Különadót kaphat jövőre a dohányipar


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rendkívüli egészségügyi hozzájárulást fizettetne 2015-ben a dohányipari vállalkozásokkal a Fidesz.


Szatmáry Kristóf, a kormánypárt országgyűlési képviselője a parlamentnek csütörtökön benyújtott törvényjavaslata indoklásában azt írta: az egyszeri teher döntően a magyarországi dohánygyártókat és azokat a bejegyzett kereskedőket sújtaná, amelyek Magyarországon dohányterméket hoznak kereskedelmi forgalomba, azaz „szabadforgalomba bocsátanak”. A már szabadforgalomba került termékek nagykereskedői és a dohánytermék-kiskereskedők nem esnének a törvény hatálya alá.

A hozzájárulás alapja a kötelezett 2014-es adóévben elért nettó árbevétele lenne. Az előterjesztés sávosan határozza meg a fizetendő hozzájárulás mértékét: az adóalap 30 milliárd forintot meg nem haladó része után 0,2 százalék – de legalább 30 millió forint -, az adóalap 30 és 60 milliárd forint közötti része után 2,5 százalék, az adóalap 60 milliárd forint feletti része után pedig 4,5 százalék.

A befolyó pénzt kizárólag az államháztartás egészségügyi alrendszereinek finanszírozására fordíthatnák.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.