Áfa kérdések – teljesítési időpont, autóeladás evás időszak alatt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új áfatörvénnyel kapcsolatos problémákra keressük a megoldást az Adó-Kérdések és Válaszok szaklap 2008/10. számában megjelent jogesetek kapcsán. Úgy tűnik még mindig kérdéses a határozott idejű elszámolások teljesítési határideje, emellett választ adunk arra is, hogy az evás időszak előtt vásárolt személygépkocsi értékesítésekor vajon fel kell tüntetni az áfát.

Egy őrző-védő cég számláz a megrendelő részére. Minden hónap végén állítja ki a számlát, a szerződés is így szól. A kérdező úgy véli, határozott idejű elszámolásról van szó ebben az esetben, így a teljesítési határidő megegyezik a fizetési határidővel. Az őrző-védő cég ellenben nem így gondolja. Kérdésként merült fel, hogy meddig tart a számla befogadójának a felelőssége? Kérte ugyanis, írják le, milyen megfontolásból készítik el helytelenül a számlát, ezzel a feljegyzéssel ugyanis a megrendelő felelőssége kizárható lenne.

A szakember válasza értelében az őrző-védő szolgáltatás valóban határozott idejű elszámoláson alapszik, ezért a kérdező álláspontja helyes. A teljesítési időpont a számla fizetési határidejével (a számla esedékességével) egyezik meg. A számla befogadásáért azonban a megrendelő felel, így amennyiben a számla hibás, köteles javítás céljából visszaküldeni a kiállítónak. Ha a számla kiállítója a fenti álláspontot mégsem fogadja el, úgy fel kell hívni a figyelmét arra, hogy kérjen állásfoglalást az APEH ügyfélszolgálatától. Mindaddig, amíg a számlát nem állítják ki helyesen, a megrendelő nem fogadhatja be.

A második kérdés, hogy az evás időszak előtt vásárolt cégautó evás időszak alatti értékesítése milyen áfakötelezetséggel jár? Az áfát a 200-es vásárláskor nem igényelte vissza a cég. 2003-ban áttért az evára. A személygépkocsit 2008-ban értékesíteni szeretné. Kell-e áfát feltüntetni a kibocsátott számlában? Ha igen, akkor ezt az áfát be kell-e fizetnie?

Ebben az esteben a nem evás adóalany az áfa-törvény 135. § előírásai – a tárgyi eszközökre vonatkozó különös szabályok – szerint sem élhet az adólevonási jogával, mivel a 60 hónap letelt, az evás adóalany az eva-törvény 16. §-ban foglaltak alapján adólevonási jogot nem gyakorolhat. Tehát mindkettő esetben az értékesítést megelőzően a termékhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó nem levonható, ezért mentes az adó alól a termék értékesítése az áfa-törvény 87. §-a alapján.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Illegális cigarettagyárat számoltak fel a vámnyomozók

Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói – közölte a szervezet közleményben.