Álrevizorokra figyelmeztet a NAV


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az utóbbi napokban több sajtóorgánum is foglalkozott furcsa ellenőrzésekkel és bírságokkal, amelyeket egyes vállalkozók a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak tulajdonítanak. A leírtak alapján egyértelmű, hogy ezekhez semmi közük a NAV munkatársainak, az állítólag megtörtént esetek egyetlen részletükben sem azonosíthatóak az adóhivatal revizorainak jogszabályban meghatározott ellenőrzései gyakorlatával.


A NAV hatáskörébe tartozó ellenőrzések tartalmi és formai követelményeit szigorú jogszabályok határozzák meg. Ezek alapján a próbavásárlásokat, operatív helyszíni ellenőrzéseket legalább két adóellenőr végzi, akik személyazonosságukat kötelesek névre szóló, arcképes, hologrammal ellátott szolgálati igazolvánnyal igazolni, ellenőrzési jogosultságukat pedig a nevükre kiállított megbízólevéllel alátámasztani.

Az ellenőrzésről a helyszínen jegyzőkönyv készül, melyet az adózó, illetve jelen lévő képviselője, valamint az eljáró revizorok aláírnak. A jegyzőkönyvben foglaltakra az adózó észrevételt tehet. Ha az ellenőrök mulasztást állapítanak meg, annak tényéről és szankciójáról a NAV határozatot hoz, amelynek jogerőre emelkedése után 15 napon belül esedékes a bírság megfizetése. Tehát a revizor az adózótól a helyszínen alapvetően nem kérhet, és nem vehet át pénzt, csak speciális esetben.

Speciális esetnek számít olyan külföldi árusok ellenőrzése, akik Magyarországon adóköteles tevékenységet folytatnak adószám nélkül, és erre fényt derít a helyszíni revízió. Az adóellenőr ilyen esetben megállapításairól jegyzőkönyvet vesz fel, és egyben határozatot is hoz, melyet szóban kihirdet.

A határozatban lehetőség van a mulasztási bírság biztosítékaként az árukészletet lefoglalni. A megbírságolt személyt ebben az esetben is megilleti a jogorvoslat lehetősége, azonban a határozat fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. Ha a megbírságolt külföldi személy hajlandó a helyszínen kifizetni a mulasztási bírság összegét azért, hogy áruinak lefoglalását a NAV megbízásából eljáró ellenőr feloldja, akkor az átvett összegről szabályszerű nyugtát kell kiállítania a revizornak.

Egyéb esetekben a helyszíni ellenőrzéskor a revizor pénzt nem vehet át az ellenőrzött adózóktól.

A NAV az adózóknak azt javasolja, hogy minden ellenőrzés során győződjenek meg az ellenőrzést végzők személyazonosságáról és az ellenőrzésre feljogosító megbízólevél meglétéről. Tartsák szem előtt azt is, hogy a helyszíni vizsgálatról minden esetben jegyzőkönyvnek kell készülnie, amit a hatóság és az adózó képviseletében jelenlévőknek alá kell írniuk.

Gyanúra adhat okot, ha ezek közül bármelyik elmarad, vagy a dokumentumok hitelessége megkérdőjelezhető. Ilyenkor ajánlatos rendőrt hívni, aki tisztázhatja a helyzetet.


Kapcsolódó cikkek