Adózási irányokat is szabott 60 éve az EU

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Március 25-én születésnapot tartottak Rómában. A 60.-at! Az ünnepség résztvevői Európa vezetői voltak, és a Capitoliumi Múzeumnak abban a csodálatos termében ünnepeltek, ahol hatvan évvel ezelőtt Franciaország, Németország, Olaszország és a BeNeLux államok vezetői aláírták a Római Szerződést. Az évfordulóról a magunk módján emlékezünk meg, felidézzük, hogy az adózással kapcsolatban milyen döntéseket tartalmazott annak idején a Szerződés.

A Közösség feladata, hogy közös piac létrehozásával, valamint a tagállamok gazdaságpolitikáinak fokozatos közelítésével a Közösség egész területén előmozdítsa a gazdasági tevékenységek harmonikus fejlődését, a folyamatos és kiegyensúlyozott gazdasági növekedést, a nagyobb stabilitást és az életszínvonal gyorsabb emelkedését, valamint a tagállamai közötti kapcsolatok szorosabbá tételét.

(A Római Szerződés 2. cikke)

Ez a 60 év óriási előrelépést hozott Európa történelmében. Az évszázadokon át egymással véres harcokat folytató országok többször próbálkoztak már korábban is politikai, katonai, gazdasági szövetségi rendszereket kiépíteni (érdemes megemlíteni a Német-római Császárságot, a Szent Szövetséget vagy az Osztrák-Magyar Monarchiát), ezek azonban ma már csak a történelemkönyvek szereplői.

Az Európai Unió (EU) létrejötte, jogállása

A nyugat-európai országok (is) a II. világháborút követően továbbra is tartottak Németország megerősödésétől, ezért létrehozták – Németországgal közösen – az Európai Szén- és Acélközösséget (ESZAK). A konkrét gazdasági területen működő szövetség igen eredményesen működött, így az ötvenes évek közepén elérkezettnek látta az alapító hat ország a szövetség magasabb szintre emelését. Természetesen hosszas tárgyalások előzték meg az újabb dokumentum aláírását (az egyeztetésekben egy ideig a britek is részt vettek, majd kiugrottak belőle), végül az ESZAK tagországai 1957. március 25-én egy laza gazdasági szövetséget kötöttek. Ez volt a bevezetőben említett Római Szerződés, illetve az ezzel létrehozott Európai Gazdasági Közösség (Közösség; az Európai Unió nevet csak 1993-ban vette föl a szervezet). (Valójában több szerződés aláírására került sor, így a többes szám lenne indokolt, de írásunkban csak a Közösség létrehozásáról szóló szerződésről szólunk.) A szövetséget azzal a reménnyel hozták létre, hogy majd további országok is csatlakoznak, illetve a laza gazdasági szövetség egy folyamatosan bővülő integrációs folyamatnak csak az első lépése.

Aláírási ceremónia 1957. március 25-én

 

És így lett! Jelenleg 28 ország az EU tagja (az angolokról majd később), van saját pénzneme, központi bankja, bírósága, statisztikai hivatala, parlamentje (hogy csak néhányat soroljunk fel a legfontosabbakból), sőt ősszel már saját határőrséget (migrációs problémák!) is létre fognak hozni. Az EU döntéshozatali mechanizmusa folyamatosan változott az elmúlt évtizedekben, minden hibája, esetlensége, sőt lassúsága mellett is működőképes tudott maradni. További országok jelezték belépési szándékukat, bár olyan is volt, aki közben elállt a csatlakozási szándékától.

Fontos viszont leszögezni, hogy az EU nem egy nemzetek feletti szervezet. Nincsen katonasága, rendőrsége, adóhatósága, a közös döntéseket kikényszerítő végrehajtó szervezete. Az elfogadott szabályok mellett a nemzetek szuverenitása megmarad, csak azokban kell az önállóságot feladni, amelyeket a csatlakozáskor vállaltak, illetve a későbbi döntéshozatali eljárásokban közösen elfogadtak. A leglényegesebb kérdésekben a tagországok első számú vezetőinek egyhangú (konszenzusos) döntésére van szükség.

Az EU-ba való belépés önkéntes, viszont a belépett országoknak vállalniuk kell, hogy saját jogukat közelítik (harmonizálják) az EU által megfogalmazott jogrendszerhez és elvekhez, elfogadják az EU bírósági döntéseit (Luxembourgi Bíróság), kötelezettséget vállalnak arra, hogy a közös valutarendszerhez való csatlakozást vállalják, és ennek érdekében megteremtik az ehhez szükséges feltételeket is (Maastrichti kritériumok), gazdasági teljesítményükkel arányos tagdíjat fizetnek. Mindezért „cserébe” a tagországok egy olyan gazdasági térség részeseivé válnak, amely a világgazdaság jelentős szereplőivel összemérhető (USA, Távol-Kelet stb.) szerepet játszik. A vámunió és a négy szabadság elve (a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása) az uniós országoknak, gazdasági szervezeteknek és személyeknek olyan mozgásteret biztosít, amilyen soha korábban nem volt.

Születésnapi ünnepség 2017. március 25-én

 

Az EU támogatásrendszere esélyt biztosít a gazdaságilag elmaradottabb országoknak a felzárkózásra. A támogatások „jó” felhasználása viszont nagyobbrészt nemzeti kompetencia és felelősség. Voltak sikeresen felzárkózó országok, és vannak olyanok is, amelyek a támogatások rossz, felelőtlen vagy korrupt felhasználása miatt nem tudtak (egyelőre) a felzárkózás útjára lépni.

Az Európa Tanácsról és az OECD-ről

Szólni kell két másik szervezetről is, mert ezekkel gyakran összetévesztik az EU-t és annak intézményeit. Ez pedig az 1949-ben létrejött Európa Tanács (ET). Ez a szervezet a jogállamiság elvét hirdeti, ennek alapján elkötelezett a szabadság és az alapvető emberi jogok mellett. A szervezet székhelye Strasbourgban van, intézménye az Emberi Jogok Európai Bírósága, amely az emberi jogok legfőbb európai bírói fóruma. Az Európa Tanácsnak 48 tagállama van, tulajdonképpen minden olyan állam tagja, amelynek Európa földrajzi határain belül van területe, kivéve Belorussziát és Kazahsztánt (például Oroszország, Törökország, Grúzia és Azerbajdzsán is tagállam).

Az Európa Tanácsot könnyű összekeverni az Európai Tanáccsal, amely az Európai Unió állam, illetve kormányfőit, valamint az Európai Bizottság elnökét tömörítő uniós intézmény. Hogy tovább bonyolítsuk, ugyancsak összetéveszthető az Európai Unió Tanácsával, amely az Európai Parlamenttel közösen alkotja az Európai Unió törvényhozó szervét. Az Európai Unió Tanácsa minden tagállam kormányának a szakminisztereit tartalmazza, éppen ezért Miniszterek Tanácsának is szokás nevezni.

Még az Európa Tanácsnál is régebben, 1948-ban alakult az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC). Az OEEC a Marshall terv megvalósításának céljából jött létre, később számos európai és Európán kívüli állam csatlakozott hozzá, ezért OECD-re változtatták az elnevezését. Jelenleg 35 fejlett gazdasággal rendelkező ország a tagja, Magyarország 1996-ban csatlakozott a szervezethez. Az OECD-nek komoly „adóügyi” jelentősége is van, de az utóbbi időben a Magyarországra nézve lesújtó PISA-jelentéséről hallhattunk a legtöbbet.

A brit világbirodalom hanyatlása

Az Európai Uniót sokan támadják manapság, sőt az angolok népszavazással döntöttek a kilépésükről (brexit). Március 29-én az angolok át is adták Brüsszelben a kilépés megindításáról szóló levelet.

Az angol gloire a XVII-XVIII. századokban volt a csúcson. Az első nagy csapást az amerikai függetlenségi háború jelentette, de ezt még sikerült kihevernie, nem kis részben a gyarmatbirodalom más irányú terjeszkedésével, a napóleoni háborúk végül is stabilizálták a britek világhatalmi helyzetét. Fél évszázaddal később, a XIX. század második felében az olasz és a német egyesítés jelentett újabb fenyegetettséget, majd az I. világháború eseményei tépázták meg a britek önbecsülését.

A II. világháború végleg megfosztotta a briteket a világhatalmi pozíciójuktól, első sorban azért, mert az Egyesült Államok háborúba lépésével, és a szövetséges hatalmak győzelmével két új világhatalom, az USA és a Szovjetunió „osztozkodott” ezen a poszton, illetve a gyarmatbirodalom széthullásával a brit hegemónia is hanyatlott.

A briteknek lett volna esélyül a II. világháborút követően Európa vezető hatalmává válni, de az évezrede „játszott kint is vagyok, bent is vagyok” taktika visszaütött rájuk, a kezdeményezést Franciaország vette át, majd egyre inkább Németország vált a kontinens legmeghatározóbb hatalmává.

A brexit tovább rombolta Nagy-Britannia megbecsültségét, tartani kell attól, hogy Skócia és Észak-Írország függetlenedési törekvései felerősödnek (Wales szerepe egyelőre kérdéses ezekben), nem kis részben azért, mert számukra vonzóbb perspektívát jelenthet az EU-tagság, mint a Brit Birodalom tagállamaként való működés.

A Római Szerződés adóügyi rendelkezéseiről általában

A Római Szerződés a közös teherviseléssel kapcsolatban három nagy területen tartalmaz rendelkezéseket:

– a tagállamok közötti vámok eltörlése és a közös vámtarifa létrehozása,

– a tagállamokban alkalmazott közvetett adók, és azok harmonizálása,

– a Közösség és intézményei, valamint tisztségviselői és alkalmazottai

vonatkozásában.

Nem tartalmaz az eredeti Római Szerződés szabályokat a tagállamok személyi jövedelemadózására, a társaságok eredménye utáni adózásra, a bérek utáni járulékfizetésre (nyugdíj, egészségbiztosítás, balesetbiztosítás, munkanélküliség stb.), illetve a vagyon adóztatására vonatkozóan. Ugyanakkor a Római Szerződésből és a később keletkezett joganyagokból ezekre is lehet következtetéseket levonni. Az egyenlő elbánás elvének és a (fentebb már idézett) négy szabadság elvének vannak olyan folyományai, amelyeket minden tagállamnak figyelembe kell venni, illetve be kell tartani. Ezek a következtetések leggyakrabban határozatokban, EU bírósági ítéletekben, ajánlásokban jelennek meg. Az EU-nak a mai napig nincs saját adóhatósága, nincs adórendszere (a tisztségviselők és alkalmazottak adózására még kitérünk). Felvetették már, hogy szükséges lenne közösségi szintű adó bevezetésére (Tobin-adó), de a felvetésen túl egyelőre nem jutottak az elképzelések.

A tagállamok közötti vámok eltörlése és a közös vámtarifa létrehozása

A Közösség, mint szóltunk róla, laza gazdasági kapcsolatok létrehozását jelentette kezdetekben, de már ekkor is megcélozták a tagállamok közötti vámok leépítését, illetve a teljes Közösség harmadik államokkal, személyekkel kapcsolatos egységes vámtarifa-rendszerét.

MÁSODIK RÉSZ A közösség alapjai – I. CÍM Az áruk szabad mozgása – 1. fejezet Vámunió – 1. szakasz A tagállamok közötti vámok eltörlése – 9. cikk (1) bekezdés A Közösség vámunión alapul, amely a teljes árukereskedelemre kiterjed, és magában foglalja a behozatali és kiviteli vámok, valamint az azokkal azonos hatású díjak tilalmát a tagállamok között, továbbá közös vámtarifa bevezetését harmadik országokkal fenntartott kapcsolataikban.

Nem volt ez előzmény nélküli a történelemben. Ha visszaemlékezünk rá, már Mária Terézia közös vámtarifarendszert dolgoztatott ki 1754-ben a teljes birodalmára, igaz az egyes országok, tartományok között is léteztek vámok (ezért is nevezték ezt kettős vámrendszernek). A belső vámok megszüntetésére 1850-ben került sor.

A Közösség tagállamai kötelezettséget vállaltak arra, hogy a leépítik a tagállamok közötti vámokat, újakat nem vezetnek be (a korábbiakat még ideiglenesen sem emelik fel), és ilyen hatású közterheket más elnevezéssel sem vezetnek be.

A vámok leépítésére vonatkozóan a Római Szerződés részletes ütemtervet tartalmazott (14-17. cikkek), és hat évben határozta meg ennek a tervnek a megvalósulását.

Cavalier d’Arpino (Giuseppe Cesari 1568-1640) – A Horatiusok és a Curiatiusok csatája –1612-1613 – freskó

 

A vámrendszer átalakítása, a belső vámok leépítése – köszönhetően a tagállamok valódi elkötelezettségének – az eredeti terveknél is gyorsabban megvalósult.

A Közösség kifelé nem kívánta a vámokat megszüntetni, helyette egységes tarifarendszer kialakítását irányozta elő:

2. szakasz Közös vámtarifa kialakítása – 18. cikk A tagállamok kinyilvánítják készségüket arra, hogy hozzájáruljanak a nemzetközi kereskedelem fejlődéséhez és a kereskedelem akadályainak enyhítéséhez azzal, hogy a viszonosság és a kölcsönös előnyök elve alapján olyan megállapodásokat kötnek, amelyek célja a vámtételeknek egy vámunió létrehozásával elérhető általános szintnél alacsonyabb szintre történő csökkentése.

Indulásként a hat alapító ország négy vámterülete (a Benelux államok már ekkor is egy vámterületet képeztek) vámtételeinek számtani átlagát vették alapul, de ezt további szabályokkal egészítették ki (19-28. cikkek, ezek részletezésétől eltekintünk).

A Római Szerződés 29. cikke igen előremutatóan határozta meg a vámtarifarendszer és a vámeljárás céljait:

Az e szakaszban rábízott feladatok végrehajtása során a Bizottság a következőket tartja szem előtt: a) a tagállamok és harmadik országok közötti kereskedelem előmozdításának szükségessége; b) a Közösségen belüli verseny feltételeinek fejlesztése olyan mértékben, amely a vállalkozások versenyképességének javulásához vezet; c) a Közösség nyersanyag- és félkésztermék-ellátásával kapcsolatos követelmények; ebben a vonatkozásban a Bizottság ügyel arra, hogy elkerülje a tagállamok közötti verseny feltételeinek torzulását a késztermékek esetében; d) a tagállamok gazdaságaiban bekövetkező komoly zavarok elkerülésének, valamint a Közösségen belüli ésszerű termelésfejlesztés és fogyasztásbővítés biztosításának szükségessége.

A vámunió és az egységes tarifarendszer ma is az EU működésének egyik alapja.

A tagállamokban alkalmazott közvetett adók, és azok harmonizálása

Sokkal nehezebb kérdésnek bizonyult a közvetett adók harmonizálása. Az erre vonatkozó alaprendelkezéseket a Római Szerződés 95-99. cikkei határozták meg, ezekből a 95. cikket idézzük be teljes terjedelmében:

A tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vetnek ki más tagállamok termékeire a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül vagy közvetve kivetett adónál magasabb belső adót. A tagállamok továbbá nem vetnek ki más tagállamok termékeire olyan természetű belső adót, amely más termékek közvetett védelmét szolgálhatja. A tagállamok legkésőbb a második szakasz kezdetéig hatályon kívül helyezik vagy módosítják az e szerződés hatálybalépésekor meglévő és a fenti szabályokkal ellentétes rendelkezéseket.

A Közösség létrejöttekor a tagállamokban eltérő rendszerű közvetett adók működtek. A harmonizálási folyamat eredményeként mára a forgalmi adózás, a jövedéki adózás és a regisztrációs adók területén igen nagyfokú harmonizáltság jött létre. Ezek az adók ugyan nemzeti szabályozás alá tartoznak, de e kiadott közösségi irányelvek alapján a működési rendszerük az egyes tagállamokban lényegében azonos, az adómértékeket viszont a tagállamok – bizonyos keretek között – szabadon állapíthatják meg.

A ma hatályos legismertebb ilyen irányelv az EU közös hozzáadottértékadó-rendszeréről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv, amely a forgalmi adózás keretrendszerét szabja meg. Ennek alapján (például) minden tagállamban működtetni kell egy ilyen rendszert, legfeljebb három áfa-kulcsot lehet bevezetni, az általános kulcs nem lehet 15%-nál kisebb (Magyarországon ez jelenleg 27 %), legfeljebb két kedvezményes kulcs alkalmazható, a kisebbik nem lehet alacsonyabb 5%-nál (nálunk ez 5%, a magasabb kedvezményes kulcs 18%), illetve a normál kulcsnál magasabb kulcs nem alkalmazható.

A közös áfa-rendszert számos bírálat érte az elmúlt évtizedekben (sokszor bizony jogosan), de el kell ismerni, hogy minden hátránya ellenére ez egy közgazdaságilag tiszta rendszer.

A kritikák alapvetően két területen jelennek meg:

– Jelentősek a visszaélések a rendszerben. A feketegazdaság működése ugyanakkor nem csak az adórendszer hibája, a gazdasági visszaélések más adózási filozófia mellett is megjelennének, ez alapvetően a gazdasági szereplők jogállamisághoz való hozzáállásának a kérdése. Jól mutatja ezt az a tény is, hogy az egyes EU tagországok között nagyságrendi eltérések vannak a visszaélések területén.

– A célország helyett a forrásország elvének alkalmazása. Jelenleg a forgalmi adó alapvetően annak az országnak a költségvetését gazdagítja, ahol a terméket elfogyasztják, a szolgáltatást igénybe veszik. Mivel az EU-ban a termelés egyre inkább a kevésbé fejlett tagállamokba tevődik át, sőt már a szolgáltatásoknál is megfigyelhető ez a tendencia, a fejlettebb országok viszont többet fogyasztanak (magasabb az életszínvonaluk), ezért ez a megosztás a elmaradottabb országokat hátrányosabb helyzetbe hozza. A felvetés jogosnak tekinthető, bár eléggé kétséges, hogy az EU legfejlettebb országainak a vezetői képesek lennének ennek megváltoztatása érdekében szavazni.

A tagországok adórendszereire (az egyenlő elbánás elve mellett) további kötelezettséget írt elő a Római Szerződés 106. cikke. Ennek 2. és 3. bekezdésének első mondata különösen fontos:

(2) Amennyiben az áruk, szolgáltatások és a tőke mozgásának csupán az ezekhez kapcsolódó fizetésekre vonatkozó korlátozások szabnak határt, ezeket a korlátozásokat — a mennyiségi korlátozásokra, a szolgáltatások liberalizációjára és a szabad tőkemozgásra vonatkozó fejezetek rendelkezéseinek megfelelő alkalmazásával — fokozatosan el kell törölni. (3) A tagállamok vállalják, hogy egymás között nem vezetnek be semmilyen új korlátozást az e szerződés III. mellékletében felsorolt láthatatlan műveletekhez kapcsolódó átutalásokra vonatkozóan.

Tehát a rendelkezés hangsúlyozza, hogy a szabadságelvek érvényesülését nem szabad adóeszközökkel megsérteni, korlátozni. A (3) bekezdés első mondatában arra vállalnak kötelezettséget a tagállamok, hogy más nem vezetnek be versenytorzító szabályokat, így például vámokat és vámilletékeket, adókat, bírósági költségeket, szabadalom- és védjegybejegyzési díjakat.

Az EU és tagországai – 2017

 

A Közösség és intézményei, valamint tisztségviselői és alkalmazottai

A Római Szerződéshez csatolt I.15 Jegyzőkönyv szól az Európai Gazdasági Közösség kiváltságairól és mentességeiről, ennek I fejezete a közösség vagyonának, ingatlanainak, követeléseinek és ügyleteinek adómentességéről, V. fejezete a Közösség tisztviselőinek és egyéb alkalmazottainak adómentességéről.

Ezek az adómentességek 1957-ben logikusnak tűntek, és azóta sem változtak meg. Ugyanakkor az azóta bekövetkezett jelentős változások miatt (például az EU ma már jogi személyiséggel rendelkező szervezet) ezeket megkérdőjelezhetővé teszik.

A tisztségviselők és alkalmazottak ugyan fizetnek jövedelemadót (ennek mértéke jelenleg 8 és 45% között mozog, illetve jövedelmüket szolidaritási adó (fizetési fokozattól függően 6 vagy 7%) is terheli, de ezen kötelezettségek az EU, mint szervezet kasszájába folynak be.

A tisztviselők egyébként igen jól keresnek. A havi alapilletményük alsó határa 2 700 euró (~ 800 ezer Ft) körül van, a felső határ 17 000 euró (5 millió Ft) körül (a fizetési besorolásokat EU-jogszabályok rögzítik), és ezt számos pótlékkal, egyéb juttatással egészítik ki. A juttatás- és kedvezményrendszer bizonyos mértékben a házastársakra is vonatkozik, illetve az EU intézményeiben alkalmazottakra is. Elgondolkodtató, hogy a nemzeti adórendszerekben ezek a juttatások teljes mértékben mentesülnek a közteherviselés alól.

Cavalier d’Arpino (Giuseppe Cesari 1568-1640) – Veii és Fidenae lakosai közötti csata – 1598-1601 – freskó

 

Irodalom:

Az Európai Unió tisztviselőinek személyzeti szabályzata

Magyarország csatlakozása és csatlakozási szerződései (Magyar Közlöny 2004. évi 60. szám, I-IV. kötetek, 2004. április 30., 4287 közlönyoldal!)

Márton Balázs – Kugyela Tamás: Mit ünnepel ma az Európai Unió Rómában?

Római Szerződések

A két freskó által ábrázolt történetekre vonatkozóan lásd a következőket:

– A Horatiusok és a Curiatiusok csatája

– Veii és Fidenae lakosai közötti csata

 

---