozott a császári seregekhez. Egyedül Munkács vára tartotta magát 1688-ig, ahol Thököly felesége, Zrínyi Ilona vezette a várvédőket.
Ezzel megszűnt a Felső-magyarországi Fejedelemség.
A törökök belátva, hogy hibát követtek el Thököly elfogásával, 1686. január 2-án szabadon engedték, támogatásukkal Thököly ünnepélyes keretek között bevonult Váradra, de korábbi hatalmát már nem sikerült visszaszereznie.
Apafi Mihály erdélyi fejedelem 1690. április 15-én meghalt, fia ekkor kiskorú volt, így II. Szulejmán török szultán Thökölyt nevezte ki erdélyi fejedelemmé. Thököly kezdetben sikereket ért el a császári seregekkel szemben, a zernyesti csatában legyőzte a császári hadakat, elfogta Heisler tábornokot (akit 1692-ben kicserélt a házi őrizetben tartott feleségére, Zrínyi Ilonára). Thökölyt szeptember 22-én a keresztényszigeti országgyűlés fejedelemmé választotta, birtokait is visszakapta.
Az elkövetkező években a törökök visszaszorulása, a császári seregek előretörése következtében Thököly egyre kisebb területeken és sereggel rendelkezett, ajánlatait Bécsből sorra elutasították. A törökök sorozatos csatavesztéseiket követően kiszorultak Magyarország területéről.
Thököly Imre és életének néhány eseménye
Az 1691. augusztus 19-én lezajlott szalánkeméni csatában elesett Zrínyi Ádám (Zrínyi Miklós fia), ezzel a Zrínyi családnak magva szakadt (a csatában elesett egyébként Köprülü Musztafa nagyvezír is).
Az 1699-ben megkötött karlócai béke feltételei között szerepelt, hogy Thökölyt és a kurucokat is Törökországban, a határtól távoli területeken kell letelepíteni. Thököly feleségével és a még hozzá hű kurucokkal törökországi emigrációba kényszerült. Zrínyi Ilona 1703-ban, Thököly 1705-ben halt meg a száműzetésben, a kisázsiai Izmitben.
Szobrok a Hősök terén
A szabadságmozgalmaknak a budapesti Hősök terén állítottak méltó mementót. A Milleneumi emlékmű félköríves szoborcsoportjának jobb oldalán kapott helyet Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos szobra (a jobb oldalon van még Hunyadi János és Mátyás király szobra, a baloldalon Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, II. András, IV. Béla, Károly Róbert és Nagy Lajos királyok szobrai találhatóak).
Bocskai, Bethlen és Thököly szobrai a Milleneumi emlékművön
Persze kérdést vethet fel az, hogy Bocskai, Bethlen, Thököly, Rákóczi és Kossuth helyén a II. világháború előtt I. Ferdinánd (1526-64), III. Károly (1711-1740), Mária Terézia (1740-1780), II. Lipót (1790-1792) és Ferenc József (1848-1916) királyok szobrai voltak. E szobrok közül volt, amelyik megsérült vagy megsemmisült a háború során, de a szoborcserékre alapvetően ideológiai alapon került sor, a Habsburg uralkodók nemkívánatosak voltak.
A négy szoborból kettőt (Bocskait és Bethlent) a Kodály köröndről helyeztek át a Hősök terére, a fennmaradó hármat pedig újonnan készítették 1954-55-ben. Érdekessége még a szobrok történetének, hogy Bocskai és Bethlen szobra Ferenc József ajándékaként került annak idején a Köröndre. A Kodály körönd eredeti négy szobrából ma már csak a szigetvári hős, Zrínyi Miklós szobra áll eredeti helyén.
Irodalom:
Falcsik Mária – Száray Miklós: Mikor, hol, hogyan és miért történt Magyarországon? (Reader’s Digest Kiadó Kft., 2001, Budapest, 116-123.p.)
Harmat Árpád Péter: A Wesselényi-féle összeesküvés és a Thököly vezette kurucmozgalom (1660-1690)
Magyarország története – 1526-1686 (Akadémiai Kiadó, 1985, Budapest, 1155-1272.p.)