Agrárminiszter: csökkenti a kormány az őstermelők és a családi gazdaságok terheit


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kedvező adózási feltételeket és csökkenő adminisztrációs terheket biztosít a kormány az új családi gazdaságokról szóló törvényben a gazdálkodóknak – mondta csütörtökön Dunaharasztiban Nagy István agrárminiszter.

Nagy István a dunaharaszti Ficsor Tehenészetben tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az új szabályozás szerint három működési forma közül választhatnak a termelők. Maradhatnak őstermelők, alkothatnak őstermelők családi gazdaságát, vagy családi mezőgazdasági társaságot.
Az új szabályozással a kormány egyszerűsíteni kívánja a mezőgazdasági termelők adózási környezetét és növelni a jelenlegi adómentességi értékhatárokat – fűzte hozzá az agrárminiszter.

A mezőgazdasági tárca vezetője ismertette, hogy a kisebb őstermelők számára évi 600 ezer forintról, a mindenkori minimálbér felére, közel egymillió forintra emelkedik az a bevételi határ, amelyhez még adóbevallást sem kell készíteni. Hozzátette, hogy adómentessé válik az átalányadózó őstermelő éves minimálbér ötszörösét meg nem haladó bevétele is, ami csaknem 10 millió forint. Az átalányadózás választhatóságának felső határa 8 millió forintról a minimálbér tízszeresére, közel 20 millió forintra növekszik – tette hozzá a miniszter.

Nagy István beszélt arról, hogy az őstermelők családi gazdasága keretében tevékenykedő őstermelők adózása a jelenlegi családi gazdaság tagjaihoz hasonlóan történik, tehát az őstermelőknek nyújtott adókedvezmény többszöröződik. Hozzátette, hogy az adómentességet biztosító átalányadózás csak abban az esetben választható, ha a közösen elért bevétel nem haladja meg a mindenkori minimálbér negyvenszeresét, a megközelítőleg 80 millió forintot.

Az agrárminiszter elmondta, hogy a családi mezőgazdasági társaságoknál kizárólagos előny, hogy tagjaik számára a termőföld-adásvételeknél és haszonbérleteknél kedvező elővásárlási, illetve előhaszonbérleti lehetőség biztosított.
Nagy István kitért arra, hogy Magyarországon 290 ezer őstermelőt és 24 ezer családi gazdaságot, 83 ezer taggal érintenek a most életbe lépő változások.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. október 8.

Nagyot nő az adómentesség értékhatára az őstermelőknél 2021-től

Átalakul a családi gazdaságok jogi háttere, így 290 ezer őstermelőnek és 83 ezer családi gazdaságban dolgozó embernek csökkennek az adminisztrációs terhei, a cél a családi gazdaságok erősítése és a generációváltás támogatása – mondta az agrárminiszter csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. január 28.

A NAV mindenkinek készít adóbevallás-tervezetet

A NAV mindenkinek elkészíti az szja-bevallás tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.