Könnyebben jutnak hitelhez a speciálisan adózók
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
Kapcsolódó termékek: Adózási kiadványok, Adó Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Több szakember is alkotmányellenesnek tartja azt a jogszabályt, amivel az átmeneti kormány lényegében megadóztatja a családi pótlékot – írja a Magyar Nemzet.
Két hónap alatt két alkotmánybírósági beadványt is megszövegeztek a hozzáértők. Ezzel a szakma már ítéletet mondott, most a bírák következnek – jegyzi meg a lap.
Korábban a Világgazdaságnak nyilatkozó szakemberek is elismerték, a rendelkezés minden bizonnyal az Alkotmánybíróság elé kerül, és jó esély van a passzus hatályon kívül helyezésére is.
A járandóság után adót nem kell fizetni ugyan, ám az így kapott összegek beleszámítanak az szja alapjába. Az adózó jövedelmének nagyobb része esik a magasabb, 36 százalékos adókulcs alá – feltéve, ha eléri a 18 százalékos sáv felső határát, ez az idén 1,7 millióról 1,9 millió forintos éves bruttó jövedelemre változik.
Forrás: Világgazdaság Online
A kormány döntése alapján könnyebben juthatnak államilag támogatott, elsősorban lakáscélú hitelhez a speciális adózási formát választók és a mezőgazdasági őstermelők – jelentette be a kormányszóvivő.
A nyári adócsomag egyik legfontosabb változása, hogy 2024. augusztus 1-jétől megduplázódnak a mulasztási bírságtételek. A szigorodás egyrészt az általános bírságszabályt érinti (ideértve az online számla és transzferár adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó bírságtételt), másrészt egyes kiemelt mulasztásokra (alkalmazotti bejelentés; számla – nyugtakibocsátás, iratmegőrzési kötelezettség elmulasztása, nem megfelelő teljesítése) vonatkozik – olvasható a VGD Hungary hírlevelében.
Nigéria Afrika legnépesebb országa, több mint 250 etnikai népcsoporttal; hivatalos nyelve az angol. A legtöbben a mezőgazdaságból élnek, a gazdaság motorja a kőolaj-kitermelés. A kormány az elmúlt időszakban a közvetett adóztatásra fókuszált, így az áfa kulcsa 5%-ról 7,5%-ra nőtt. Következnek az érdekes részletek.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!