Adótörténet: a Rákóczi-szabadságharc első évei

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rákóczi nehezen szánta rá magát a függetlenségi háború vezetésére. Elődei, így nagyapjának, Zrínyi Péternek a példája is óvatosságra intették, hogy mindaddig, amíg nincs meg a nemzeti egyetértés, a külső támogatás, és a harcok finanszírozási forrása, addig nem lehet sikeres egy ilyen küzdelem. Az események sora mégis oda vezetett, hogy 1703-ban élére állt a szabadságharcnak. A kezdeti sikerek igazolták Rákóczit, de már ekkor is voltak jelek a folytatás nehézségeire.

II. Rákóczi Ferenc 1676. március 27-én született Borsiban (ma Szlovákiához tartozik, néhány kilométerre van a magyar határtól). Elődei között apai ágon több erdélyi fejedelem is volt (Rákóczi Zsigmond, I. és II. Rákóczi György), apja I. Rákóczi Ferenc is megválasztott fejedelem volt, de ténylegesen soha nem regnált. Édesanyja, Zrínyi Ilona a Wesselényi összeesküvés következményeképpen kivégzett Zrínyi Péter leánya volt, az összeesküvésben vállalt szerepéért apja is csak súlyos váltságdíj fejében tudta a vérpadot elkerülni. Mindez szinte „kijelölte” Rákóczi útját a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelemre.

Mányoki Ádám – II. Rákóczi Ferenc képmása

Apja néhány hónappal Rákóczi születése után meghalt, végrendeletében fiát I. Lipót pártfogásába ajánlotta. Rákóczi kiváló nevelésben részesült Prágában és Bécsben, Itáliába is eljutott tanulmányai végzése közben. I. Lipót főgyámságának megtartása mellett engedélyezte, hogy Rákóczi visszatérjen édesanyjához, ezt követően már Zrínyi Ilona, illetve édesanyjának második férje (1682-től), Thököly Imre is nevelték Rákóczit, 1680-tól a munkácsi vár volt az otthona.

A Thököly Imre által vezetett felkelésben Rákóczi még nem vállalt szerepet, de a felkelés bukása után Thököly és Zrínyi Ilona törökországi száműzetése nyilván mély sebeket ejtett rajta, különösen, hogy még elbúcsúzni sem engedték édesanyjától (később sem találkozott már vele).

Rákóczi szülőháza Borsiban

Rákóczi 1694-ben megnősült, az udvar engedélye nélkül feleségül vette SaroltaAmália hessen–wanfriedi hercegnőt. Az esküvőt a kölni dómban tartották. Házasságával Rákóczi rokonságba került XIV. Lajossal, a Napkirállyal is.

A szabadságmozgalmakkal először 1697-ben került kapcsolatba, amikor a hegyalja felkelés vezetésére szerették volna megnyerni, ezt elhárította, és sietősen Bécsbe távozott, hogy tisztázza magát.

Három évvel később már titkos tárgyalásokat folytatott a franciákkal a Habsburgok elleni felkelésről, XIV. Lajoshoz írt levele viszont a bécsi udvar kezébe került (a küldönc az udvar embere volt!). A levélben szerepelt például a következő mondat: „Franciaország jóléte és érdeke,úgymond, azon Magyarország jólétével és érdekeivel; a rendek elégedetlenek a bécsi udvar törvényteleneljárásával; most inkább, mint bármikor, célt lehet érni, ha Franciaország a magyaroktól meg nemvonja segélyét”. A levél ismeretében Rákóczit 1701. április 18-án elfogták, és a bécsújhelyi börtönbe szállították. Ebből a börtönből szállították nagyapját, Zrínyi Pétert harminc évvel korábban a vesztőhelyre. Mindez előrevetítette Rákóczi sorsát is, hiszen lényegében ugyanolyan vádakat fogalmaztak meg vele szemben is, mint a Wesselényi összeesküvés résztvevőivel szemben. A börtönparancsnok közreműködésével 1701. november 7-én sikerült Rákóczinak megszökni. Gottfried Lehmann, a börtönparancsnok ezért kegyetlen büntetésben részesült: felnégyelték. Rákóczi fejére 10 000 forint vérdíjat tűztek ki, a fenyegetettség elől Lengyelországba menekült.

A Rákóczi-családfa

Lengyelországban ismét felvette a kapcsolatot a franciákkal, akik támogatásukról biztosították (szükségük volt arra, hogy a spanyol örökösödési háborúban kétfrontos háborúra kényszerítsék a Habsburgokat). Rákóczi korábbi ismeretsége itt mélyült sírig tartó barátsággá gróf Bercsényi Miklóssal.

Lengyelországban a szerveződő parasztok és kurucok több alkalommal is felkeresték (Esze Tamás is többször járt nála), hogy felkérjék vezérüknek, végül 1703-ban elérkezettnek látta az időt, és igent mondott.

Zászlóbontás: a Breznai kiáltvány

Rákóczi Bercsényivel közösen egy kiáltványt fogalmazott meg, amely az ország népét a Habsburg elnyomás elleni harcra buzdította. Ez volt a Breznai (vagy Breznáni) kiáltvány:

Mi Felső-Vadászi Rákóczi Ferenc Fejedelem és GróffSzékesi Bercsényi Miklós. Minden igaz magyar, hazaszerető és édes országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó, egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakos igaz magyaroknak Istentűl minden jót kivánunk. Nem lehet oly magyar, hogy az eddig Magyarországon törvénytelenül, Isten és igazság ellen hatalmaskodó és minden rendet képtelenül sanyargató idegen nemzetnek kegyetlenkedését, portiózó s képtelen adóztató zaklatásait, szabados törvényeinknek szakgatásit, nemzetünknek és szabadságunknak megvetését és már láb alá vetetteknek csufolásit elégségesen nem érzette s nem értette volna; elannyira, hogy már országunknak, régi szabadságunknak gyükeres 97 veszedelménél egyebet senkisemitélhetvala, ha az minden birodalmakkal biró kegyelmes Isten csudálatos és váratlan háborukkal az országunkat eddig sanyargató német nemzetet mindenfelől meg nem környékezte volna és azáltal az mi régi szabadságát keservesen óhajtó s igaz hazaszeretetéért gerjedező magyar nemzetünknek is utat és alkalmatosságot az kivánt szabadulásra nem mutatott vala. Látván azért a nagy iga alul való szabadulásnak ideit s módját most egyszer oly alkalmatosnak lenni, kinél is sem jobb, sem több, sem bizonyosabb alkalmatosságot országunk soha nem remélhet: ezen mi törvény s nemesi szabadságunk ellen való keserves bujdosásra üzettetett sorsunkat s életünknek minden napját édes hazánk régi szabadságának, dicsőséges nemzetünk hajdani jó hirének s nevének s megnyomattatott országunk lakósinak javára s hasznára szenteltük; sőt igyekezetünk gyükeresebbmegerősitésére nézve el nem múlattuk a magyar hazának képtelen nyomorgatásán szánakozó s országunknak használhatókirályoknak s fejedelmeknek segitségéhez s egyértelméhez ragaszkodnunk. Kihez való képest, most lévén mégegyszer ideje országunkat ily törvénytelen és szenvedhetetlen iga alul felszabaditani: országunkhoz s hazánkhoz való szeretetünktül és kötelességünktül viseltetvén, minden igaz, hazaszerető s országunk régi dicsőséges szabadságát óhajtó egyházi és világi, nemes és nemtelen, fegyverviselő és otthon lakos, egy szóval minden rendű igaz magyarokat hazafiuságokra intjük, kénszeritjük s kérjük, hogy az mint már Isten némelyeknek sziveket az hazáért felgerjesztette s egybenhozta: ugy ki-ki édes hazája s nemzete, szabadsága mellett az Isten s törvényünk ellen képtelenülhatalmaskodó, zaklató, portióztató, adóztató, nemesi szabadságunkat rongáló, igaz régi törvényeinket, jussainkat megvető, jószágainkat hatalmasan foglaló és fogyató, becsületünket tapodó, sónkat, kenyerünket elvevő s életünken uralkodó s kegyetlenkedő birodalom ellen fogjon fegyvert, és kimenetelünk előtt is azon elöljáróknak s tiszteknek csoportjaival, kikre ezen dolognak meginditásátbiztuk, egyezzenek minden fegyverfogók, igaz hazafiak, és kimenetelünkig is azon elöljáróknak s általok teendő tiszteknek alattokvalói engedelmeskedjenek, mások pedig közönséges jó értelemmel éljenek; bizonyos lévén benne, hogy magunk is minden késedelem nélkül megyünk elégséges segitő haddal, és édes hazánkért, nemzetünkért, régi szabadságunkért, az hatalmas Istennek segitsége s az ő hatalmas hadakozó karjának ereivel, tökéletes szivvel-lélekkel szenteljük életünket, s vérünket ontani egyedül hazánk s nemzetünk szabadságáért, minden privatumnak vágyódása nélkül, készek leszünk. Hiszünk is az özvegyek és árvák, keseredettek és megnyomottak kiáltását meghallgató irgalmas Istenben s Isten után nemzetünk régi, dicséretes s ma is véleszületett hadakozó bátorságában és hazájához való gerjedésében s ahhoz az velünk egyezett hatalmas királyok s fejedelmek segitségében, hogy ezen, egyedül Isten által nyújtott alkalmatos időben nemzetünknek régi szabadságát elérjük s helybenállitjuk mindnyájunk munkájával, és Isten által mind magunk, mind maradékaink utánunk dicsőséges szabadsággal boldogittatott állapotban végezzük napjainkat, örökes megmaradásával hazánknak. Azt mindazonáltal előre is nagy tilalommal tilalmazzuk, hogy, Istennek áldása rajtunk maradhasson s az országnak minden rendi irtózás nélkül való bizodalmat vehessenek és az szegénységnek teljes nyomoruságinak megváltása, nem változása (következzék): senki, sem külön, sem csoporttal, sem sereggel, akármellyvallásu egyházi személyt, templomot, cintermeket, klastromokat, nemesi lakos személyeket, nemesi házokat, kastélyokat, utonjárókat, kereskedőket ne háborgasson, falut, várost, malmot ne égessen, prédáljon; hanem az elöljáróknak eleikben adott s vélek közlett mód szerént keresvén az ellenséget, mindenekben csendes istenes egyértelemmel legyenek, magok s hazájok javára. Költ Lengyelországban Brezán várában, 12. Maÿ. 1703.                           Rákóczi Ferenc Fejedelem                 GróffBercsénÿ Miklós                                        m. k. P. H.                                       P. H. m. k.

A kiáltvány megtette hatását, az országba 1703. június 15-én bevonuló Rákóczit már hozzá hű csapatok fogadták, a sereg létszáma folyamatosan nőtt. Rákóczi zászlaja a vörös színű kuruc hadizászló lett, amelynek egyik oldalán a „Cum Deo pro patria et libertate” (Istennel a hazáért és a szabadságért) jelmondat szerepelt. A hadviselő felek több csatában megütköztek, és változó szerencsével, de Rákóczi seregei is értek el sikereket. A császári seregből több, katonai ismeretekkel is rendelkező magyar nemes csatlakozott Rákóczihoz (pl. Károlyi Sándor), de a felvilágosultabb és képzettebb jobbágyokból is többen arattak jelentős sikereket a csatamezőkön, például Esze Tamás egészen az ezredesi rangig emelkedett. A sikerekhez persze hozzájárult az is, hogy a Habsburgok a nyugati hadszíntereken voltak lefoglalva a spanyol örökösödési háborúval.
Veszprémi Endre: Rákóczi találkozása Esze Tamással és gyalogos jobbágykatonáival, a talpasokkal, a magyar-lengyel határon

 

A szabadságharc nemzetközi elfogadtatása érdekében Rákóczi kiadott egy latin nyelvű kiáltványt, amelyet kezdő szavai alapján – Recrudescuntvulnerainclytaegentis Hungarae(Ismét fölfakadtak a nemes Magyar Nemzet sebei) – Recrudescunt kiáltványnak is nevezünk. A kiáltványt kancellárja, Ráday Pál fogalmazta meg, ezt Rákóczi széljegyzetekkel módosította, egészítette ki (ez az irat fennmaradt!). A kiáltvány 1703. június 7-i dátummal van ellátva, de ténylegesen csak 1704-ben jelent meg (magyarul is)nyomtatásban.A kiáltványban 21 pontban foglalták össze a magyar nemzetet a Habsburgok által ért sérelmeket (a kiáltvány teljes szövegét ld. a hivatkozott irodalomban), ezek közül több pont is az adózással, a nemzetet alkotó rendeknek és népeknek biztosított privilégiumokkal foglalkozik, így például a következők:

1. Szabad királyválasztásról lemondás 1687-ben

2. Nemesség Aranybullában biztosított ellenállási jogának megvonása 1687-ben

4. A nemesség kirekesztése a döntési folyamatokból

5. Földbirtokok elvétele

8. Kunok és jászok szabadságjogainak megvonása

10. Sóadó megemelése

12. Harmincadok megkétszerezése

13. Forgalmi adózás

14. Porció szedése, accisa

17. Országgyűlés jogainak megvonása

19. Osztrák adók és egyéb törvénykezés

A szabadságharc pénzügyei

Már az első időkben is két jelentős gonddal kellett megküzdenie Rákóczinak: a nemesség maga mellé állításával, illetve a hadviselés finanszírozásával.

A kezdeti katonai sikerek hatására a hajdúk és a nemesség is Rákóczi mellé állt. Az 1703. augusztus 28-án kiadott vetési pátens viszont már a nemesség elégedetlenségét váltotta ki, mert az okirat mentesítette a kuruc seregben harcoló jobbágyokat és azok családtagjait mindenközteher és földesúri szolgáltatás alól. Ennek hatására tömegesen álltak be a seregekbe. Egyre inkább az jelentett problémát, hogy nem maradt elég munkáskéz a földek megművelésére, illetve a hadsereg fenntartásának anyagi háttere hiányzott. A nemesek elégedetlensége miatt alig egy hónap múlva, szeptember 27-én Rákóczi módosította pátenst, annak adózás alóli mentesítése már csak a harcoló jobbágyokra vonatkozott, a családtagokra nem. Ez lehetővé tette a nemesek és a jobbágyok csatlakozását is, miközben mindkét részről elégedetlenséget fogalmaztak meg, amelynek következményeivel az egész szabadságharc alatt küzdenie kellett Rákóczinak.

A pénzügyi problémák még ennél is jelentősebb kihívást jelentettek Rákóczinak. A hadviselés jelentős költségekkel jár (és ezt nem csak Montecuccolitól tudjuk). A finanszírozást Rákóczi – legalábbis a kezdetekben – saját birtokainak jövedelmeiből, külföldi segélyekből, a hadizsákmányokból és önkéntes adományokból fedezte. Adót nem nagyon vethetett ki, hiszen a Breznai kiáltvány és a Recrudescunt kiáltvány szerint is a felkelés egyik legfőbb oka a túlzott adóztatás volt, illetve a csatlakozás fejében a vetési pátens további privilégiumokat biztosított a közteherviselés alól.

A francia segély igen jelentős volt a finanszírozásban. Már az induláshoz is 30 ezer livre (10 ezer tallér) segélyt adott át a varsói követ, 1703. november 15-től XIV. Lajos havi 30 ezer livre-t folyósítottak, 1705. május 18-tól ezt 50 ezer livre-re emelték. ezen kívül Bercsényinek 9 ezer livre, további három tábornoknak 2-2 ezer livre segélyt nyújtottak. A pontos kimutatások fennmaradtak, így tudjuk azt, hogy asegélyek folyósításának beszüntetéséig, 1708 augusztusáig összesen 2 791 750,36 livre (havi átlagban mintegy 46 ezer livre) segélyt folyósítottak a franciák, problémát legfeljebb az okozhatott, hogy az akkori körülmények között a kifizetések rendszeressége, folyamatossága nem volt biztosítható.

A szabadságharc kezdetétől fogva számos intézkedést hozott Rákóczi a finanszírozási problémák megoldására:

– Már 1703 második felében összeíratta a kincstári jövedelmeket.

– A harmincadokat a korábbi szokások szerint szedték, bár ezek összességében nem jelentettek jelentős jövedelmet.

– Lefoglaltatta azoknak a nemeseknek a birtokait, akik nem csatlakoztak hozzá, ezen birtokokat kincstári felügyelet alá helyezte, jövedelmei a kincstárat gyarapították.

– A bányavidékek és pénzverdék már a szabadságharc elején Rákóczi kezébe kerültek, hasonlóan a hegyaljai szőlővidékek. Mindezek jelentős jövedelmet jelentettek.

– 1704 decemberében összeíratták a papi birtokokat is, a dézsmát árendába (haszonbérletbe) vették. A bérleti díjat fele részben ezüst, fele részben a jóval értéktelenebb rézpénzben egyenlítették ki.

– A lévai tanácsülésen (1705. január 3.) az ország gazdasági életének irányítására Gazdasági Tanácsot (ConsiliumOeconomicum) hoznak létre. Ennek a szervezetnek a feladata (egyes kiemelt területek kivételével) az ország összes állami bevételének kezelése. Rákóczi minden egyes tanácsülésen részt vesz, közvetlen hatással van az adók kidolgozására, személyesen ellenőrzi a jövedelmek és vámok elszámolását. Mindez jól mutatja azt, hogy Rákóczi felismerte a gazdasági háttér jelentőségét, és megpróbálta a pénzügyeket kézben tartani.

Rákóczi egyik finanszírozási megoldásként nagy mennyiségű rézpénzt veretett (ezt hangja miatt „kongónak”, illetve felirata (Pro Libertate) okán „libertásnak” nevezték. A katonákat a különböző tisztségviselőket, a belföldi beszerzéseket rézpénzzel fizették ki. A rézpénzt viszont egyre nehezebben fogadták el, illetve még kényszerintézkedések hatására is csak a névérték töredékeként fogadták el csereértékként (a pénzrontásnak ez a típusa IV. Béla óta ismeretlen volt Magyarországon, a pénzkibocsátásról részletesebben a következő részben írunk).

A szabadságharc néhány eseménye 1705. év végéig

Rákóczit 1704. július 6-án erdélyi fejedelemmé választották (ennek legitimitása a Diploma Leopoldinum alapján megkérdőjelezhető volt, lásd erre vonatkozóan a Rákóczi szabadságharc előzményeiről szóló írásunkat).

A spanyol örökösödési háborúban aHabsburg-csapatok 1704. augusztus 13-án a höchstädti csatában legyőzték franciákés bajorok egyesített seregeit. Ezzel Rákóczi is nehéz helyzetbe került, mert a francia pénzügyi támogatás csökkenése, a bajor katonai támogatás elmaradása, illetve a Habsburg haderők Magyarországra vezénylése lett a következmény. Némi haladékot jelentett Rákóczinak az, hogy 1705. május 5-én meghalt I. Lipót, utóda I. József lett, aki hajlandó volt tárgyalásokba bocsátkozni Rákóczival.

A béketárgyalásokra az 1705. szeptember 20-ára összehívott szécsényi országgyűlésen hatalmazták fel Rákóczit. Ugyanezen az országgyűlésen (több más intézkedés mellett) Rákóczit vezérlő fejedelemmé választották, választottak melléje egy 25 tagú Szenátust és főkancellárt, illetve elrendelték, hogy a már fegyvert fogott katonák a háború végéig kötelesek szolgálni.

Kuruc-labanc csatajelenet

A szécsényi országgyűlésen döntöttek a különböző testületi tagok fizetéséről is. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy Rákóczi igen fényes udvartartást vitt, a tiszti kar jelentős jövedelmeket húzott, mindez megterhelte a kincstárat (erről nagyon részletes kimutatásokat tartalmaz Takács János könyve).

Az 1705. október 27-én, Nagyszombatban megkezdődött béketárgyalások nem hoztak eredményt, mivel Bercsényi továbbra is ragaszkodott az Aranybulla ellenállási záradékának a visszaállításához, illetve Rákóczi nem volt hajlandó lemondani az erdélyi fejedelmi címéről.

Az 1705-ös év vége már kedvezőtlenül alakult. A zsibói csatavesztéssel Rákóczi elvesztette Erdélyt, az 1705/1706 fordulóján tartott segesvári országgyűlésen az udvarhű rendek ki is mondták trónfosztását. Kedvezőnek volt ugyanakkor tekinthető, hogy Vak Bottyán hadai meghódították a Dunántúlt.

Szabályzattár több mint 30 elérhető szabályzattal Teljesítse az előírásokat, és szervezze meg cége hatékony működését! A tartalomból: szervezeti és működési szabályzat, számviteli politika, pénzkezelési szabályzat, transzferár-nyilvántartás minta, cafeteria szabályzat, munkavédelmi szabályzat, kollektív szerződés stb. Bővebb információ és előrendelés »

Irodalom:

Asztalos Miklós: II. Rákóczi Ferencés kora (Dante Könyvkiadó, 1934, Budapest)

Corpus JurisHungarici (KJK-KERSZÖV Kft., 2000, Budapest)

Falcsik Mária – Száray Miklós: Mikor, hol, hogyan és miért történt Magyarországon? (Reader’s Digest Kiadó Kft., 2001, Budapest, 128-133.p.)

Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc (Gondolat, 1976, Budapest)

Köpeczi Béla – R. Várkonyi Ágnes (szerkesztők): Rákóczi tükör – Naplók, jelentések, emlékiratok a szabadságharcról (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973, Budapest)

Magyarország története – 1686-1790 (Akadémiai Kiadó, 1989, Budapest, 89-98.p., 173-210.p.)

Rákóczi Kiáltványa (LiliumAurum, 2004, Dunaszerdahely)http://mek.oszk.hu/02700/02786/02786.pdf

II. Rákóczi Ferenczfejedelememlékirataia magyar háborúrul , 1703-tól végéig (1711) (Ráth Mór, 1872, Pest)

Szomolányi Gábor: Adópolitika és pénzügypolitika a Rákóczi szabadságharc idején (Numizmatika és társtudományok III., 1999, 323-329.p.) http://mek.oszk.hu/09800/09874/html/Szomola.html

Takács János: Közteherviselés II. Rákóczi Ferenc korában (Pannónia Könyvnyomda, 1941, Zalaegerszeg)

---