Áremelkedést hozhatnak a Fidesz adótervei


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Közvetlenül, illetve az üzemenyagdrágulás révén közvetetten is az árak emelkedését okozhatja, ha a hamarosan hivatalba lépő Orbán-kormány az ígéreteknek megfelelően a forgalmi és a fogyasztási adók emelésével kompenzálja majd a jövedelemadók csökkentését.

Inflációgerjesztő hatása lehet az adórendszer átalakításának, ha azt valóban a Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter által kedden mondottak alapján viszi végig az új kormány.

Matolcsy a parlamenti bizottság előtti meghallgatáson ugyanis egy kérdésére azt válaszolta, hogy „”a jövedelmeket terhelő adók csökkentése, illetve a fogyasztást és a forgalmat terhelő adók növelése révén lehet javítani a versenyképességet, ez az új kormány hároméves adócsökkentési programjának lényege””.

Magyarországon a fogyasztást és a forgalmat terhelő adóknak két fő típusa van, az áfa és a jövedéki adó. Ezek emelése általában azonnali áremelkedést, ily módon az infláció növekedését idézi elő, miközben a jövedelemadók mérséklése a kereslet felfuttatásán keresztül emelheti meg az árszintet. A normál áfakulcs ma 25 százalék, a két kedvezményes 18 (tejtermékek, pékáruk, idegenforgalom), illetve 5 százalékos (gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, könyv, napilap, távhő, megújuló energia).

Áfaemeléssel Magyarország rekorder lenne

A 25 százalékos kulcsnál magasabb jelenleg nem létezik az Európai Unióban (ugyanekkora is csak Dániában és Svédországban), de az emelésének elvi akadálya nincsen. A 2006/112/EK számú uniós irányelv csak azt írja elő, hogy az EU-tagországokban a normál kulcs 15 százaléknál, az egyik kedvezményes kulcs pedig 5 százaléknál nem lehet alacsonyabb.

„”A 25 százalékosnál magasabb áfakulcsnak szerintem nincs racionalitása, legfeljebb az alacsonyabb kulcsok emelése reális. Ez a lépés viszont mindig azokat sújtja leginkább, akik teljes jövedelmüket fogyasztásra költik”” – mondta az [origo] kérdésére Vira Sándor, a Saldo Zrt. adószakértője. Hozzátette, a sajtóhírek szerint Nyugat-Európa több országában terveznek áfaemelést, de azokban az államokban alacsonyabb a jelenlegi mérték, mint nálunk.

A Fidesz korábban rendszeresen szorgalmazta a távhőáfa 5 százalékosra csökkentését, ezt tavaly a Bajnai-kormány előterjesztésére meg is szavazta a parlament. A Társaság a Lakásépítésért Egyesület nemrég nyilvánosságra hozott, a lakáspolitika megújítását célzó programja – mely Bencsik János, a Fidesz szakpolitikusa szerint beépíthető a párt programjába – a lakásépítés 5 százalékos áfakörbe sorolását javasolja.

Még drágább benzin?

A jövedéki adó az üzemanyagokat, a dohánytermékeket és az alkoholtartalmú italokat terheli. Egy liter benzin árában, például, most 120 forint, a gázolajéban 97,35 forint a jövedéki adó, a cigaretta esetében pedig ezer szálanként 9350 forint a tételes adó és 17 330 a minimumadó. A bevétel nagy részét a költségvetés az üzemanyagok után szedi be, melyek drágulása a szállítási költségeken keresztül minidig továbbgyűrűzik az összes többi termék árába.

„”A jövedéki adó további jelentős emeléséből már aligha lehet 100-200 milliárd forintnál többet remélni, mert ez egyrészt csökkentené a fogyasztást, másrészt növelné a feketeforgalom arányát”” – vélekedett érdeklődésünkre Vadász Iván adószakértő. Azt is mondta, hogy a feketekereskedelem visszaszorításához nagyon fölkészült szervezetekre lenne szükség, a hazai adóhatóságok azonban híján vannak a megfelelő eszközöknek.

Forrás: origo üzleti negyed


Kapcsolódó cikkek

2024. május 29.

Szakértői vélemény az adóeljárásban

Lengyelországban vásárolt, Ukrajnában forgalomba helyezett busz póttartályában talált komoly mennyiségű gázolajról szóló érdekes jogesetet ismertetünk. Előtte elmondjuk, mit kell tudni a szakértői véleményről az adóeljárásban.

2024. május 29.

Árfolyam az áfában (XVII. rész)

A cikksorozat soron következő része a gyűjtőszámla kiállítása, valamint az alanyi adómentesség, illetve a pénzforgalmi elszámolás alkalmazása esetén irányadó árfolyam-előírásokkal foglalkozik.